7óra7

Elhunyt Ferrari Violetta színművész

Elhunyt Ferrari Violetta színművész

2014. 01. 24. | 7óra7

Ferrari Violetta Ferrari Violetta 1930. április 25-én Hódmezővásárhelyen született, a fővárosban nevelkedett. Óvodásként Harsányi Gizinél játszott a rádió gyermek-színtársulatában, fellépett Siliga bácsi gyermekszínházában, részt vett a Corvin Áruház gyermekruha-bemutatóin, Sennyei Vera partnere volt a Vígszínházban.

Útja egyenes volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már növendékként kitűnt a gyakorló színház előadásain. Még nem is végzett, máris ő volt az "ügyeletes" szerelmes fiatal színésznő, diplomájának megszerzése után, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Az ország első társulatában klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta.

A magyar színpadon neki jutott tíz évben eljátszhatta Luisa Millert (Schiller: Ármány és szerelem), Hippolytát (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ophéliát (Shakespeare: Hamlet), Cherubint (Beaumarchais: Figaro házassága), Tündét (Vörösmarty: Csongor és Tünde). A magyar színháztörténet egy igen jelentős korszakában olyan színészóriásokkal dolgozhatott együtt, mint Ladányi Ferenc, Tímár József, Gobbi Hilda vagy Básti Lajos.

1950-től filmezett is, fiatal lányokat formált meg a Dalolva szép az élet (1950), Civil a pályán (1951) című filmekben. A Föltámadott a tengerben (1953) Szendrey Júliát alakította. Határozott jellemű, mégis érzelmes lányokat játszott a Fel a fejjel (1954), a 2 x 2 néha 5 (1954) és más vígjátékokban. Tettei következményei elől menekülni akaró fiatal nő volt a Gázolásban (1955).

1956-ban elhagyta az országot, az NSZK-ban telepedett le, ahol másodszor is színészi egzisztenciát teremtett. Német nyelvterületen zenés komédiákban szerepelt, gyakran filmezett is. Megvalósult legnagyobb szerepálma: a színpadon eljátszhatta a Caesar és Kleopátra női főszerepét. Ferrari Violetta az egyetlen magyar színésznő, aki az elmúlt évtizedekben külföldön igazi karriert futott be. Ausztriában és Olaszországban is élt.

A rendszerváltás után többször hazalátogatott, 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Színpadon már nem volt látható, pánikbetegsége miatt az orvos eltiltotta a fellépéstől. Művészetét 1955-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, a szakmától 1953-ban Farkas-Ratkó-díjat kapott.

Ferrari Violetta Budaörs díszpolgára volt, temetéséről később intézkednek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937996553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása