7óra7

Beavatódva
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Beavatódva

2014. 02. 26. | 7óra7

Philoktétész - Nagy Dániel Viktor, Lukáts Andor

Pedig a színpadra nézve látszólag nem olyan ígéretes a helyzet: a nézők előtt, a sarokban ül Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész, az est beavató moderátora, aki a darab elemzéséért felelős, a színpadon meg hol civil ruhában, hol félig jelmezben színészek állnak-ülnek szövegkönyvvel a kezükben és olvasás közben "lejárják" a jeleneteket. De ez csak külsőség.

Leginkább, mert Karsai lelkiismeretesen kezeli beavató mivoltát, nem tart színháztörténeti eligazítást – csak amennyire tényleg szükséges, hogy megértsünk valamit –, hanem elsősorban drámát elemez, és azt sokoldalúan teszi. Közben mindvégig figyel arra, hogy az általa felvetett, kiolvasott problémák és kérdések ne csak az antik színmű szintjén, hanem a mi szintünkön (értsd: a mi közegünkben) is működjön. Több oldalról vizsgálja, hogy mennyire volt fair a görög sereg részéről, hogy egy sajgó seb miatt egy lakatlan szigetre száműzték Philoktétészt, hogy ezáltal ősembert csináltak belőle tíz évre – semmi kommunikáció, semmi civilizáció, csak a harc a túlélésért. De ott az ellenérv is, hogy az emberek a saját hangjukat nem hallották, isteneikhez sem tudtak fohászkodni, ráadásul a csodaíjjal bíró harcos fájdalmai szétzilálták az éppen Trója alá készülő katonák morálját. És felvetül még rengeteg emberi kérdés is, hogy Odüsszeusz milyen aljas és embertelen trükkökkel próbálja rávenni Philoktétészt, hogy visszatérjen közéjük, mert csak így nyerhetik meg a trójai háborút (egy jóslat szerint), mindezért nem szégyelli bemocskolni a naiv és tiszta fiút, Neoptolemoszt, Akhilleusz fiát sem.

Philoktétész - Nagy Dániel Viktor, Lukáts Andor, Gazsó György

Az is jó ebben a produkcióban, hogy bár Karsai jelzi, adott pontokon mennyire el lehetne mélyülni a szövegek elemzésében, meg hogy sokkal hosszabbak monológok annál, mint amit felolvasnak a színészek, de tényleg csak jelzi ezeket, és nem bonyolódik bele a beavatás szempontjából könnyen érdektelenné váló helyzetekbe – hiszen mi "csak" nézők vagyunk, nem partnerek a darabelemzésben, hanem érdeklődők, kíváncsiskodók, akik ráadásul elvárják, hogy valamivel elkápráztassák őket. És ez piciben még sikerül is, ahogy finom iróniával közli Karsai, hogy még hány soron keresztül panaszkodik a címszereplő, mert örül annak, hogy beszélhet, stb. És a megfelelő menyiségben adagolt információktól és a jó érzékkel kezelt elemzéstől tényleg érdekes, izgalmas marad a beavatás, miközben azt is pontosan tudjuk: nem ismertük meg maradéktalanul az adott művet.

Szövegkönyv-olvasás ide vagy oda, sokat lendítenek az esten a színészek is. Ahogy Gazsó György érzékelteti Odüsszeusz simlis, alaposan átgondolt furfangjait – és amikor igazán fontos, nincs a színész kezében példány –, ahogy Lukáts Andor még olvasószemüveg-keresés közben is bevörösödik Philoktétész sirámaitól, ahogyan gyakorlatilag beront – jó, inkább bekúszik a sajgó, üszkös seb miatt – a színpadra, érzékeltetve a szerep rengeteg elfojtott fájdalmát és kiszolgáltatottságát, ahogy Nagy Dániel Viktor a partnerekre és a közönségre végig figyelve teszi elénk Neoptolemosz belső vívódásait, a folyamatosan változó, de mindvégig naiv karakterjegyeket. Mindig akad valami apró ötlet egy-egy jelenethez, ha más nem ott helyben találnak ki valamit a színészek. Azért a kreativitástól nincs agyonterhelve a produkció, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy úgy van komolyan véve a beavatószínház, mint forma és eszköz, hogy közben annyira még sincs komolyan véve: van szándék és játék, de nincs kioktatás és megmondás. Ami felettébb szimpatikus.

Philoktétész - Lukáts Andor

A játék egészen odáig fajul, hogy a beavatás is színházzá lesz egy önreflexív jelenet által. Ahogyan Odüsszeusz magát Héraklésznak kiadva megtéveszti Philoktétészt, úgy tévesztenek meg minket az alkotók is. Sokáig úgy tűnik, hogy Karsai – kilépve moderátori szerepéből – fogja majd átadni nekünk Héraklész hosszú monológjának minden szépségét – persze miután kifejti a deus ex machina lényegét, miszerint hogyan folynak bele istenek az ókori történetekbe, és felveti, hogy Szophoklésznak itt már lehet, nem volt ötlete, azért nyúlt (munkássága során először) ehhez a kissé esetlen, dramaturgiailag meglehetősen felületes megoldáshoz. De Lukáts – aki az est rendezője is – gyorsan rendre inti: ez mégiscsak a színészek dolga lenne. Így jut, látszólag véletlenségből Gazsónak Héraklész monológja. Látszólag, mert mint utólag kiderül, valójában Odüsszeusz öltötte fel Héraklész félisten alakját, és ahogyan Philoktétész elhitte, valóban egy félistent lát, úgy hittük mi is, hogy mást látunk egy pillanatra, mint ami valójában történik.

Philoktétész - Nagy Dániel Viktor

Ritka, hogy a beavató színház izgalmassá, jelen idejűvé váljon – pedig nincs itt semmi extra: egyszerűen értelmesen, minket, nézőket felnőttként kezelve mondták el és mutatták meg, miért lehet érdekes számunkra ma ez a darab –, az meg kifejezetten élmény, hogy ebből végül tényleg színházi játék kerekedik. Fel is kelti annyira az érdeklődést, hogy kíváncsiak legyünk, milyen Philoktétész előadás születne mindebből – számkivetettségről, másságról, kiszolgáltatottságról, hatalomról, érdekről. Itt és most.

(2014. február 15.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448001547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása