7óra7

Ostorházi Bernadett: Minden egyes kérdést feltenni

Ostorházi Bernadett: Minden egyes kérdést feltenni

2014. 03. 07. | 7óra7

Ostorházi Bernadett ► Székesfehérváron töltöd a gyakorlatodat. Hogyan kerültél oda? Összehasonlítva az iskolai munkát a kőszínházival, mi a különbség vagy mi a hasonlóság a két hely között?

*Ostorházi Bernadett (OB):* Horváth Csaba ajánlott Hargitai Ivánnak, aki eljött megnézni a Hitgyógyászt leültünk beszélgetni, és jelezte, hogy szeretne velem dolgozni. Így kerültem A fösvény című előadásba. Aztán később Csabával is dolgoztam a Pillangóban A legnagyobb különbség talán a szervezettség: ha tízkor elkezdődött a próba, akkor az elkezdődött. Az egyetemen rengeteg idő elment a késésekkel, a próbákat nem koordinálta senki, így sok idő elment fölöslegesen olyan dolgokra, amit hasznosabban is fel lehetett volna használni. Nagy élmény, hogy négy év után teljesen új emberekkel kezdtem dolgozni, végre értek új impulzusok. Ez belőlem is teljesen más dolgokat hozott ki, sokkal felszabadultabb voltam, mint az egyetemen bizonyos helyzetekben. Jó csapat is van Fehérváron, nem éreztem magam feszélyezve. Abszolút pozitív élmény az egész.

► Befejezettként beszélsz róla. Ez a két előadásod van Székesfehérváron?

*OB:* Fehérváron igen, de épp ma hívtak fel, tudom-e, hogy benne vagyok A Mester és Margaritában. Mondtam, hogy nem, eddig nem volt róla szó, de akkor köszönöm szépen. (nevet) Ezt is Hargitai Iván rendezi. Most Horváth Csabával dolgozom a Szkénében, az Irtást mutatjuk be.

► Horváth Csaba fizikai színházi előadásokat hoz létre, alapvetően a test nyelvén beszél, te pedig prózai osztályba jársz. Mégis benne vagy két előadásában is, ráadásul ezek szerint ő ajánlott Székesfehérvárra. Honnan a kapcsolat és az együttműködés?

*OB:* Három féléven keresztül zenés mesterség órán különböző idegen népek dalait dolgoztuk fel Csabával. Szeretem a formanyelvét, szeretem nézni, csinálni meg még jobban, bár egyelőre nehezen mozgok benne – most, hogy nagyobb feladatom van az Irtásban, össze kell szednem magam, hogy figyeljek oda, hol van a kezem, a lábam, és megszabaduljak olyan szokásoktól, amik létezéséről eddig nem is tudtam. Küzdelmes, de ha valaki elkapja az ízét és a világát, akkor nagyon pontosan, afféle ősenergiával lehet dolgozni, ami felszabadító.

Kabaré - elöl: Ostorházi Bernadett

► Az egyik előadásban ezt nagyon kell használni, a másikban pedig kevésbé – nyilván A fösvényben a fizikai oldal nem olyan meghatározó, mint az Irtásban. Benned ezek hogy viszonyulnak egymáshoz?

*OB:* Az egyetem alatt ezzel sokat küzdöttem: megvannak a mozgásóráink, a beszéd, énekórák, és van a prózai mesterségóra. Amikor mesterségórán vagyunk, az olyan, mintha ezeknek nem is lenne közük egymáshoz... Tudatosan dolgozom azon, hogy azt a fizikalitást, amit mondjuk Csabánál megtapasztalok, megpróbáljam átvinni máshova is, hasznosítani. Máshol nyilván nem olyan mértékben van erre szükség, mint nála, de abban segít, hogy energiát összpontosíts, hogy legyen egy határozott kisugárzásod, kifejezésmódod. Igyekszem úgy próbálni már az elejétől a szerepeket, hogy ne váljon külön a próza a fizikai jelenléttől.

► Most ingázol a két város között.

*OB:* Igen, egészen hozzászoktam, már hozzátartozik az előadásokhoz az az egyórás út, amíg leérünk Fehérvárra.

► Honnan jött, hogy ezt a pályát választod? Vannak történetek, hogy valaki öntudatra ébredésekor tudta, hogy színész akar lenni, más meg a pályaválasztás előtt öt perccel találta ki. Te melyik vagy?

*OB:* Az, aki megfogadta magának, hogy kitalálja erre a választ, hogy ha megkérdezik, legyen mit mondania. (nevet) Nálam ez egy folyamat volt. Ötödikes koromban a magyartanárom rendezett egy március 15-i műsort, és kitaláltam, hogy én leszek Laborfalvi Róza – mert színésznő volt. De végül Szendrey Júlia nyert, őt mégsem lehetett kihagyni, úgyhogy a barátnőm bejutott, én meg varrónő voltam az előadásban. Arra élesen emlékszem, hogy élveztem, hogy varrhatok a színpadon, jól éreztem magam, szerettem, hogy néznek. De amikor átkerültem gimnáziumba, akkor már keresgéltem színjátszóköröket. Aztán megtudtam, hogy ehhez a szakmához egyetemre kell jelentkezni. Ettől kezdve, kisebb-nagyobb kilengésekkel, hol szülésznő, hol színésznő akartam lenni.

► Szülésznő?

*OB:* Volt ilyen is. De amint megtudtam, hogy kémia kell hozzá, ment a kukába.. A színészethez mindig visszatértem, az egyéb elképzelések komolytalanok voltak.

► Egyenes volt az út?

*OB:* Igen.

Kígyóasszony - Ostorházi Bernadett, Fehér László

► Vagyis elsőre bekerültél. Mi volt meg benned szerinted? Erről gondolkodtál már, vagy megkérdezted, miért?

*OB:* Még nem, nem mertem. A tanáraim sem beszéltek ilyenekről, és én sem zargattam őket. Lehet, hogy nem is akarom tudni pontosan, hogy egyértelműen vagy vacillálva vettek fel. Nem tudom, mik a körülmények. Arra emlékszem, hogy nagyon be akartam kerülni, de ettől nem voltam görcsös, nem izgultam, csak átlagos szinten. Nem kértek tőlem sok verset, Zsámbéki tanár úr nagyon rákattant egy monológra, amit minden fordulóra vittem magammal, és mindig el is mondatták, sokféleképpen, mindig Zsótér tanár úrnak. A harmadrosta hetének közepén, biztos voltam benne, hogy nem vesznek fel: Zsótérnál jeleneteket csináltunk, megmutattuk, majd mindenkivel órákat beszélt róluk, nekem meg csak annyit mondott, hogy igen, jó lesz. Ha ennyire nem érdeklem, akkor ez ennyi volt – gondoltam. Ez a lelki nyugalom, azt hiszem, sokat segített.

► Volt valamiféle elvárásod a Színművel kapcsolatban? Ahhoz képest milyen volt?

*OB:* Annyi elvárásom volt, hogy keményen akartam dolgozni. Azt képzeltem, ha ide bejövök, akkor óriási műhelymunka kezdődik. Hallottam, hogy itt éjjel-nappal ezt csinálják – ahová színjátszókörökbe jártam, elég lassú tempóban mozogtunk, én meg mindig többet akartam, maradjunk tovább, csináljuk még. Itt ezt megkaptam. Nem volt semmi nagyobb elvárásom ezen kívül, nem volt semmi olyan, ami megdőlt volna. Azt kaptam, amire számítottam.

► Mit? Ha fel kéne készíteni valakit, aki a Színműre akar jelentkezni, neki mit mondanál?

A fösvény - Andrássy Máté, Ostorházi Bernadett *OB:* Nem is tudom... Részemről folyamatos önterápiának látom az egyetemet: hol több segítséggel, hol teljesen magamra hagyatva próbálok kimászni a saját gödreimből. Azt látom, hogy a mi osztályfőnökeink gondolkodásmódot tanítanak nekünk. Nagyon kevés technikai képzésben volt részünk, ami konkrétan valamilyen technikai eszköztárra koncentrálna. . Lehet, hogy kellett volna, de fontosabb, hogy megtanítottak minket szerepekben gondolkodni, színészintelligenciát növeszteni.

► Van különbség azokhoz képest, akiknél az oktatásban sokkal meghatározóbb a technika? Hozzájuk képest máshoz viszonyultok rendezőkhöz, darabokhoz? Van ilyen összehasonlítási alapod?

*OB:* Van. Nekem volt, hogy – finoman szólva – kisebbségi komplexust okozott. Azt láttam a próbafolyamat első szakaszában másnál, hogy mennyivel előrébb tart, mennyivel többet tud, míg én teljesen csupasznak éreztem magam. Aztán ez a próbafolyamat második szakaszában megfordult, akkorra eljutottam egy olyan szintre, hogy teljes biztonsággal tudtam mozogni a szerepemben. A technikai dolgokat fel lehet szedni útközben.

► Sokan mondják, hogy színházi gondolkodás, amit Zsámbéki és Zsótér tanít. Meg lehet fogni, hogy mi ez a gondolkodásmód, hogy hogyan gondolkodik, aki erre lett nevelve? Mire néz rá először?

*OB:* Először szándékokat keres. Minden egyes miértet, kérdést megpróbál feltenni, ami csak eszébe jut. Az alapmotivációkat keresi, és a motivációiból próbálja visszafejteni azt, hogy milyen az illető személyisége. Ezzel nagyon jól el lehet játszani: kijön egy személyiség, aztán az, hogy annak melyik amplitúdóját tekerem fel vagy le, ezzel egészen groteszk irányba is el lehet menni, miközben a magja mégiscsak hitelesen benne van.

► Kompakt megfogalmazás. Szerepeltél a 011 Alkotócsoport Lepsénynél még megvolt című előadásában, ami egy felszabadultabb produkciónak tűnik. És a Hitgyógyászban is, amit az egyetemen játszotok – tudható, hogy ezt amolyan gerillaakció-szerűen hoztátok létre az alagsorban. Ezek milyen típusú élményeket jelentettek a számodra? Ráadásul ez a kettő eléggé más előadás.

*OB:* A Lepsény... életem legjobb nyara volt. Egyetem után két hétig mindig nagyon jól éreztem magam a nyáron, aztán meguntam, jött a kérdés, hogy na most mit csináljak. Itt évzáró után rögtön mentünk a Balatonra próbálni. Görcsök és stressz nélküli próbafolyamat volt – ezt is próbáltuk mindenhol: pincében, padláson, nappaliban. Többnyire komoly hangvételű darabokat vettünk elő az osztállyal, emiatt jól esett egy kicsit felszabadultan játszani.

Lepsénynél még megvolt - Bach Kata, Ostorházi Bernadett

A Hitgyógyász. Hosszú folyamat volt, másodikban foglalkoztunk a darabbal először, Zsámbéki tanár úrral. Akkor dolgoztam a monológommal, megtanultam mind a tizenhárom oldalt – amiből mostanra, a megvalósult előadásra hét maradt. még nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, emlékszem, korlátolt is voltam, nem mertem próbálkozni vele. Meg nem is került elő olyan sokszor, hogy annyit lehessen vele dolgozni, amennyit az anyag igényel. Egy harmincas alkoholista nőről beszélünk. Benővel (Fehér Balázs Benő, osztálytárs, az előadás rendezője – a szerk.) mindenféle gyakorlatokat csináltunk, próbáltuk azokat az élményeket megteremteni, amiket én még nem élhettem meg – az elvesztett gyerektől az alkoholista férjen át, sorolhatnám még. Izgalmas a nő groteszksége, a gondolkodásmódjának a teljes abszurditása, hogy be sem fejezi az egyik mondatát, és már két mondattal előrébb jár – folyamatosan azzal küzd, hogy elhitesse magával, hogy normális, halad valahová, hogy az élete jó és szép, közben meg fokozatosan épül le. Ez volt benne a legnehezebb. Először megcsináltuk egy az egyben, hogy a végére törjön össze teljesen, és utána került rá, ahogy megpróbálja mindezt leplezni. A legnehezebbek benne mégis a nézők...

Hitgyógyász - Ostorházi Bernadett ► Milyen a nézőktől ilyen távolságra játszani? Ráadásul te először fejjel lefelé látod őket.

*OB:* Amikor fekvésből felülök, mindig kisebb sokkot okoz, amikor meglátom a nézőket. Egészen más képet kapok fejjel lefelé, majd hirtelen megfordulok, és minden valóság lesz, meglátom az embereket: idős, fiatal, figyel, alszik, mosolyog, nem érti – és ezeket az információkat fél méterről kapom.. Nehéz így megtartani a koncentrációt, mindenhonnan más reakciót kapok, ami a monológot is befolyásolja. De az a legjobb, amikor kapok, mert volt olyan előadás, hogy semmi nem jött a nézőtérről. Teljes kétségbeesés, hogy mi van? Akármit csinál az ember, nem jön reakció... Nem jó érzés. És persze valószínűleg ez nem is így van, nyilván reagálnak, de a színész elindítja magában ezt a folyamatot...

► ...és lehet, hogy észre sem veszed, hogy reagálnak, csak éppen kisebben, mert már az van benned, hogy nem reagálnak.

*OB:* Igen, de Benő erre felkészített minket, hogy ilyenkor mit ne csináljunk. Jól kordában voltunk tartva szerintem. Elég jól kezeljük az ilyen helyzeteket.

► Az elmesélésekből tudható, hogy az egyetemen egymást rendezitek. De az ritka, hogy egy produkciót, ami ráadásul nyilvánosság elé kikerül, ráadásul az egyetem a műsorára is veszi, meghívják máshová, fesztiválokon játsszátok, tényleg osztálytársak rakjanak össze, úgy, hogy egyvalaki rendez, többiek meg játszanak. Nyilván volt tanári ránézés, de ez tulajdonképpen ötötök munkája. Jól működött?

*OB:* Köztünk ez nagyon jól működött. Az elején lefektettük a szabályokat, de ezt nem is kellett megbeszélnünk: Benő a rendező, mi pedig a színészei. Nem csináltunk belőle problémát, hogy az osztálytársunk, hogy szakmai képzettségben velünk egy szinten van, de mégis megmondja, mit csináljunk. Nélküle nem sikerült volna. Mi mindenképpen meg akartuk csinálni, ő mindenképpen meg akarta rendezni – így találkoztunk össze. Ha nem így álltunk volna össze, akkor lehet, hogy nem működött volna ennyire jól.

► Lassan vége az egyetemnek. Szembesültök ezzel, azon kívül, hogy tavaly óta nincsenek óráitok? Van valami képetek arról, hogy ennek hol lesz folytatása?

*OB:* Teljesen bizonytalan, amit érzünk, néha le kell nyugtassam magam emiatt, aztán rájövök, hogy valahogy biztosan lesz. Nem aggódom túl a kérdést, de kicsit ijesztő, hogy eddig az egyetem mindig ott volt a hátunk mögött, és nehéz belegondolni, hogy mi lesz velem holtidőkben, ha már két hétig nem tudok a fenekemen ülni. De nem féltem magam. Ameddig ezt akarom csinálni, addig meg fogok állni a lábamon.

► Elképzelhető, hogy nem is ezt akarod csinálni?

*OB:* Biztos, hogy színész leszek, de azt nem merem kimondani, hogy biztosan az is maradok. Vannak napok, amikor körbenézek: mi a fenét csinálok itt, normális vagyok? Aztán estére meg már teljesen az ellenkezőjét érzem. nem merném azt mondani, hogy ezt fogom csinálni életem végéig, bár most ezt szeretném, de ki tudja? Érdekel a tanítás is. Szívesen visszamennék majd egyszer az egyetemre tanítani.

A fösvény - Kerkay Rita, Lábodi Ádám, Varga Mária, Ostorházi Bernadett, Andrássy Máté, Hirtling István

► Ha mondanod kellene egy olyat, ami nagyon fog hiányozni és ami nem fog hiányozni ebből az öt évből, mi lenne az?

*OB:* Biztos vagyok benne, hogy nagyon féltékeny leszek Zsótér Sándor új osztályára. Nagyon sajnálom, hogy az a kapcsolat, ami kialakult köztünk a négy év alatt, valamennyire oldódni fog. Nagyon sokat adott. Mintha a keresztapám lett volna, vagy nem is tudom... Közben mindig volt köztünk egy távolság, ezt mindketten tudtuk, de valami furcsa, nem kézzel fogható kapocs, szavak nélkül is kialakult. Ami pedig nem fog hiányozni... Az a létforma, hogy valakivel össze vagy zárva a nap huszonnégy órájában, aludni is azzal mész, akivel felkelsz és együtt dolgozol egész nap. Ez biztos, hogy nem egészséges, és a közösségre is káros hatással van, ez sajnos rajtunk is nyomot hagyott.

► Érdekes, hogy színházi értelemben nagyon hasonló nyelvet beszéltek, az alapok közösek, ez nagyon látszik, de mégsem működik jól közösségként a dolog. Ennek az okán gondolkodtál, gondolkodtatok?

*OB:* Vannak, akik nem tudnak együtt dolgozni, még akkor sem, ha közös a gondolkodás. Meg sok minden nem is lett helyre rakva az elején, nem lettek kibeszélve konfliktusok. Ez elég bonyolult, nem is lehet ilyen röviden kifejteni, hogy mi az, ami nem működik. De alapvetően jól tudunk együtt dolgozni, jók a hajráink a próbaszakasz végén, csak keserves, amíg odáig eljutunk.

► Ha létrehozhatnál egy színházat, ahová oda is szerződhetnél – és most nem konkrét intézményekre gondolok –, az milyen lenne? Mi lenne a legfontosabb benne?

*OB:* Az első és legfontosabb a közösség, hogy a társulat olyan emberekből álljon, akik érdeklődnek egymás iránt, akik képesek valaminek az együtt-létrehozására. Valószínűleg ezek nyughatatlan emberek lennének... De a színház ideális vezetőségét is ilyennek képzelem: mindig valami újat keressenek. Soha ne elégedjünk meg azzal, ami van, mindig lehet jobb, lehet másabb, mindig meg lehet kerülni a másik oldalról. Talán ez a folyamatos nyughatatlanság a legfontosabb. A skatulyázás halál, a színészi életet is megkeseríti egy idő után, még ha valaki főszerepeket is játszik: ha mindig ugyanazt a szerepkört kapja, elunja a saját életét – szerintem. Mindenképpen fontos, hogy sok lehetősége legyen az embernek, elhiggyék róla, hogy képes akár a saját karakterének az ellenkezőjét is megformálni – nyilván csak akkor lehet ilyen, ha megvan benne a csírája, amit fel tud magában erősíteni.

► Ehhez nagy bizalom kell, hogy ezt meglássák benne.

*OB:* Igen. Egyébként szerintem Fehérváron valami ilyesmi alakul. Úgy látom, itt kezd valami utat törni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr257996283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.