7óra7

Városi trip
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

Városi trip

2014. 03. 06. | 7óra7

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról Kapkodni már csak azért sem fogjuk a fejünket, mert a színpadon történteknek valójában semmi közük sincs a valósághoz, pusztán használják annak az elemeit, amitől viszont nagyon valóságosnak tűnnek. A színpadon történtek ez esetben nem egy sztorit takarnak, hanem valóban a színpadon zajló eseményeket, amik között bár fel-felbukkannak kisebb történetek, de azokból sokkal inkább az a globális és markáns hangulat a fontos, ami áthatja őket. Hiszen itt az idegbeteg, miniirodába zsúfolt titkárnő, a villanyszerelő, a kiállítást őrző férfi, a drogos-motoros, az eltévelygő turista, az ismeretlen alak, a kihívó titkárnő – és még sorolhatnánk a végtelenségig – ugyanannak a világnak, ugyanannak a városnak a részese. Ennek a városnak a lényege, hogy bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Ahhoz pedig, hogy ezt maradéktalanul átélhessük és láthassuk a nézőtéren, mindent bevetnek a színpadon.

Annyira mindent, hogy meg sem szólalnak a szereplők, hiszen az előadás alapjaként szolgáló Peter Handke-dráma valójában egy forgatókönyv. Viszont a beszéden kívül minden van: zenekari zene, felvételről szóló zene, tánc, mozgás, beépített élő-kamerás felvételek, mini, tologatható díszletszobák, sokféle jelmez. Mindez folyamatosan használva, egy percig sem állítva meg az előadást. Hallómembránjainkat állandóan ostromolják Klaus von Heydenaber és Keresztes Gábor saját szerzeményű, valamint válogatott zenéi, amik vagy irányítják a színpadi eseményeket, vagy csak hangulatfestésül szolgálnak. De még annak ellenére is képesek érdekesen izgalmasak és dallamosak maradni, hogy másfél órán keresztül kell szólniuk. A zene mentén születő világnak pedig van egy nagyon izgalmas eleme.

Mégpedig a már említett élő kamerakép, amely nem csak azért van a színpadon, hogy egy jelenetet közelről és távolról is megnézhessünk, hanem ennek köszönhetően szinte egy élő filmet nézhetünk végig. Az alkotók néha tényleg filmet hoznak létre az előadásból, aminek egyik legbátrabb és legizgalmasabb ötlete a film a filmben elem (a vonaton utazó turista a telefonján, egy videón nézi végig, ahogyan a vonat átmegy egy sínek között fekvő ember fölött), de ugyanilyen szembetűnően kihívó a majd fél órás hosszúbeállítás, ami alatt folyamatosan újabb és újabb események kerülnek a kamera szeme elé, sőt néha ő maga is szereplővé válik. Mindehhez a pörgős, lendületes rendezéshez ideális eszköznek mutatkoznak a rendező és Pascal Raich által tervezett, tologatható, szobányi méretű díszletdobozok. Újabb és újabb jelentek tudnak kibontakozni a kávézóban, a lakás- illetve irodabelsőben, a vonatkabinban, a csatornában, a kiállítóteremben (aminek érdekessége a képkeretbe konstruált fekete lyuk, amiben sok-sok furcsaság történik – egyszer például olyan, mintha az előadás lenne benne), ezek mozgathatóságának köszönhetően pedig még újabb és újabb jelenetek tudnak kibontakozni.

A magyar és osztrák színészek pedig kivétel nélkül, fáradhatatlanul, ötletekkel telve, végig pontosan vetik bele magukat a megkomponált játékba. Fábián Gábor a kattant, idegbeteg drogos, Tóth Simon Ferenc az eltévedt, ijedős turista, Hay Anna az agyoncicomázott titkárnő, Sebastian Reiß a béna villanyszerelő, aki csak elszenvedője az eseményeknek, Jankovics Péter a behatárolhatatlanul őrült figura, Sophie Hottinger a munkájába belezakkant aktakukac, Jan Thümer az öltönyös merevségbe szorult hivatalnok, Pető Kata a prostituált, Steffi Krautz a lányát elvesztő anyuka, Martina Stilp a magányosan maradt háziasszony. De igazságtalanok lennénk, ha Gera Marinát, Szabó Zoltánt, Thomas Frankot és Koblicska Lőtét kifelejtenénk a felsorolásból, mert itt tényleg mindenki egyenrangú részese az előadásnak.

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról

A jelenetek csak sorjáznak és sorjáznak, ismerős és kevésbé ismerős ötletekkel és helyzetekkel, bátran és vadul reflektálva mindennapjaink formáira. Egyedül talán Pető Kata operaáriája lóg ki a sorból, hiszen formailag egyáltalán nem illeszkedik a többi ötlethez, és hatását tekintve is egészen más hangulatot fog meg. És néhol minden igyekvés ellenére leülnek a jelenetek, illetve az is picit furcsának hathat, hogy van az előadásban tíz perc, amikor a háttérben mindig szexel valaki valakivel. De ez talán csak annak túlzás, aki szerint nem így van.

A végére tényleg nem leszünk okosabbak, s még csak vitatkozni sem fogunk azon, hogy milyen egy város. Abban azért biztosak leszünk, hogy őrült és eszét vesztett. A rengeteg ismerős, vagy éppen fantáziált helyzet után pedig mi is belevethetjük magunkat ebbe az őrültbe. Ezek után talán egy picit könnyedebben.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr628004703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.