7óra7

Fehér László: Csinálni százon

Fehér László: Csinálni százon

2014. 01. 29. | 7óra7

Peer Gynt - Fehér László, Bárnai Péter ► Kárpátaljáról származol, ahol a színháznak sajátos közege van, hiszen a kilencvenes évek során, nagy munkával felépült ott egy színház. Ez volt rád hatással, vagy más ösztönzött?

Édesapám hozott közel a színházhoz, ugyanis ott dolgozott mint világosító. Voltak napok, amikor bevitt, odaadott a színészeknek, hogy foglalkozzanak a gyerekkel. Így kezdődött. Jelentkeztem Vidnyánszky Attila édesanyjának, Vidnyánszky Évának a stúdiójába – ami azóta sajnos megszűnt. Ebben a stúdióban elég széles skálán mozgott az életkor, voltak korombeliek, de voltak tizenkét és tizennyolc évesek is. Egy nagy család volt az egész. Hat éves koromtól jártam ide. Így indult. Eleinte műsorokat csináltunk, aztán jöttek a darabok. Vidnyánszky Attila egyik rendezésében is benne voltam, a Gyilkosság a székesegyházban című előadásban, és játszottam Debrecenben is, A Pál utcai fiúkban, amit Vidovszky György rendezett. Tizenöt évesen ugyanis átkerültem Debrecenbe az Ady Endre Gimnáziumba, ahol kollégista voltam. Ez volt a következő lépcső. Aztán jött a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem.

► Ekkor már tudtad, hogy ez az utad? Nem kérdőjeleződött meg egy pillanatra sem?

*FL:* Igen, tudtam. Az volt a vízválasztó, hogy oda bekerültem. Korábban fociztam, és választanom kellett, melyiket szeretném csinálni. Nem volt könnyű a választás, de a színház mindig jobban vonzott. Mindenképpen szerettem volna valamit adni az embereknek.

► Tulajdonképpen nagyon egyenesnek tűnik ez az út. Így is élted meg?

*FL:* Nem, nem, egyáltalán nem. Annyiban egyenes volt, hogy eldöntöttem, hogy így lesz, és így lett. De közben rengeteg olyan dolog kényszerített válaszút elé, hogy akarom-e egyáltalán én ezt csinálni. Van-e bennem annyi, hogy abból emberek tudnak meríteni, hogy bármilyen tanító jellegű dolgot tudok-e csinálni. Voltak bennem kérdések, amik néha eltántorítottak, de mindig volt mibe és kibe kapaszkodni. Hol emberekbe, hol a munkába.

Pál utcai fiúk - Áts Feri szerepében: Fehér László

► Amikor tizennyolc-tizenkilenc évesen az ember szakmát választ, arról gondol valamit, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek kívülről látta. De gondolom neked, mivel meglehetősen korán belekerültél ebbe, volt erről képed. Változott menet közben, hogy mi a színész?

*FL:* Ki a színész? Mi az a színész? Nem tudom... Nekem mindig furcsa volt, hogy színészekről beszélünk és nem emberekről. Az egésznek az alapja számomra az, hogy nem egy másik ember vagyok fent a színpadon, hanem tulajdonképpen saját magamat csinálom. Annak az embernek a problémái valószínűleg nekem is problémáim valamilyen szinten, akit éppen játszom. És akkor ezeket a problémákat kell felerősíteni, kitenni, mélyebbekké vagy éppen felszínesebbekké tenni őket. Trill Zsolt például szerintem nagyszerű színész, pedig ő Trill Zsolt a színpadon, minden szerepében, és ezt csinálja, mert szereti csinálni. Nekem ez evidencia a színészettel kapcsolatban: nem játszanod kell valamit, hanem ki kell menned és csinálod, ami te vagy, abban a formában, ami meg van adva. Ez alapjaiban nem változott bennem, a mai napig szeretném így csinálni. Hogy hogyan sikerül, az attól függ, kivel dolgozik az ember és mennyi energiát tesz bele. Persze lehet úgy is, hogy az ember nem foglalkozik vele normálisan, hanem csak úgy tessék-lássék módon, jelzésszinten. De én úgy tartom: anélkül, hogy az ember ne dögöljön bele, nem lehet rendesen, jól csinálni, úgy, hogy másoknak ebből jó élmény legyen, élvezzék, amit én is élvezek.

► Akkor fontos, hogy a színész is élvezze?

*FL:* Mindenképpen! Legalábbis szerintem nagyon.

Peer Gynt - Fehér László, Vati Tamás, Nagy Norbert, Borbély B. Emília ► Tehát a debreceni középiskola után jött a felvételi. Gondolom, jelentkeztél a Színműre. Elsőre felvettek?

*FL:* Igen.

► Micsoda egyenes út, mondom megint.

*FL:* Az Adyban kérdezték, hogy hogyan tovább. Engem is érdekelt, hogy lehet így tovább menni. Mondták, hogy van a budapesti és a kaposvári egyetem – beadtam a jelentkezési lapot mindkét helyre, meg Debrecenbe, magyar szakra is jelentkeztem. Elindultam az úton, hogy felvételizzek, jöttek a felkészítési körök. Felkészítettek, hogy mi várhat idefent. Debrecenben sok tanáromtól sokat kaptam, nem beszélve a nagymuzsalyi évekről, a Vidnyánszky Éva-féle társulatról – nagyon jó évek voltak, tudtam és tudom őket használni, ezek a tartópillérei a mostani dolgaimnak is. Amikor Debrecenbe kerültem, először furcsa volt a drámasuli, érdekelt, hogyan működik ez. Aztán jöttek a mesterségtanárok, nagyon széles skálán mozogtak az emberek: tanított Bessenyei Zoltán, rengeteget köszönhetek neki – ő volt a Konzerv Artaudrium Színházi Műhelynek a vezetője, volt egy előadásunk, Szigarjev Gyurma című darabját mutattuk be, az volt az első iskolán kívüli élményem –, tanított Krisztik Csaba, róla nem kell sokat mondanom, nagy befolyással volt arra, hogy a fizikai színházi nyelvet is magamévá tudjam tenni, és ott volt Mészáros Tibor, a debreceni társulat színésze, aki hasonló dolgokat csinált velünk, mint Csaba, csak ő ötvözte a nyelvvel, a szöveggel. Ezekkel a tapasztalatokkal jöttem Pestre.

► Gondolom, csak feltételezéseid voltak, hogy milyen lesz a felvételi. Hogy élted meg a három fordulós rostázást?

*FL:* Úgy vágtam neki, hogy próbáljuk meg, nem veszíthetek vele semmit, tizennyolc éves vagyok, nem fogom felvágni az ereimet, ha nem kerülök be. Nagyon érdekes érzés volt bemenni az első rostán, nem ismertem az embereket, Zsámbéki tanár urat, Ladányi tanárnőt. Zsótér tanár úr például nagyon furcsa volt, nem találkoztam még vele élőben, nem is láttam bent, aztán ment a monológom, és egyszer csak kifordult valahonnan egy nagyon vékony ember sapkában, és nézett. Ez volt vele az első találkozásom. Az eredményhirdetést nem tudtuk megvárni, mert vidékiek voltunk, és el kellett indulni a vonat miatt, ezért mindig telefonon tudtuk meg, ki jutott tovább. Így ment az első két alkalom. A harmadik, a beköltözéses kör furcsa volt. Felesleges energiákat nem akartam kiadni magamból, amúgy is nagyon kemény volt az az egy hét: reggel kilenctől éjfélig, ha jól osztotta be az ember az idejét, akkor így le lehetett próbálni, meg lehetett mutatni a dolgokat, aztán fel lehetett készülni a következő napra. Rengetegen voltak, akik hajnali négyig-ötig bent voltak. Én pedig rendszeresen azt csináltam, hogy ha tizenkettőig befejeztem, akkor elindultam, mert kellett a nyolc óra alvás, hogy ki tudjam magam pihenni. Furcsán is néztek rám a többiek: mi az, hogy te elmész? Mondom, én lepróbáltam a dolgaimat, nem fogok fölöslegesen itt ülni. Egy cél lebegett előttem: be kell jutni. Ezt a módját választottam, erre koncentráltam. Csak akkor égettem energiákat, ha kellett, ha nem kellett, akkor nem.

Kabaré - szemben: Fehér László

► Célorientált koncentráció. Az öt év mi újat tudott adni? Végtére is hat éves korod óta folyamatosan kapcsolatban voltál a színházzal. Nyilván sok élmény gyűlt fel benned. Volt, ami más volt? Ami változott? Vagy ami bizonyosságot adott? Hogy viszonyul ez az öt év az előző tizenkettőhöz?

*FL:* Rengeteget kaptam az egyetemtől. Először is kitartást. A teherviselés készségét mindenképpen megadja. Az ember reggel kilenctől hajnali négyig próbál – már ameddig lehetett –, és ott van a tanár is, és csinálja vele. Ez eléggé kitolja a tűréshatárt. De természetesen ezen felül még rengeteg mindent kaptam. Zsótér tanár úr elemzései, hogyan nyúljunk egy szöveghez, Zsámbéki tanár úrtól, hogy egy egyszerű, pici jelentet, aminek látszólag semmi értelme, hogyan lehet megfogni, még ha ez csak egy kekszevés is, Ladányi tanárnőtől a mozgást, Horváth Csabától is rengeteget, hogy ezt az egész testet, amivel dolgoznom kell életem végéig, hogyan tudom úgy használni, hogy az számomra kifizetődő legyen. Nem is tudom... Rengeteget tanultam.

► És volt, amiben változott valami a korábbi tapasztalataidhoz képest?

*FL:* Gyakorlatilag mindenben! Például az is innen van, hogy ezt nem lehet anélkül csinálni, hogy az ember ne dögöljön bele. Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy igen, engem kiválasztottak ezerkétszáz emberből, itt vagyok a tizenkettőben, valószínűleg azért, mert látják rajtam, hogy akarom csinálni, és csak úgy tudom csinálni, ha ebbe szívvel-lélekkel belemegyek.

Hitgyógyász - Fehér László

► Ez azért elég sokat determinál az életedben.

*FL:* De hát valamit valamiért. Számomra ez fontos dolog. Szeretem csinálni, akarom csinálni, nem csak azért, hogy szórakoztassuk a népet, ennek, hiszem, célja van. Remélem, nem megy csak úgy el a levegőbe a dolog. Abban reménykedem, le tudok tenni valamit úgy az asztalra, hogy az jelent valamit.

► Sokfelé megfordulsz: Vígszínház, Jurányi, Székesfehérvár. Mi a hasonlóság és mi a különbség számodra ezekben a helyekben?

*FL:* A Jurányiban Soós Attilával dolgoztunk Büchner: Lenz című művének színpadi változatán, vele csináltuk A kastélyt is az Ódry Színpadon. Az egy megszokott stáb volt, ismertük egymást, annyiban volt más, hogy a produkció teljesen független volt az egyetemtől. De biztonságos közeg volt. A Vígszínházban tulajdonképpen csak háttérmunkások voltunk, a Popfesztivál 40-ben mi voltunk a kisegítő személyzet – ezt is át kell élni, meg kell csinálni. Alázatot lehet belőle tanulni. Hiszen az egész alapja és menete az, hogy az ember alázatosan mások alá dolgozik, és egyszer majd alá is aládolgoznak, ha minden jól megy. Székesfehérvárra Horváth Csaba hívott, ez a második itthoni kőszínház, ahol játszom – mármint ami Magyarországon készül, mert Csabával már volt egy bemutatóm, a Peer Gynt de azt Temesváron mutattuk be. Belekerültem egy rendes színházi környezetbe, mindent az ember alá adnak, jön az öltöztető, a díszletes és kellékes bekészít mindent. Nem ehhez vagyok szokva, az egyetemen minden kelléked, ruhád, díszleted te csinálod. Itt kész van, az emberre adják, a színész csak beáll a helyére.

Lenz - Fehér László, Hay Anna

► Előtte pedig volt a Meggyeskert az Örkényben.

*FL:* Igen, az volt az első itthoni színházi munkám. Nem ismertem azt a társulatot, a próbafolyamat alatt nagyon jó kép rajzolódott ki bennem, jó emberek dolgoznak ott, jó helyen van az a színház.

► Van egy független színház, mondjuk úgy, hogy van egy budapesti pop-kőszínház és egy budapesti művész kőszínház, és egy vidéki kőszínház. Ez gyakorlatilag lefedi a magyarországi színházi létezés javát. Melyik áll hozzád a legközelebb? Vagy melyik miért áll hozzád közel?

*FL:* Hűha. Nem is tudom. Az Örkénybe Zsótér vitt, az szakmailag is olyan új volt... Nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Olyan embereket ismertem meg, akiktől tudtam tanulni a szakmát. Ez nagyon fontos dolog. Székesfehérváron is olyan emberek dolgoznak, akik akarnak foglalkozni a színházzal és akarnak valamit csinálni az egésszel. Van szándék, hogy adjunk. És akkor ott én szeretek lenni. Nekem ez nagyon fontos.

Bűn és bűnhődés (egynézős előadás) - Fehér László

► Gondolom, most mindnyájatoknak nehéz lesz: kikerültök az egyetemről és menni, szerződni kell valahová. Öt vagy tíz év múlva hol tudod magad elképzelni, milyen típusú színházban, milyen színészként? Van róla képed?

*FL:* Igazából nem nagyon... Nem tudom magam most elképzelni tíz év múlva. Nem vágyom nagyon valamelyik konkrét helyre. Ami nem azt jelenti, hogy ne szeretnék leszerződni színházhoz, csak furcsa számomra most ez a helyzet: fölösleges háborúk zajlanak, amibe nem akarok belefolyni, próbálok kimaradni, csak azt érzi az ember, hogy soha nem lehet. De, hogy tíz év múlva hol leszek, azt nem tudom...

► Színész leszel?

*FL:* Egészen biztos. Akarom és szeretném ezt csinálni. Ha nem akad munka számomra, akkor türelmesen várok. Maximum addig dolgozom valami mást.

Haikuk - Bárnai Péter, Fehér László, Viktor Balázs

► Hogy élitek meg ezt az egzisztenciális bizonytalanságot? Még ha munkával most viszonylag jól el vagytok eresztve...

*FL:* Már aki. Néha beszélgetünk erről, ki hogy éli meg ezt a helyzetet. Akik színháznál vannak, akik valahol éppen dolgoznak, valószínűleg mind azon gondolkodnak, hogy oda hátha be tudnak szerződni, vagy ott tudnak tölteni legalább még egy évet. Én nyugodt vagyok – mármint úgy értve, hogy nem szoktam azon gondolkodni, mi lesz velem. Lesz, ami lesz. Én azzal tudok változtatni, ha csinálom a dolgomat, a tőlem telhetően legjobban. Ha ez valakinek kell, akkor észreveszi. Ha nem, akkor nem fog hívni. Mindig azon vagyok, hogy csinálni kell százon, ki tudja, éppen kinek milyen kedve van, ha valaki – igazgató, rendező – éppen nézi, azt mondhassa, igen, te kellesz nekem, pont rád van szükségem. A többiek sokat gondolkodnak, hogyan tudnak színháznál elhelyezkedni. Ezekből kicsit mindig kivonom magam. Mindent meghallgatok, mert szeretem tudni, mi van velük, mit akarnak csinálni, de ezeknél a beszélgetéseknél mindig próbálok háttérbe szorulni, mert nem gondolkodom erről ilyen drasztikusan, hogy jaj, mi van, ha nem lesz semmi. Ha nem lesz semmi, akkor elmentek máshova dolgozni, aztán ha valakinek kelletek, akkor úgyis felhív. Így gondolkodom pozitívan. Persze bennem is ott van, hogy ha nem lesz semmi, akkor mi lesz? Ha egy-két évig nincs fix munka, az talán még nem gond, de ha tovább. De ennyire nem kell előre gondolkodni. Ez még messze van.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr187996581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.