7óra7

Kerkay Rita: A négy fal között nem vagy színész

Kerkay Rita: A négy fal között nem vagy színész

2014. 02. 28. | 7óra7

Kerkay Rita ► Most töltöd a gyakorlatodat. Sokféle színházban fordultál meg az utóbbi időben és vagy is jelen. Székesfehérváron, a Maladypében, a Manna Produkciónál is játszottál...

*Kerkay Rita (KR)*: ...és most épp az egyetemen is próbálok Fehér Balázs Benővel...

► Mennyiben más számodra a vidéki kőszínházi munka és színészi jelenlét, mint mondjuk az egyetemen az osztálytársakkal vagy a Maladypében Zsótér Sándorral próbálni? És mindez most mennyiben más, mint az egyetemen töltött évek?

*KR*: Az első munkám a Maladypében a Don Juan volt. Az osztályfőnököm, Zsótér Sándor egyszer, egy borzalmas, télies tavaszi napon, amikor az ember a legkevésbé számít ilyesmire, felhívott, hogy dolgoznék-e vele a Don Juanban. Nagyon megörültem neki. Az első kérdésem az volt, hogy ez most komoly? Tényleg? És akkor tudod, hogy ez az a nap, amikor valóra vált egy álmod.

► Miért volt álom?

*KR*: Nem tudom. Amióta láttam előadásait, nagyon szerettem volna vele dolgozni. És ez a vágy nem változott attól, hogy napi szinten találkoztunk az egyetemen, meg dolgoztunk vizsgaelőadásokban. Nagyon vágytam erre.

► Volt különbség, amikor rendezőként dolgoztál vele, ahhoz képest, amikor osztályfőnök volt?

*KR*: Nyilván más, már csak azért is, mert rövidebb idő volt arra, hogy elkészüljünk, mint amikor elsőben, másodikban vagy harmadikban fél évig dolgoztunk – jó, paralel, több anyagon. Más volt, közben mégis ugyanolyan. Rengeteget ad magából, annyi energiát fektet bele, hogy nem is tud más lenni. A lényege ugyanaz. Persze, praktikus dolgok változnak: az ember máshova megy be, más emberekkel találkozik. Ez valahol nyitottabbá tesz – vagy legalább is engem nyitottabbá tett. Éreztem, hogy nagy a tét. Főleg, amikor az embernek valami ennyire beüt az életébe, amire nagyon vágyott, akkor még inkább azt érzi, hogy adni akar. Fantasztikus volt megismerni a Maladype társulatát. Nagyon megszerettem őket. Boldog voltam, amikor megtudtam, hogy újra együtt dolgozhatunk a Roberto Zuccoban így, hogy már jobban ismerem őket, már van egy történetünk. Imádtam nagyon. Válaszolva arra, hogyan élem meg ezt a sokféleséget: számomra olyan ez, mint egy tökéletes poligámia. Minden van. A székesfehérvári gyerekdarabtól a Zuccóig.

► Ami a másik véglet. Jó volt a horvát rendezővel dolgozni? Elég durva előadás...

*KR*: Nagy élmény volt, ahogyan a rendező elemezte a darabot. Sokáig ültünk egy asztalnál, elemeztünk és filmeket néztünk. Nem akart lélektani realista dolgokat beállítani, nem akarta, hogy elkezdjünk játszani. Azt akarta, hogy a szöveg funkciói jelenjenek meg. Például, hogy mi Erikával testvérek vagyunk, de én el akarok menni Zuccóhoz. Akkor az Erika funkcionálisan mi lehet nekem, ha ő meg akar óvni valakitől, akire közben féltékeny. Lehetünk testvérek, idősebb és fiatalabb, lehetünk szeretők, férfi és nő, nő és nő, lehetünk apa és anya – én lelépek az új szeretőmhöz. Azt akarta, hogy ezeknek a megnyilvánulásai váltakozzanak a jeleneteken belül. Nyilvánvaló, hogy nincsenek személyiségek, mert csak Zuccónak van neve. Ezek archetípusok. Nem tudsz úgy felmutatni egy anyát, vagy egy testvért, mert nem egy személy, hanem egy archetípus. A funkciókat tudod felmutatni.

Roberto Zucco - Tankó Erika, Kerkay Rita

► Bonyolultan hangzik. Csinálni is az volt?

*KR*: Először nehéz volt elképzelni... De lépésről lépésre haladtunk. Az elején volt olyan, hogy kosárlabdáznunk kellett, és közben üvölteni a szöveget. Az volt a lényeg, hogy ne értelmezz dolgokat, hanem nyomd a mondatokat. Ez volt a bemelegítés. Aztán jött az adott jelenetnek megfelelő játék, utána alakult ki, tisztult le maga a jelenet. Ki provokál kit? És mivel? Mit akarunk egymástól elérni? És mik lehetnek az eszközök ehhez? Ezeket kellett alkalmazni. Egy idő után tisztában voltam vele, hogy az én karakteremnek mik a határai. Például a karakterem a lánytestvérével szemben szexuálisan provokatív – egyértelmű volt, hogy bármit csinálhatok, ami ezt erősíti. Erika karaktere áttételesen szerelmes belém, ettől kezdve mindenféle szerelemhez kapcsoló dolog is megnyilvánulhat a mi kapcsolatunkban. Jó ott lenni és csinálni. Jó, hogy megélhetem ezeket a szélsőségeket, ezt a brutalitást. Úgy látszik, ilyen ez a félévem: A fösvényben is lázadó irányba lett átfogalmazva a Mariann, a Zuccóban abszolút ez a lázadó kamasz vagyok, de a Kincsek szigetében is kicsit fiús, kicsit provokatív figurát játszom, aki tele van gátlással, mégis lázadó.

► Lehet, hogy megvan a szerepköröd: a lázadó fiatal lány. De ezek, úgy sejtem, véletlenül alakultak így.

*KR*: Teljesen véletlenül. De visszatérve a különböző színházakra: mindig felteszik azt a kérdést, hogy hol jobb, hol szeretne az ember lenni. Szerintem ez a legostobább kérdés, hogy hová mennél szívesen. Ez olyan kábé, mintha arról kérdeznétek engem, hogy kihez mennék feleségül, és olyan embereket sorolnátok, akiket nem is ismerek. Nem tudsz úgy választani, ha nincs valami közös kapcsolat.

► De ezzel már válaszolsz a kérdésre. Sosem azért kérdezzük, hogy valaki rávágja, hogy itt és itt akar fellépni. Hanem, hogy mondjuk olyan helyen szeretnél dolgozni, ahol a közösség fontos...

*KR*: Most nem csak közösségekre értem, hanem a feladatokra – a közösségre is persze, mert fontos. Bármit csinálsz, bármilyen műfajt, bármilyen anyagot, ha nincs olyan közösség, ahová szívesen jár az ember, akkor egy idő után fölösleges bemenni, mert úgysem tudsz magadból olyan dolgokat felszabadítani. Nem lesz benne öröm. Tény, hogy ez fontos. De egészében véve, hogy valaminek milyen a profilja, ki, hogy dolgozik, mekkora a felelősség rajtad és mennyi a többi emberen, ki, mennyire veszi komolyan a feladatát – erre azt mondom, lakva ismerszik meg az ember. Muszáj ahhoz picit együtt élni, hogy tudd. Lehet álmodozni, eljárni különböző színházakba, és kitalálni, hogy oda akarok menni és ott akarok dolgozni. De lehet, hogy te sem leszel jó nekik, és az is lehet, hogy minden tökéletes lesz, de te fogod azt mondani, hogy ezt nem.

Kincsek szigete - Kerkay Rita ► Persze, a nézőtérről más látszik.

*KR*: A szakmán meg az iskolán belül hallani dolgokat, hogy mi, hol milyen. De ezek sem feltétlen igazak. Szóval ezek sem jelentenek semmit. Amiket ismerek, azok pedig más-más dolgok miatt izgalmasak. A Maladypében imádom, hogy mindent lehet és mindent kell csinálni. Hogy díszítünk, építünk. Többféleképpen érzed hasznosnak magad. Persze, én még mindig kevesebbet tudok ebből, mint azok, akik társulati tagok. De valahogy nagyon jó érzés volt elsőként egy ilyet megtapasztalni. Székesfehérvár a másik nagy szerelem. Amikor A fösvényben elkezdtem próbálni nagyon izgalmasnak találtam, ahogy Hargitai Iván gondolkozik a szövegről. Érdekes a szöveg kezelése, ahogy próbálja megfogni azt a részét, amit nem ad könnyen. Nem a helyzetkomikumát, inkább a húsba vágó részeket, amitől az ember magán tud nevetni, amikor viszontlátja a színpadon. Utána dolgoztam a Kincsek szigetében, amit Matuz János írt és rendezett. Az eddig ott töltött pár hónapom egyik legjobb élménye ehhez az előadáshoz kapcsolódik. Egyik délután velem egykorú autista fiataloknak játszottuk. Folyamatosan nevettek. Bármi történt a színpadon. Akkor is amikor táncoltunk, vagy amikor épp hajótörést szenvedtünk. Rájöttem, hogy ők a történést értékelik. Azt, hogy két ember csinál valamit, aminek ők a részesei. És így létrejön egy találkozás.

Tulajdonképpen átgondolva a munkáimat, csak jót tudok mondani. Az Állampolgári ismeretek amit Tengely Gáborral csináltunk Zsámbékon, az is hasonló szerelemmunka volt. Tényleg ott tartok, hogy nem hiszem el, hogy az embert ennyi jó érheti sorozatban. Hogy ennyi klassz és csodálatos emberrel találkozhatsz. Jóval szkeptikusabb, gyanakvóbb vagyok, nem rosszindulatú, de mindig van bennem egy kis kétség, magammal szemben egy nagyobb adag.

► Szóval nem erre számítottál?

*KR*: Nem voltak ilyen elvárásaim. Nem szoktam előre tervezni. Ha valamit előre feltesz magában az ember, akkor szinte biztos, hogy csalódik. Már csak olyan szinten is, ha elképzelem, hogy mi találkozni fogunk, akkor sütni fog a nap, de most esik – máris van egy csalódásfaktor az egészben. Ezért nem tervezek semmit. Vagy inkább úgy mondom, eltervezem azt, hogy megpróbálok mindent kihozni belőle a magam részéről, komolyan venni. Arra az időszakra megpróbálok mindent félretenni magamban, ami visszatartana, a saját gátlásaimat és félelmeimet. Nyitottá válni és örülni annak, hogy épp ezekkel az emberekkel vagyok együtt, épp ebben a feladatban.

► Úgy tűnik, ez működik.

*KR*: Hát reméljük! Ahhoz, hogy így fogjam fel a dolgokat, az is kellett, hogy negyedévben a Maladypéig semmi munkám nem volt, csak az iskolai kurzusok. Ezt az ember nagyon rosszul éli meg. Utána elkezded máshogy értékelni a dolgokat. Így utólag kifejezetten örülök annak, hogy nem lettem rögtön elhalmozva mindenféle feladattal. Akkor az embert felkapják hirtelen, aztán le is esik, mert nem tapasztalja meg, hogy mekkora a tét valójában.

► És, hogy milyen értéke van annak, amikor valaki téged keres.

*KR*: Igen, de a téged meg azért nem igaz, mert mindenki pótolható.

► Az azért nem véletlen, ha valakinek eszébe jutsz egy szerepre...

*KR*: Persze, de olyan is van, hogy más jut eszébe, aztán az nem ér rá, és mégis én leszek ott. Egy csomó minden miatt nem az jön össze, amire az ember számít, nem úgy alakul a dolog. A lényeg az, hogy szerintem nem kell abban hinni, hogy oda pont te kellettél – jó, ha magában örül neki az ember, de azt is látjuk, hogyha nemet mondasz, akkor lenne rá másik öt jelentkező, aki éppúgy meg tudná csinálni. Az a jó, ha minden összeadódik: feladat is van, te is ott vagy, ők is ott vannak, csinálni kell.

M o l i è r e D o n J u a n j a - Orosz Ákos, Kerkay Rita

► Ez elég racionális látásmód. Ilyen racionális ember vagy?

*KR*: Nem igaz. Bizonyos értelemben igen, de közben ugyanannyira befolyásolnak az érzelmeim. Csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Nem akarok lila ködöt magam körül, mert akkor elvesznék valahol. Nekem például jó, hogy mindig változik valami, és összehasonlíthatatlan az egész. Még a két székesfehérvári előadás esetében is, A fösvénybe és a Kincsek szigetébe is egész más volt bemenni, más emberek közé, más feladat, más helyszín. Totál más, mintha nem is ugyanabban az évben lett volna. Ez olyan, mint ahogy Baal tudja, hogy szerelme Sophie Bargerrel három hét, de azalatt nem akar semmi zűrt. Mindannyian tudjuk, hogy mennyi ideig tart, tudod, hogy vége lesz, abba kell mindent belesűríteni. Nem csak a munkával kapcsolatos érzelmeket értem, hanem azt is, hogy ki kell használni, hogy reggel azt a kávét azokkal az emberekkel iszod meg, velük töltöd a cigiszünetet, mindent. Ez valahol végtelenül racionális dolog, mert tudod, hogy vége, de közben folyamatos hedonizmus, hogy mindent a magadénak akarsz. Mondjuk ez talán egy kicsit túlzás...

► Hogy színész leszel, az racionális vagy érzelmi döntés volt?

*KR*: Nem akartam színész szakra beadni a jelentkezésemet, dramaturg szakra akartam jelentkezni és Veszprémbe, színháztudomány szakra. Hogy én akartam, az is erős túlzás. Az egyik barátnőm két nappal a jelentkezési határidő előtt szólt, hogy nem akar valaki továbbtanulni a Színműn? Végül is... Édesanyám szerzett egy felvételi tájékoztatót, meg papírt és kiderült, hogy az a két szak, amit be akartam jelölni, nem indul. A dramaturg egy évvel később indult, a veszprémit meg akkor épp megszüntették, vagy nem is indult. Nem tudom. Vagy én nem felvételizhettem azzal, amik megvoltak, mert közben a Pázmányon voltam harmadéves, és a fehérvári színházban voltam stúdiós. Kozáry Ferenccel, aki ebben a stúdióban tanított engem, később együtt játszhattam A fösvényben. Ez szép.

► Szóval ennek is van előzménye.

*KR*: Van, de az még ennél is hosszabb. Mindegy. Szóval anyukám beszélt rá, hogy adjam be a Színműre a jelentkezést. De minek? Úgyse fognak felvenni. Mindegy, beadtam, aztán utánajártam, hogy ki indít osztályt. Kiderült, hogy Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor. Zsótérhoz kapcsolódik az első pesti színházi élményem, a Vígszínházban A kék madár. Amikor néztem – nem volt tudatos választás, egy ismerősöm szerzett jegyet, nem is volt időm megnézni a színlapot, csak beültem –, esküszöm, az volt bennem, hogy ez még fontos lesz valami miatt. Sok mindenre emlékszem az előadásból, de amikor ott voltak az aktmodellek, az felfoghatatlanul gyönyörű dolog volt, hogy hogyan lehet az időt ilyen szépen megmutatni. Semmi köze az időhöz, de mégis pontosan látod, ahogy múlik és létezik körülötted.

Veszprémben voltam akkor sokat, bementem a színháztudományi szakra, és találkoztam egy nénivel, talán tanulmányi titkár volt ott. Adott felvételeket, hogy nézzek előadásokat azoktól a rendezőktől, akik osztályt indítanak. Úgyhogy néztem régi előadásokat. Nagy izgalom volt bennem, közben meg nyugalom, mert tudod, hogy annyira mindegy. Sikerül vagy nem sikerül, de ezekkel az élményekkel már gazdagodtál. Közben te is több leszel, mert olvasol. Mert azt tűztem ki célul, hogy ha már beadom, akkor azt tisztességesen végig is csinálom, nem linkeskedem el. Közben ilyenkor az emberbe bejön egy csomó minden, hiába készülsz egy idő után rájössz, hogy kevés az idő, hogy be vagy tojva.

Állampolgári ismeretek - Mohácsi Norbert, Kerkay Rita

► És aztán? Első rosta, második rosta, harmadik rosta, aztán ott ragadtál, ragasztottak. Meglepődtél?

*KR*: Abszolút. Egyáltalán nem hittem benne, hogy sikerülhet.

► Ezek szerint akkor már a Pázmányra jártál, kellett dönteni...

*KR*: Hittan szakra jártam. Könnyű volt a döntés, hogy melyik...

► Hogy kerültél oda?

*KR*: Tulajdonképpen abból kéne írnom a szakdolgozatomat, hogy hányféle felsőoktatási intézménybe jártam. Rengeteget kipróbáltam. Eredetileg filozófiát akartam tanulni, de történelemből hármas voltam. Nem is érdekelt, szóval ez így volt fair. A filozófia meg érdekelt, de abból nem lehetett érettségizni, mert két évig különböző tárgyként tanultam, és ahhoz, hogy valamiből érettségizhess, két évig kell tanulni – az mindegy, hogy mi ugyanazt tanultuk lineárisan. A gimnáziumba, ahova jártam, mondták, hogy menjek oda, ott annyi filozófiát fogok tanulni, hogy meg is fogom unni. Hát nem untam meg. De abban igazuk lett, hogy pont kaptam annyit, amennyire szükségem volt. Nem volt kidobott idő. Szerettem vizsgázni, bezárkóztam egy csomó cigarettával, és egy csomót olvastam és tanultam, jó érzés volt. Elkezdett érdekelni a történelem, a művészettörténet, az összefüggések. Borzalmasan nehéz könyvekből kellett több száz oldalt megérteni, ami kitágította az agyamat, a befogadást. Lettek jó barátaim. Meg hihetetlen okos racionális emberek voltak a tanáraim, jó volt tőlük tanulni. Például a szövegelemzés: addig soha nem tudta valami ennyire felkelteni az érdeklődésemet. Rengeteget elemeztek, olyan szövegeket, amikről általában az emberek érzelmesen beszélnek. A Bibliáról mindenki érzelmesen beszél, ők meg jéghidegen, elemzően. Iszonyat érdekes volt, hogy vettek egy szöveget és megmutatták, hogy ebből három mondat, ami eredeti, az összes többi az évek során rakódott rá. Csontvázak lettek a versekből.

► Akkor nem volt értelmetlen, de azért annyira mégsem volt a te pályád...

*KR*: Nem, mert vágytam a másikra. Az más kérdés, hogy mennyire vallottam be magamnak azt, hogy mennyire szeretném. A mai napig érdekel, hogy egy szöveget hogy lehet megfejteni – de erre most is van lehetőségem. Az más kérdés, hogy az ember mit vall be magának, és mi az, amire inkább nem gondol, mert letett róla. Nekem az pont egy olyan időszak volt.

► Ezzel párhuzamosan jártál Fehérváron stúdióba? Vagy az még ezelőtt volt?

*KR*: Jártam három évet egy másik tanodába Pesten, ahol tanított Gombár Judit, aki Balázs Zolival dolgozott rengeteget. Ő sokat mesélt nekünk a Maladypéről, amitől számomra az különleges, izgalmas hely volt. Ezek után értitek, hogy miért akkora csoda, hogy Zsótér hív a Maladypébe. Utána jártam Fehérvárra egy évet, de aztán már felvettek, és nem folytattam. De ott jó volt, mindenki szurkolt, hogy sikerüljön a felvételim. Jó volt ott lenni.

A fösvény - Kerkay Rita, Hirtling István

► Ez most ilyen végleges állapot, hogy színész vagy?

*KR*: Nagyon nyers lesz, amit mondok: ha hagyják, én szívesen lennék az egész életemben.

► Kinek kell hagynia?

*KR*: Figyelj, színész nem lehet az ember önmagában. Ha nem gyakorlod, a négy fal között nem vagy az. Akkor sem, ha nagyon szépeket és okosakat gondolsz egy szövegről. Ahhoz kell valamiféle lehetőség vagy kell annyi kurázsi, hogy ha minden kapu bezárul, akkor is találj magadnak valami olyan lehetőséget, hogy csinálhasd.

► Felkészítettek arra az egyetemen, hogy ez ilyen bizonytalan?

*KR*: Igen, egyáltalán nem hitegettek minket azzal, hogy kikerülünk és...

► Hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy nem rejtik véka alá, hogy nincs benne semmi garancia, de közben meg rakd bele mindenedet száz százalékig?

Termes Rita, Kerkay Rita *KR*: Ha tudod, hogy nagy kincs, akkor nem tudsz nem figyelni rá. Ez nem garancia arra, hogy amit csinálsz, az feltétlenül jó. Ugyanez a nyomás össze is tudja törni az embert, ha annyira nagyon akarsz valamit, hogy a legkisebb hibát is hatalmasnak éled meg. Közben meg van, hogy pont ez szabadít fel. Jó, ha az ember tisztában van ezekkel. Azzal, hogy most már nem ott tartunk, hogy a színházban nincs lehetőség, hanem általában nincs lehetőség.

► Nem kecsegtető a dolog. Ez nem tántorított el titeket? Nem merült fel kérdésként?

*KR*: Szerintem mindenkiben felmerül valamilyen szinten, hogy mi lesz. De nem tudom, jó-e előre fejben lejátszani a dolgokat. Ha az ember mindentől megijedne, ami veszélyként leselkedik rá, akkor ki se mennénk az utcára.

► De ahogy mondtad, ezek változó és változtatható dolgok.

*KR*: Türelem kell. És – ezt szokta mondani az osztályfőnököm – bízni kell abban, hogy mit ad a Jóistenke. Ebben abszolút hiszek: amit már nem tudunk elképzelni, meg elgondolni, meg előre kisakkozni, azt hagyni kell a véletlenre. Nem lehet tudni, holnap mi fog történni. Nem tudom, lehet, hogy két hét múlva felhívlak titeket, hogy autókereskedő leszek. Azt se tudhatod, hogy a saját fejedben mi változik.

► Mindenesetre egy biztos dolog kimegy alólatok: az egyetemnek vége lesz. Mi az, ami nagyon fog hiányozni, és mi az, aminek örülsz, hogy ezzel vége?

*KR*: Ilyet nem tudok. Mivel rengeteg iskolába jártam, ezért ez volt a második kamaszkorom, úgy éltem meg, hogy végre diák lehetek, újra egy osztályban, igazi osztályfőnökökkel. A Pázmányon levelező szakon volt olyan csoporttársam, akit nagyon szerettem, de korban a nagypapám lehetett volna – ezt meg is beszéltük, ha az első randija jól sikerül, akkor az első unokája annyi idős lenne, mint én. Mindig kaptam tőle Túró Rudit. Nem tudok olyat mondani, ami nem jó – persze történnek olyanok, de nem igaz, hogy sajnálom, hogy megtörtént, mert azokból is lehet tanulni, igazából mindenből. Nem csak úgy tanulni, hogy tudom előre, és holnap máshogy csinálom, hanem úgy, hogy élményeket gyűjtesz, megéled. Ezt nem is a színházzal kapcsolatban mondom, hogy na, ezt majd felhasználom a következő szerepben... Hanem, hogy jó, hogy annak vége van, és indul valami új.

► Mi az, ami hiányozni fog?

*KR*: Olyan közegben voltam, ahol persze vannak konfliktusok, mert mindenhol vannak – nem szerethet mindenki mindenkit egyformán, és ez így normális – de ahol van rajtam kívül jó pár ember, akik tényleg sok mindent tudnak rólam. Ilyen szinten közel hozzám, jó és rossz értelemben sem fog mostanában senki állni. Hogy valaki ennyire ismeri a hibáimat, a jó tulajdonságaimat, a gyengeségeimet. Néha meglepődöm azon, amikor egy-egy beszélgetés során mond rólam valamit egy osztálytársam: ne már, hogy ennyire látsz engem! Ez például fog hiányozni. Hogy van két osztályfőnököd, aki szól, hogy épp jó vagy rossz úton jársz. Meg a figyelem, amit Zsótértól kapunk, aki a mai napig követi, mi van velünk. Múltkor nyavalyogtam neki valami miatt – mindig azt érzem, hogy jó neki elmondani dolgokat, azt is, amiben bénázok, mert végül is ezen a téren ő nevelt fel. Ismeri az összes hülyeségemet. Mondtam neki valamit, hogy mi nem ment éppen, amire mondta, hogy jó, de fejezze már ezt be, annak, akinek ez megy, az összes tulajdonságát elfogadná? Gondolkodtam, mondtam, hogy nem. Akkor fogadja el az összeset, vagy vegye tudomásul, hogy ebben magának küzdenie kell. Valaki, aki ennyire átlát rajtad, az fontos. Ez fog hiányozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707996347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.