7óra7

Elhunyt Magyarics Györgyi

Elhunyt Magyarics Györgyi

2014. 01. 06. | 7óra7

Lengyel György rendező emlékezik az egykori művészeti titkárra:

„Elment a magyar színháztörténet egy kivételes és nagyon szeretett személyisége, mondhatnánk a művészeti titkárok doyenje: Magyarics Györgyi.

A kép jobb szélén áll Magyarics Györgyi

Fiatal lány volt, amikor Károlyi István gróf és Pünkösti Andor, a kiváló rendező, az 1941-ben, az akkor alakuló Madách Színházhoz (a mai Örkény Színház helyén) szerződtette őt, titkárnak. Az üldöztetések idején is Pünkösti mentette a fiatal lányt a színház egy emeleti szobájában, s a színház valamennyi tagja egyként segített a bújtatásban.

Pünkösti Andor kivételesen értékes és bátor színházát a nyilas hatalomátvételkor azonnal betiltották. Helyén alakult meg az első nyilas színház.

1945 után Pünkösti színházának volt vezető színésze, Várkonyi Zoltán szerződtette Magyarics Györgyit a Művész Színházhoz.

Ekkor ment feleségül Magyarics Lászlóhoz, aki a színház fiatal gazdasági igazgatója volt.

Amikor ezt a kiváló színházat a fordulat évében 1949-ben feloszlatták, Györgyi a Horvai István vezetésével újjáalakult Madách Színházban tevékenykedett, itt több korszak megbecsült munkatársa volt, s innen ment nyugdíjba, majd' 30 év után.

1988-ban kollégái titkos szavazata alapján kitüntették a színházi titkárok és dramaturgok Bálint Lajos-vándorgyűrűjével.

2005-ben az Új Színház több pályatársa mellett őt is örökös taggá fogadta, emlékezve a színház épületében egykor működő Művész Színház társulatának tagjaira.

Pünkösti, Várkonyi, Horvai István mellett Dayka Margit, Tolnay Klári, Greguss Zoltán, Pártos Géza, Darvas Iván közeli barátja volt.

Jelentős színházi korszakok nélkülözhetetlen, nagy szeretetben dolgozó értékes munkatársa és tanúja volt.
Bár valami vidám csínyt terveznénk ehelyett.”

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417996709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása