7óra7

A német Brecht Fesztiválon vendégszerepel a kecskeméti színház

A német Brecht Fesztiválon vendégszerepel a kecskeméti színház

2014. 01. 28. | 7óra7

Angliai második Edward élete - Fila Balázs, Porogi Ádám A kecskeméti színház Kelemen László Kamaraszínháza 2012 novemberében mutatta be Brecht drámáját Zsótér Sándor rendezésében, és ez az előadásunk kapott meghívást a január 31. és február 10. között megrendezendő fesztiválra – mondta a direktor.

Cseke Péter ez előkészületekről azt is elárulta, hogy hosszú egyeztetések után utazott a színház delegációja Augsburgba, ahol felmérték a helyszínt. Erre azért volt szükség, mert itthon kamaraszínházban adják elő a darabot, Augsburgban viszont az ottani színház nagyszínpadán, nagyszámú közönség előtt mutatkozik be a társulat – az előadást ezért a nagyszínpadi környezethez igyekeznek igazítani.

Cseke Péter hangsúlyozta: nemcsak a kecskeméti színház, hanem az egyetemes magyar kultúra számára is nagy dicsőség a meghívás. Alig egy év alatt a második külföldi meghívásnak tesz eleget a teátrum; ezt megelőzően a londoni West Enden is jártak, ahol április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát mutatták be.

Az augsburgi fesztivál honlapja szerint Brecht univerzális művész volt, aki igyekezett minden lehetőséget kipróbálni. A 2010-ben alapított seregszemle célja az, hogy előtérbe állítsa Bertolt Brecht munkásságának kevésbé ismert részeit. A kiváló színműíró ugyanis 48 drámát, több mint 2300 verset, 200 novellát és 3 regényt írt, 4 film elkészítésében vett részt - forgatókönyvíróként és rendezőasszisztensként -, valamint dalokat is írt, amelyeket maga adott elő.

A 10 napos fesztiválon minden évben 40 előadás és egy-egy új bemutató látható, számos zenei esemény mellett. 2010 óta közel 40 ezer látogatót fogadott a rendezvény, és pár év alatt a sikeres nemzetközi találkozók, megmérettetések egyik fontos állomásává nőtte ki magát.

Az Angliai második Edward élete pontosan illeszkedik az idei tematikába, hiszen a találkozó ez alkalommal Brecht 1920 és 1933 között írt munkáira, tevékenységére összpontosít. Az 1923 és 1924 között írott mű a szerző negyedik színdarabja és első rendezése volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr167996523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása