7óra7

Eredménytelen a nyíregyházi színház igazgatói posztjára kiírt pályázat

Eredménytelen a nyíregyházi színház igazgatói posztjára kiírt pályázat

2014. 02. 20. | 7óra7

Az önkormányzati vezető tájékoztatása szerint az igazgatói posztra ketten pályáztak, Tasnádi Csaba, a jelenlegi direktor, illetve Szalma Tamás, a veszprémi Petőfi Sándor Színház művésze.

Móricz Zsigmond Színház - Nyíregyháza

A pályázatokat előzetesen egy kilenc tagú szakmai bizottság értékelte és véleményezte, amelynek során a testület többségének támogató szavazatát egyik jelölt sem kapta meg.

Kovács Ferenc hangsúlyozta: a szakmai bizottság előtt történteket figyelembe véve a nyíregyházi önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén eredménytelennek nyilvánította a Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének ellátására kiírt ötéves, határozott időtartamra szóló pályázatot.

A polgármester hozzátette, hogy újabb pályázatot írnak ki a nyírségi színház vezetői posztjának betöltésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327996331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása