7óra7

Irodalmi és színjátszó napok Balassagyarmaton

Irodalmi és színjátszó napok Balassagyarmaton

2014. 02. 10. | 7óra7

Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, Balassagyarmat Zolnyánszki Zoltán elmondta: az irodalmi és színjátszó napok (ISZN) története 1964-ben indult és akkoriban az igen népszerű pódiumműsorok helyi seregszemléjének számított.

Hozzátette: a rendezvény annyira hiánypótló és sikeres volt, hogy négy évvel később országos fesztivállá nőtte ki magát, majd 1983-tól már több napos, nemzetközi nem hivatásos színjátszó találkozóvá fejlődött. Ekkortól lett a kamarajátékok fesztiválja, így a műfaj jellegénél fogva több produkció bemutatására és résztvevő meghívására nyújt lehetőséget.

A kezdeti próbálkozásokat követően 1967-től először évente rendezték, 1990-től kétévente rendezik meg a programot.

Zolnyánszki Zoltán kitért arra: Balassagyarmat legrangosabb kulturális eseménye több száz színjátszót, szakmabelit és színházkedvelő nézőt vonz a városba.

Az amatőr, alternatív és szabad színházak kamaraprodukcióinak idei rendezvényén bemutatkozik többek között a szlovákiai ÉS?! Színház, a losonci Kármán József Színház, a szerbiai Hinga Művelődési Egyesület Éjjeli Pávaszem csoportja, a budapesti Trainingspot Társulat, a Thába Társulat, a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat, a székesfehérvári Prospero Színkör és a romániai Bodor Péter Színkör.

Több szakmai műhelybeszélgetés mellett improvizációs játékokat és össztáncot is szerveznek, a pénteki nyitónap éjszakáján a SICKPICNIC zenekar ad dzsesszkoncertet.

A fesztivál zsűrijének elnöke Regős János rendező lesz, tagja pedig Solténszky Tibor dramaturg, Mohácsi János rendező és Tóth Zsuzsanna színházpedagógus.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497996423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása