7óra7

A szerető – Premier a Tamási Áron Színházban

A szerető – Premier a Tamási Áron Színházban

2014. 03. 11. | 7óra7

A szerető - Kicsid Gizella Áprilisban lesz Marguerite Duras francia írónő születésének 100. évfordulója, ezért a Tamási Áron Színház vezetősége az idei év tavaszára időztette az előadás bemutatóját. A szerető Kicsid Gizella színésznő egyéni előadásaként kerül bemutatásra március 12-én.

Marguerite Duras a huszadik századi francia próza egyik legjelentősebb – és legvitatottabb – személyisége. Becketthez szokták hasonlítani, aki maga is kora legnagyobb élő írójának tartotta. Műveit az elmagányosodás, a pusztulás, az élet kiüresedésének, értelmetlenségének hangulata lengi körül; hősei általában arra ítéltettek, hogy bár állandó lelki kielégületlenség uralja őket, ne történjen velük semmi lényeges. Valamennyien úgy élnek, mintha elvesztettek volna valamit, s minden erejükkel arra próbálnának összpontosítani, hogy sikerüljön elővarázsolni a múltból azt a bizonyos, minél megragadhatatlanabb, annál fontosabb dolgot, ami talán soha nem is létezett.

Duras A szerető című kisregénye a szerelmi irodalom remekműve, mely az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Franciaországban. Máig több mint másfél millió példányban kelt el, 1984-ben elnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t. A mű cselekménye a 20-as, 30-as években játszódik Saigonban, az egykori Francia-Indokína egzotikus és titokzatos világában, ahol a főhős, egy fiatal európai lány megismerkedik egy nála tíz évvel idősebb dúsgazdag kínai férfival.

Kicsid Gizellát elmélyült, megrendítő erejű alakításairól már jól ismeri a sepsiszentgyörgyi közönség; ezúttal is eredeti módon, mély átéléssel és érzékletességgel próbálja megjeleníteni a megváltoztathatatlan múlt után sóvárgó női lélek zaklatottságát, hitevesztettségét, ábrándjait. Gyönyörteli és fájdalomteli, ideális, mégis boldogtalan minden történet, amely lassan elmerül az idő tengerében, de mindig van egy kis remény, hogy ha az emlék-foszlányokat gondosan összerakjuk, egyszer csak életre kel...

Az előadás a bemutató után márciusban további két alkalommal látható: március 28-án pénteken és március 30-án vasárnap, este 7 órai kezdettel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr207996147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.