7óra7

Kurta Niké: A saját felelősséged az út

Kurta Niké: A saját felelősséged az út

2014. 02. 19. | 7óra7

Kurta Niké ► Rezidens módon része vagy a Szputnyik Társulatnak. Hogy jött létre ez a kapcsolat? Te jelentkeztél? Ők mondták, hogy kellesz nekik? Hogy működsz a társulatban?

*Kurta Niké (KN):* Igen, társulati tag vagyok. Bodó Viktor keresett meg a Social Error című produkció kapcsán, ami nemzetközi koprodukcióban készült. Teljesen váratlanul ért a felkérés, nem volt előtte semmiféle kommunikáció köztünk erről. Váratlan és örömteli dolog volt. Aztán már ennek a következménye lett, hogy ugorjak be a Kockavetőbe aztán elkezdődött egy következő produkció. Ott maradtam. Gondolom azért, mert úgy gondolták, hogy megtaláltam a helyem. És én is azt érzem, hogy megtaláltam.

► A Social Error projekt nemrég ért véget. Neked mi állt össze belőle, hogy élted meg? Az is érdekelne, hogy az egyes társulatok mit és hogyan tudtak ehhez hozzáadni.

*KN:* Olaszországban, Pármában tartottuk az utolsó előadást. A Social Error alatt rengeteg dolgot tanultam magmaról is, meg nyilván a társulatról és a színházról is. De kettősséget hordozott magában az egész projekt, hiszen a végeredmény, ami létrejött, az megkérdőjelezhető, de nem azért, mert nem volt benne elég munka, hanem mert nagyon sokat vártunk el tőle, talán túl sok történetet akartunk elmesélni vele. A próbafolyamat elejét rendkívül élveztem, nagyon szabadon dolgoztunk másfél hónapig. Később minden előadás előtt le kellett ülnöm, és végig kellett gondolnom, hogy hogyan tudom képviselni ezt a dolgot, mint színész, és végül mindig találtam valamit. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a projekt során teljesen más kultúrájú, nemzetiségű emberekkel találkoztunk, akiket egészen más értékrendek határoztak meg, emiatt mindig új és új motivációkat kellett találnunk. Azt hiszem, Kolozsváron találtuk meg azokat az embereket, kollégákat, akikkel igazán jól működött a produkció, ők értették az előadás nyelvét, a keserűségét és a humorát is. És mi is ott találtuk meg igazán az előadást. De mindvégig nagyon izgalmas volt együtt dolgozni különböző társulatokkal. Ezt azonban meg is sínylette a produkció: olyan előadást kellett létrehozni, amibe be lehet szállni három nap alatt. Vagyis: nagyon egyszerű nyelvű és mechanizmusú dolgot kellett kitalálni, ami mondandójában túl sokat akart ahhoz képest, amit ez a szerkezet megengedett. Ettől lett ilyen naiv. A szabadsága viszont borzasztó jó volt. Mindig adott olyan élményt, ami miatt megérte. A nézőkkel való kommunikáció miatt is mindig új színeket hozott.

► Akkor ezzel végigutaztad fél Európát. Volt meglepetés? Vagy valami nagyon markáns különbség az egyes előadások között?

*KN:* Volt ilyen. A lipcsei színészek például szerintem alapvetően nagyon máshonnan közelítik meg a színházat, mint mi, ezt az előadást meg aztán végképp. Mármint olyan értelemben, hogy ebben mi a dolguk, hol a helyük. Szerintem úgy érezték, hogy nagyon is értik, sőt, ők értik ezt igazán, emiatt úgy gondolták, hogy újra megrendezik. Magánemberként ezt figyelni kifejezetten izgalmas, de színészként benne lenni – borzasztó. Nem nagyon figyeltünk egymásra, nem alakult ki az a csapatjáték, az a figyelem, amire pedig nagyon szükség lett volna.

► Van már arról valami képed, hogy lesz-e folytatás a Szputnyikkal? Hogy alakul a közös jövőtök?

Lepsénynél még megvolt - Kurta Niké *KN:* Meglátjuk. Szerintem igazán biztosan soha nem tudunk semmit. Ezért sem szoktam markánsan kizáró véleményt fogalmazni bármiről. Azt az állapotot szeretem, amikor az ellenkezője is megtörténhet valaminek.

► Hogy jött az életedbe a színház, a színészet?

*KN:* Ahogy telik az idő, mindig mást látok, hogy miért alakult így az életem. Valószínűleg egy évvel ezelőtt mást válaszoltam volna erre a kérdésre, mint most, de az biztos, hogy akkor is a hideg rázott volna ki ettől a kérdéstől. Nem tudom. Miért vagy az, aki? Erre csak közhelyekkel, meg nagyon általánosan lehet válaszolni. De ha muszáj válaszolnom... Talán azért, mert sikerélményem volt a színészetben, mert szeretethiányom, megfelelési kényszerem volt, mert örömet okozott. Amiért az ember az, aki. Olyan döntéseket hoztam az életem során, ami miatt ebben leltem mindig az örömömet. Igen, ettől vagyok az, aki. Nyilván boldog szeretnék lenni, és ezért választom ezt, és ezért csinálom most is ezt.

► A színészet állandó keresés – te is mondtad. Akkor ez jelent boldogságot? Mert azért ritkán ad bizonyosságot ez a boldogság. Ez nem ellentmondásos picit?

*KN:* Szerintem alapvetően jó, ha van valamiben ellentmondás. Arányokról beszélünk. Nyilván nem lehet állandó kiszolgáltatottságban és bizonytalanságban élni. Mindig kell a béke, meg a biztos pont. De ha sok a biztos pont, abba én egészen biztosan belefulladnék – persze ha sok a bizonytalanság, abban is felőrlődnék. Valahogy a kettő arányán múlik, hogy mennyire vagyok kiegyensúlyozott ember.

► Hogy néz ki ez az út? Egyenes vezet a diplomáig?

*KN:* Igen. Nyilván nem bánom, hogy így történt, és a nagyon nagy pofára esést még nem éltem meg ezen a területen. Mondjuk azt, hogy eddig (nagyon) kegyelmi állapotban voltam. És ez éppen azért nehéz, mert tudom, hogy ez nekem jó, csak nem minden esetben tudatos döntéseim során jutottam el ide. Egyszerűen idekerültem a jó helyre. Ilyenkor tudatosítanom kell, hogy amúgy is ide akartam jönni, és jó dolgomban ne kezdek el szenvedni. Látok is ilyet magam körül, meg szerintem mindenkiben megvan a hajlam, hogy elfogadja azt, amiben éppen van. Iszonyú fontos dolog újra és újra végiggondolni, hogy miért vagy ott, ahol vagy, és hogy az jó-e neked. Az önreflexió számomra nagyon fontos. Pont azért, mert annyira kiszolgáltatottak vagyunk a nap nagy részében, hogy muszáj saját magamtól is kiépíteni egy éntudatot, nem csak állandóan a rendező és a közönség kereszttüzében lenni.

► Ez érdekes, hogy hol van a színész. Sokszor beszélünk arról, hogy "a színész munkája", aztán kiderül, hogy abban a színésznek semmi kreatív munkája nincs, mert mechanikusan követte, amit a rendező mondott, aztán van olyan is, hogy "mennyire jó a rendezés", aztán meg az derül ki, hogy a rendező hozzá sem nyúlt, a színészek maguk építették fel azt, ami működik. Benned hogy áll ez össze? Hol vagy te, mint színész, a rendező és a partnerek függvényében?

*KN:* Lehet, hogy butaság, de ha rossz előadást láttam, akkor mindig a rendezőt hibáztattam, lehet, hogy elfogultságból. _(nevet)_ Ha meg jó előadást láttam, akkor mindenki jó. Ez nyilván ennél bonyolultabb kérdés. Az adott helyzeten múlik, hogy éppen mire van szükség. Ha látod, hogy a rendezőre nem vagy hatással a saját gondolataiddal, akkor el kell fogadni, és azon belül kell megtalálni a feladatodat. Az egyik legfontosabb egy munkánál, hogy amin nem tudsz változtatni, azt fogadd el. Azt viszont fel kell tudni ismerni, hogy mi az, amin tudsz. Amint ezt felméred, lehet örömteli munkát csinálni. Amíg szenvedsz azon, hogy miért nem ilyen, miért nem úgy, addig nem a saját dolgodra figyelsz.

Kurta Niké

► Egyetem előtt volt elképzelésed arról, hogy milyen lesz? Számítottál valamire? Volt elvárásod, hogy mit kapsz?

*KN:* Jártam egy évet Kaposvárra is. Az elején azt hittem, az egyetem egy nagy család lesz. Kifejezetten elfogult voltam ezzel kapcsolatban. Aztán észrevettem, hogy nem vagyunk család. Hogy nem szeretjük annyira egymást. Mondjuk, barátok vagyunk, akik együtt dolgoznak. Aztán kiderült, nem vagyunk barátok sem: társulat vagyunk, akik együtt létre akarnak hozni valamit. Aztán rájöttem, hogy még csak az sem vagyunk, hanem emberek, akiknek együtt kell lenniük. A lehető legokosabban kell együtt lenniük. Ami egy egyetemen nehéz, mert mindenki inkább a saját érdekeit nézi, ami talán természetes: mindenki fejlődni akar, hiszen nem a vizsga, mint olyan a fontos, hanem saját magad fejlődése. Nem abban vagy érdekelt, hogy jó vizsga legyen, hanem hogy megfelelj, hogy te jó legyél. Szerintem ott még jobban meg akar felelni az ember, abban a zártabb rendszerben könnyű azt hinni, hogy ő a király, én az alattvaló és megfelelek a királynak, mesternek, osztályfőnöknek.

Kígyóasszony - Kurta Niké ► Kaposvár után miért felvételiztél át Budapestre?

*KN:* Zsótér Sándor meg Zsámbéki Gábor miatt. Konkrétan nem tudtam kik ők, amikor jelentkeztem, de azt hallottam, hogy nagyon jók. Abból az osztályból négyen jelentkeztünk.

► Megérte a váltás? Nagy döntés volt, hiszen volt előtted egy bizonyos, közben meg Kaposváron biztos fognak tudni arról, hogy felvételiztél, ami nem fog tetszeni senkinek, ha ott kell maradnod, az nyilván gáz...

*KN:* Gáz volt, meg is szenvedtem. Jó dolgomban elkezdtem azon zokogni, hogy nem akarok ide járni. Mikor felvettek, akkor fogtam fel ezt a döntést, pedig már régebben meghoztam. Talán pont attól volt felszabadító a felvételi, hogy nem igazán volt vesztenivalóm. Utólag azt gondolom, hogy nagyon jól döntöttem. Nagyon jó embereket ismertem meg az egyetemen, és szerintem ez a legfontosabb. Nagyon jó értékrendeket láttam, sokat tanultam elsősorban arról, hogy hogyan ne. Szerintem alapvetés generációváltásoknál, hogy a következő generáció megmondja, hogyan nem kell ezt csinálni. Nem tudom, hogy ezt tudom-e képviselni, de ezt tanultam. Az, hogy a rendező szakos hallgatókkal milyen viszonyunk lett, az ahogy együtt növünk fel, az borzasztó fontos, talán a legfontosabb. Együtt tudunk gondolkodni és elindulni – nyilván már akivel. Tehát elsősorban az emberek miatt nagyon jó dolog ez, akiket megismertem.

► Szakmai szempontból voltak vízválasztó pillanatok? Ráismerések, önigazolások, változások?

*KN:* Ami nagyon markáns, az amiatt a naivitás miatt volt, amivel indultam. Azt gondoltam, hogy nyilván nagyon jól fogok táncolni, csodálatosan fogok énekelni, olyan színpadi hangom lesz, hogy hű. A tökéletes gépezet, ami készen áll a kilövésre négy év után. Utána meg... nyilván rájön az ember a saját értékeire és hiányosságaira. Ezeket vagy elfogadja, vagy fejleszti. Amit tanultam, az inkább felnőtté válási folyamat: az egyetem nem tud neked annyi mindent adni, ha te nem akarsz magadtól dolgokat, te nem akarsz változtatni. De akkor édesmindegy, hogy hol vagy. Lényegében a saját felelősséged ez az út szerintem. És az nagyon nagy kiváltság, ha olyan emberek vesznek körül, akik ebben segítenek, de helyetted nem csinál meg senki semmit. Nem lehet hárítani – helyesebben nagyon könnyű, de nem érdemes ujjal mutogatni, hogy rossz volt valamelyik tanárod és azért nem tudsz mondjuk beszélni. Ilyen nincs. Megmutatják, hogy milyen utakat választhatsz, ha fejleszteni akarsz dolgokat. Inkább lehetőségeket mutatnak az egyetemen. Kaposvárhoz képest itt azért jóval több színház van, amennyire a próbák között lehetett, folyamatosan előadásokra jártunk, ami óriási adomány. Az elmúlt négy évem abban telt, hogy előadásokat néztem, míg ott alig.

Kurta Niké

► Nemsokára véget ér egy biztos korszak az ötödik évvel. Most hagyjuk a Szputnyikot, meg a konkrétumokat: van elképzelésed arról, hogy milyen lenne az a színház, ahová szívesen tartoznál? Abszolút fiktíven, konkrét helyek nélkül. Mi az, ami érdekelne?

Párnaember - Kurta Niké *KN:* Hogy egy előadást nézőként nézve mik az elvárásaim, könnyebben meg tudnám fogalmazni, mint hogy a munka területén mit szeretnék. Amikor gondolkodtam a Szputnyik előtt azon, hogy hova mennék, akkor arra jutottam, hogy kevés kivétellel bárhova. Nem gondolom ezeket végleges döntésnek, hogy ha valahova odamegyek, akkor lehúznék ott harminc évet. Az is naivitás lenne. Szerintem mindenhol lehet valamit tanulni és mindenhol mást. A változatosság érdekel alapvetően, hogy ébren tartsa a lelkemet meg az agyamat. Azt hiszem, olyan színházba mennék, ahol sokféle lehetek és sokféle feladatot kaphatok, és ahol van felelősség rajtam. Úgy elég rossz lenni egy csapatban, ha azt érzi az ember, hogy nincs rajta felelősség, az az egyik legrosszabb, ha nincs felé bizalom és figyelem, mármint szakmai értelemben. Nem is az számít annyira, hogy jóban legyenek az emberek, hanem az tudjanak jól együtt dolgozni.

► Kimondva ezek olyan természetesnek hangzanak, aztán kiderül, hogy mégsem azok. Van benned olyan, amivel az elmúlt öt évből nem jutottál zöld ágra? Amire kíváncsi lettél volna, de nem találkoztál vele? Vagy éppen ami szerinted kiemelkedően jól sikerült?

*KN:* Úgy érzem, elég sok kudarcélményem volt ebben az öt évben, de mindegyikről azt gondolom, jó, hogy megtörtént. Visszagondolva nyilván frusztrációt is okozhatnak, de az megint nagy tanulás az embernek magáról, hogy azokból a helyzetekből hogyan áll fel, hogy mit kezd velük. Nekem kicsit csalódás maga az osztályközösség, a mi közös történetünk, hogy nem lettünk csapat. Ilyenkor az ember nyilván azon gondolkodik, hogy ebben hogy tudott volna jobban részt venni – nem az osztálytársakat, meg a tanárokat hibáztatva. Mindenesetre ezt bánom. Ez az öt év elment úgy, hogy most nem dolgozunk együtt, nincs közös munkánk. Ez fájó dolog. Én eléggé begörcsöltem a bentléttől. Nyilván minden közösség kialakítja a maga skatulyáit, de én nehezen viselem, ha le vannak osztva a szerepek. Könnyen alakulok át azzá, amit elvár tőlem egy közösség. Szerintem néha már nem növeltük egymás erejét, hanem inkább elvettünk egymástól. Most, hogy kikerültünk, sokkal felszabadultabbak vagyunk. Látva az osztálytársaimat is: sokkal szabadabbak, mint amikor bent voltunk együtt. Nyomasztó erre visszagondolni, hogy mitől van ez. Furcsa.

► Lehet, hogy nyomta őket valami. Éles fordulat: meg fogsz tudni ebből élni?

*KN:* Jelenleg igen. Elég sokat forgatok.

Jelenet az Átok című sorozatból - Kurta Niké, Kovács Gergely

► Korán megtalált a kamera, benne voltál Mátyássy Áron tévésorozatában, az Átokban is. Erre nem kaptatok visszajelzéseket?

*KN:* Nem igazán emlékszem ilyesmire. Szerettem, az Átok volt, amit először forgattam. Azóta elég sok filmes munkát kaptam. Ha ezek nem lennének, akkor nehezebb lenne a megélhetés, de ameddig lesz, addig jó. Sok filmes felkérést nem tudtam elvállalni a színház miatt, ami elég rossz. Főleg pályakezdőként rossz azt mondani nagyjátékfilmes felkérésekre, akármilyen kis szerep esetén, hogy nem, mert próbálok. De nyilván van egy sorrend az ember fejében. Most pont szerencsés időszakban beszélgetünk, mert most van sok munkám. De ez az egész nekem azért furcsa, mert amikor megkaptam az első nagyobb fizetésemet, meglepődtem: kapok ezért pénzt? Úgy értem, hogy azt csinálom, amit szeretek, azokkal vagyok, akikkel akarok és még fizetést is kapok érte? Hát ez szuper! Nyilván lesznek ínséges időszakok is. De ez most így jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757996521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.