7óra7

Dunaújvárosban vendégszerepel a Csíki Játékszín

Dunaújvárosban vendégszerepel a Csíki Játékszín

2014. 01. 27. | 7óra7

Isten pénze Az erdélyi színház hétfői közlése szerint a Charles Dickens kisregényéből írt, Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi által jegyzett magyar musicalt szerdán, csütörtökön és pénteken láthatja a dunaújvárosi közönség a Bartók Kamaraszínházban.

A magyarországi intézmény 2007-ben kezdeményezett a Csíki Játékszínnel testvérintézményi kapcsolatot egymás munkájának megismerése és vendégjáték-csere megvalósítása céljából.

2008-ban és 2009-ben a dunaújvárosiak bérletes nézőiknek kínálták a La Mancha lovagja és a Hamlet című csíkszeredai előadásokat, 2011-ben Martin McDonagh Vaknyugat című tragikomédiáját és a Mint a sót című gyerekelőadást láthatta a dunaújvárosi közönség az erdélyi színészek előadásában.

A Bartók Kamaraszínház is vendégjátékokkal viszonozta az erdélyi színház magyarországi előadásait, így került sor a Svejk, a Párizs ege alatt, a Lúdas Matyi, a Zöldboszorka Anna (Karenyina) és A szolgálólány című produkciók csíkszeredai bemutatására. Legutóbb 2013 júniusában, a Lurkó Fesztiválon lépett fel a magyarországi társulat Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékával - közölte az erdélyi színház.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr57996531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.