7óra7

Meghallgatta Eszenyi Enikőt a szakmai bizottság

Meghallgatta Eszenyi Enikőt a szakmai bizottság

2014. 01. 23. | 7óra7

A Vígszínház az MTI-hez is eljuttatott közleményében csak annyit írt, hogy Eszenyi Enikő részt vett a bizottság ülésén. Mint rámutattak, a szavazás kimeneteléről és az ülés eredményéről a Fővárosi Önkormányzat adhat tájékoztatást.

A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a szakmai bizottság zárt ülést tartott és nem hozzák nyilvánosságra javaslatukat. Mint hozzátették, tekintettel arra, hogy a szakmai bizottság tagjaitól egyelőre nincs hozzájáruló nyilatkozatuk a nevük nyilvánosságra hozatalához, a bizottság névsorát sem közölhetik.

Vígszínház

A Népszava információi szerint a héttagú testületből ketten tartózkodtak a szavazáson, a többiek alkalmasnak találták a Vígszínház igazgatóját a folytatásra.

A lap úgy tudja, hogy a szakmai bizottságba felkért szakemberek közül egyedül Jordán Tamás, a szombathelyi színház igazgatója nem tudott jelen lenni az ülésen, ezért ő írásban küldte el - támogató - véleményét, de ez a szabályok szerint nem számít be a szavazásba. Így négy voksot kapott Eszenyi Enikő.

A testületbe Jordán Tamáson kívül bekerült Vasvári Csaba színész, Fekete Péter, a békéscsabai színház vezetője és Solténszky Tibor dramaturg. A Vígszínházat Csöre Gábor színész képviselte az ülésen. Rajtuk kívül a minisztérium és a fővárosi önkormányzat képviselője volt jelen a meghallgatáson - írja a lap.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a döntést a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés hozza meg a törvény szerinti határidőig, március 3-ig, de várhatóan már a februári ülésen megszületik a döntés.

A főváros december 3-án írta ki az új, második pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, miután a közgyűlés az előzőt eredménytelenné nyilvánította, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének támogatását.

A kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig, azaz 17 hónapig töltheti be a nyertes. A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A Fővárosi Közgyűlés korábban úgy döntött, hogy amennyiben a pályázati eljárás január végéig nem zárul le, az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Kapcsolódó

>>> Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére

>>> Balázs Péter a Vígszínházba tart

>>> Egyenlő szavazatot kapott Eszenyi Enikő és Balázs Péter

>>> Csütörtökön dönthetnek a Vígszínház és az Operettszínház vezetéséről

>>> Érvénytelen Balázs Péter pályázata a Vígszínházra?

>>> Kritikuscéh: nyilvánosságot Balázs Péter pályázatának!

>>> A többséget kell örömhöz juttatni a színházban – Kiszivárgott Balázs Péter pályázata

>>> Vígszínház, Operettszínház: érvénytelen – Újra indul a pályázati cirkusz

>>> Politikai tétovaság: másfél évre írják ki a Vígszínház igazgatói pályázatát?

>>> Másfél éves pályázat a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére

>>> Kiírták az új pályázatot a Vígszínház vezetésére

>>> Balázs Péter nem pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára

>>> Vígszínház - Egyetlen pályázat érkezett az igazgatói posztra

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717996559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása