7óra7

Februárban kezdődik a miskolci SZEM

Februárban kezdődik a miskolci SZEM

2014. 01. 10. | 7óra7

Az előző évadban elért szakmai és közönségsiker után idén február 4. és 9. között ismét megtartják az európai Színművészeti Egyetemek Miskolcon (miskolci SZEM) fesztivált. A Miskolci Nemzeti Színház újra lehetőséget biztosít a hazai közönség számára arra, hogy megismerkedhessen Európa fiatal művészeinek munkáival és kortárs színházi irányzataival. Öt napos fesztivál, szakmai fórum és szemle a Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem közös szervezésében.

Mindennek ellenére (In Spite of Everything/All)

A Miskolci Nemzeti Színház egyedülálló kezdeményezése, hogy egy városi színház adjon otthont egy nemzetközi színművészeti fesztiválnak. A programban olyan egyetemi vizsgaelőadások és műhelymunkák szerepelnek, amelyeket a hallgatók az egyetemi művészeti oktatás részeként készítettek. A fesztivállal célunk betekintést nyújtani azokba az európai színházi trendekbe, amelyek meghatározzák a holnap színházművészetét, hiszen a Miskolcra látogató egyetemi hallgatók közül fognak kikerülni a következő évtizedek jeles művészei, alkotói is.

A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan idén is lesznek közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések, továbbá workshopot tart Horváth Csaba, Gemza Péter, Lőrincz Katalin és Szabó Mónika is – mindeközben a színház lehetőséget biztosít a fesztiválon résztvevő több mint száz fiatal alkotónak arra is, hogy megismerjék egymás munkáit. Az öt napos fesztivál ideje alatt a hallgatók együtt élnek és dolgoznak: nem csupán saját produkciójukra, hanem egymáséra is figyelnek, valamint közösen vesznek részt workshopokon – így a Miskolci Nemzeti Színház különleges színházi műhellyé változik.

Vérnász - Janka Barnabás (szemben)

A fellépők között lesznek, akik az előző fesztiválon is részt vettek – ilyen a müncheni, varsói, a bytomi és a bukaresti egyetem –, de idén érkezik előadás Prágából és a messzi Vilniusból is. A program összeállításakor a színház különös hangsúlyt fektetett az opera és a zenés színházi műfajokra, így egészen különleges összművészeti produkciókat is láthat a közönség. Többek közt huszadik századi, Magyarországon kevéssé ismert zeneműveket feldolgozó előadásokra is számíthatnak az érdeklődők: Prágából E.F. Burian, a cseh avantgárd fontos alakjának népköltészeti motívumokra épülő, az első világégést feldolgozó Háború című munkája, Varsóból a világhírű angol zeneszerző, Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című operája érkezik, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mozart-áriákból és az azokat kommentáló variációkból álló The Don Juan Project című előadása is szerepel a programban.

A közönség mindemellett találkozhat tánc- és mozgásszínházi, valamint hagyományos prózai előadásokkal is. A vilniusi csapat az új-zélandi Tony Vezich különleges, a személyiség felszabadításán alapuló táncpedagógiai módszerével dolgozott, munkájuk gyümölcse a Mindennek ellenére című produkció. Idén is érkezik német-lengyel koprodukció: OPERCULUM – A haza keresése című előadásukban a diákok az „otthon” és a „haza” fogalmáról gondolkodnak mozgásszínházi eszközökkel. A bukaresti színház- és filmművészeti egyetemről pedig a Ionesco Kopasz énekesnő című ellenszínművében rejlő szerelmi szálakat boncolgató előadás szerepel a programban. A fesztivál társszervezője a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, ahonnan két produkció érkezik, mindkettő a negyedéves színészosztály munkája: a Hamlet, valamint a Vérnász. Mindemellett lesz előadás a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról is: a harmadéves színészosztály Rómeó és Júlia című munkája. Az eredeti nyelven bemutatott előadások magyar és angol nyelvű feliratozással kerülnek színre.

Hamlet - Zsigmond Emőke, Szabó Erika, ifj. Vidnyánszky Attila

A miskolci SZEM résztvevői és előadásaik

*August Everding Bajor Színházakadémia*, München, Németország és *Ludwik Solski Állami Színművészeti Akadémia*, Krakkó-Bytom, Lengyelország
*OPERCULUM – A haza keresése (OPERCULUM – Looking for Heimat)* – fizikai színház

*Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Színművészeti Akadémia*, Varsó, Lengyelország
Benjamin Britten: *Lukrécia meggyalázása (The Rape of Lucretia)* – opera

*Litván Zene- és Színművészeti Akadémia*, Vilnius, Litvánia
*Mindennek ellenére (In Spite of Everything/All)* – fizikai színház

*„I. L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Egyetem*, Bukarest, Románia
Eugene Ionesco: *A kopasz énekesnő (The Bald Soprano)* – ellenszínmű

*Színházművészeti Kar, Prágai Előadó-művészeti Egyetem – DAMU*, Prága, Csehország
E.F. Burian: *Háború (Vojna)* – népköltészet, tánc és a háború hangjai

*Színház- és Filmművészeti Egyetem*, Budapest
William Shakespeare: *Hamlet* | rendező: Zsótér Sándor | színész osztály IV. év

*Színház- és Filmművészeti Egyetem*, Budapest
Federico García Lorca: *Vérnász* | rendező: Horváth Csaba | színész osztály IV. év

*Kaposvári Egyetem Művészeti Kar*, Kaposvár:
William Shakespeare: *Rómeó és Júlia* rendező: Rusznyák Gábor | színész osztály III. év

*Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem*, Budapest:
*The Don Juan Project* | rendező: Almási-Tóth András | opera- és zeneszerző szakos hallgatók előadása

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707996653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.