7óra7

Se jobbra, se balra
7óra7: (8/10)
Közösség: (10/10)

Se jobbra, se balra

2014. 01. 13. | 7óra7

Revizor érkezik egy vidéki kisvárosba – terjed a falu vezetői között a titkos információ, és kevés hiányzik, hogy szívszélhűdést kapjanak e hír hallatán, úgyhogy miután minden kompromittáló iratot, vagyis _minden_ iratot összegyűjtenek a fedőobjektumnak kiválasztott helyi uszoda kiürített medencéjében, felkészülnek a küldött koncepciózus és alapos korrumpálására. Közben rátalálnak egy ismeretlen jövevényre az uszoda öltözőjében, akit rögvest a biztosként azonosítanak és tejben-vajban fürösztéssel, gyöngéd fenéknyalogatással és rengeteg megalázkodással igyekeznek őt kenyérre kenni és elnyerni a tetszését. Persze nem ő az igazi revizor, de ez már csak akkor derül ki, amikor az igazi revizor betoppan. Idáig azért hosszú és roppant megalázó utat járnak be a város vezető tisztségviselői.

A revizor - Hevér Gábor, Fábián Szabolcs, Gonda Kata, Józan László

A hangsúly nem a sztorin van, a színpadi események nagy részét az tölti ki, ahogyan a városvezetők kitárgyalják egymás között egyáltalán nem kiteregetni való ügyeiket, miközben szüntelen pánikba esnek - ami azért eléggé komikus. Bár a Bodó Viktor és Kovács Krisztina által jegyzett szöveg kétségtelenül hasonlít a Gogol által írottakra, az eredeti mondatokat javarészt mai fordulatok helyettesítik, és ezzel párhuzamosan a karakterek is inkább közéletünk gáláns és eseménydús hétköznapjaiból lehetnek ismerősek. Az átírás egyébként nagyon frissnek hat, telis-tele van apró gegekkel, épp csak annyi vele a gond, hogy szerepek helyett egyszerű figurák működtetik a történetet, és így időnként nehéz hozzájuk kapcsolódási pontot találni, belőni, hogy kik ők (dramaturg: Kovács Krisztina, Róbert Júlia). Mert bármennyire is a szórakoztató ötletbörze szellemes prezentálása az előadás célja, drámai ív, szerepek és viszonyok nélkül azért néhol megdöccen a produkció.

A színészek részéről érezhetően van igény létező figurákat életre kelteni. Lengyel Tamás igyekszik súlyt és jelleget kölcsönözni Hlesztakovnak, sorsot találni abban, ahogyan az uszodalakó életművész kegyetlen ember-kihasználóvá avanzsál, ám a színésznek ezt nincs nagyon lehetősége megmutatni, főleg mivel a dramaturgia a félreértéses alaphelyzetet evidensnek veszi, és így nem nagyon érteni, hogy Hlesztakovnak miért is nézik el azt a sok egyértelmű reakciót, ami végig jelzi, hogy ő nem az, akinek gondolják. Hegedűs D. Géza polgármestere igazi kisstílű maffiózó, keresztapa-megjelenéssel és -kiállással, piszlicsáré ügyekkel és esetlen megoldásokkal – a végére a dráma mégiscsak felsejlik abban, ahogyan a kiskirály lelki földönfutóvá lesz. Hegedűs kiválóan érzi a színésztechnikailag tág kereteket megengedő formát, és végig stílusosan tartja a játékosság mértékét, egy pillanatig sem feledkezve meg arról, hogy egy igazi nímand nagyravágyását kell megmutatnia minden pillanatban.

A revizor - Karácsonyi Zoltán, Hegedűs D. Géza, Géczi Zoltán

Minden színész elszántan, alázatosan, energikusan, jó ritmusérzékkel működteti az ötleteket. Kiemelkedő Molnár Áron és Szabó Zoltán (Dobcsinszkij és Bobcsinszkij) ikrek ingatlanosának összehangoltsága – leginkább előbbi űzi megszállott eltökéltséggel a képtelenségeket (például az elszabadult szódásüveg elfojtása önálló számnak sem utolsó). Rainer Micsinyei Nóra elszánt hisztigép Marja szerepében, Koblicska Lőte Varjája ennek egy könnyedebb ikerkiadása, Járó Zsuzsa lehasznált és eldobott feleség, Kerekes József a szociális intézmények gondnokát faragja abszurd, szürke végrehajtóvá, Géczi Zoltán a szolgák képtelen szituációkezelését működteti képtelenül rezzenéstelen arccal, Hevér Gábor a bíró egyszerű mondatait fokozza ritmusos elszántsággal a totális valószerűtlenségig, Karácsonyi Zoltán pedig kétségbeesett uszodaigazgatóként abban az alkalomban teljesedik ki, amikor egy szórakoztató politikai pamfletet varázsol a színre, miközben karaktere lefizeti az ál-revizort.

A revizor - Géczi Zoltán, Hevér Gábor, Karácsonyi Zoltán

Se jobbra, se balra nem lehet menni, középen meg nincs semmi - és ezen mondat közben az uszodamester eltűnik a csatornában. A mondat egyszerre igaz fent (a színpadon) és lent (a mi valóságunkban, nem kevéssé áthallásosan). A szövegkönyv hemzseg az ilyen és efféle mondatoktól, kiszólásoktól és fricskáktól, vannak komondorok, sötétség, zöld dosszié, stadionok, stadionokra épülő színházak, nem létező kultúra – és még hosszan folytatható lenne a sor, ebből a szempontból elismerésre méltóan alapos az adaptációt készítő dramaturgiai munka. Mindehhez számtalan színházi ötlet társul, Bányai Tamás érzékletesen ötletes világítástervével, Nagy Fruzsina a szürke szocializmus és a kortárs divat elemeit ötvöző jelmezeivel, Hegymegi Máté laza, könnyed és stílusos koreográfiáival, Keresztes Gábor és Hunyadi Alex játékosan hatásos hangeffektjeivel, valamint Klaus von Heydenaber dallamosan sodró zenéivel együtt.

A revizor

Hol a falakból ömlik az iratmegsemmisítő végterméke, hol fácán kerül elő a semmiből, hol alagutakból bukkannak elő csak úgy emberek. Itt végtére is minden megtörténhet, és abból viszonylag sok minden meg is történik; az előadás ezt a szabadságot ízléssel és odafigyelve használja, nem feledkezve meg egy pillanatra sem önmagáról.

Talán Balázs Juli ránézésre nagyon is impozáns méretű, lehetőségekkel teli, sokszintű, életteli színekben pompázó medencedíszletét nem tudja igazán kihasználni az előadás – a középen elterülő hatalmas üres térrel nehéz is mit kezdeni. De Bodó Viktor rendezése ezen könnyedén átsiklik, a tér helyett a színészeket mozgatja, és ha éppen aktualizálásról van szó, attól sem retten meg, hogy azt kinézéssel, csettintéssel, háromszor aláhúzva érzékeltesse - sőt, inkább élvezettel fürdik a sorok között olvasás pimasz egyértelműségében. De az előadás odáig is elmerészkedik, hogy a színészek alkalmanként saját teljesítményüket is kommentálják, amitől könnyed hangulata lesz a játéknak, ami így (ön)reflexívvé is tud válni, és nem utolsósorban ezek gesztusok mind azt az élményt erősítik feszt az ott ülő nézőkben, hogy nekik és velük játszanak azok, akik a színpadon vannak. Az pedig olyan jó, amikor az ember azt érzi, hogy nélküle nem lenne ugyanolyan az este, és valóban számítanak rá, nem csak biodíszletként kell fizetőnézői statisztikává válnia.

A revizor

Persze az előadás kizárólag A revizor felületén működik, és igen, a poénok sem mindig patentek, a zárókép fekete arcú, dossziés revizora meg több, mint hatásvadász, és igen, mindez jócskán telis-tele van blöffel – ahogyan például a közéleti szófordulatok bele vannak dolgozva egyszerű leírásokba –, de senki egy percig sem állítja, hogy ez másképp lenne. Nem hogy nem állítja: felvállalja és élvezi.

A fene se gondolta, hogy egy Gogol-darab képes _ennyire_ mai lenni és _ennyire_ szórakoztatni. Jó persze, ez már nem is annyira Gogol, ez inkább mi vagyunk. Vagy Gogol bennünk. Elvégre klasszikus.

(2014. január 9.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838001595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.