7óra7

Thália Humorfesztivál februárban

Thália Humorfesztivál februárban

2014. 01. 23. | 7óra7

Lantos Anikó fesztiváligazgató az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy a február 9-ig tartó fesztivál felépítése a tavalyihoz hasonló: a rendezvény öt napja alatt 13 produkció látható. Mint mondta, a humor teljes spektrumát igyekeznek bemutatni.

Kiemelte, hogy a budapesti és a vidéki társulatok mellett egy határon túli produkciót is sikerült meghívniuk: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a közelmúltban sikerrel bemutatott, egy fiatal orosz rendező által színpadra állított közkedvelt darabot, Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című művét hozza el a fesztiválra.

Ugrai István, Horváth Gergely, Szabó Borbála, Vida Péter, Litkai Gergely, Bereményi Géza, Lantos Anikó, Balikó Tamás, Kulcsár Viktória, Kovács András Péter, Lencsó Rita, Bajnai Zsolt és Mogács Dániel

Litkai Gergely, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: Borgula András rendező, a Gólem Színház alapítója és Hanthy Kinga, a Magyar Nemzet újságírója volt segítségükre a műsor összeállításában. Fontos szempont volt, hogy budapesti és vidéki előadást egyaránt meghívjanak és a független társulatok megismertetése is kiemelt cél.

Hozzátette: február 9-én a közönség számára is nyitott szakmai beszélgetést tartanak az előadások alkotóival. A produkciókat az idén is több kategóriában értékeli az öttagú zsűri, amelynek tagjai között van Ugrai István kritikus, Horváth Gergely szerkesztő-műsorvezető, Szabó Borbála író, dramaturg, Gordon Eszter fotóművész és Vida Péter színművész. A díjátadót február 11-én tartják.

A fesztivál a Győri Nemzeti Színház A kripli című produkciójával indul. A nagyszínpadon a győri és a marosvásárhelyi produkció mellett a TÁP Színház Jövedelmező állás és a székesfehérvári Vörösmarty Színház Indul a bakterház című darabja látható. Versenyen kívül szintén a nagyszínpadon mutatják be fesztivál zárásaként a Thália Színház 2013 őszén bemutatott produkcióját, a Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

A Mikroszínpadon a Dumaszínház Dumaszvingház Laár András Mi hülyeség, mi nem az? Méhes Csaba A pisztráng - pácban, körettel és Aranyosi Péter Négybetűs szavak című produkciója osztozik.

Az Új Stúdióban és az Arizona Stúdióban a Szakkör elnevezésű független színházi alkotócsoport Művház című színházi sorozatát, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Hét randi Kőhalmi Zoltán Én, Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel Rohan(d)ó élet című előadását láthatja a közönség.

A fesztivál két médiatámogatója az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a kultura.hu. Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója kiemelte: az MTVA három éve kötött együttműködési megállapodást a Thália Színházzal, ennek keretében a teátrum határon túli és vidéki színházakat bemutató fesztiváljainak egyes előadásait is felvették.

A Humorfesztivál három előadását rögzítik: a marosvásárhelyi társulat Tarelkin halála, a TÁP Színház Jövedelmező állás és a székesfehérvári színház Indul a bakterház című produkcióját is láthatják majd a közmédia nézői.

Kapcsolódó

>>> Újra Humorfesztivál a Thália Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47996565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.