7óra7

Bábszínházi világnapi rendezvény Szatmárnémetiben

Bábszínházi világnapi rendezvény Szatmárnémetiben

2014. 03. 20. | 7óra7

A résztvevők 2014. március 21-én 14 órától közösen készítenek el egy előadást. „Fontosnak tartottuk megkeresni az óvó- és tanító szakos hallgatókat, és közelebbről is megismertetni őket a bábszínház világával, hiszen ők azok, akik a leendő nézőinket nevelni fogják” – fogalmazott Bandura Emese, a szatmárnémeti bábtagozat megbízott vezetője. A bábművész szerint elengedhetetlen, hogy a hallgatók betekintést nyerhessenek egy bábelőadás elkészítésébe, ugyanis ezeket a technikákat ők is használni tudják a későbbiekben a munkájuk során. Emellett, ha a jövőben akár csak egyetlen tanító- vagy óvószakos tanerő is megszereti és használja majd a bábtechnika adta lehetőségeket, akkor közvetve több tíz gyerekkel sikerül megismertetni ezt a műfajt.

Mesék a nyúlról és a rókáról

A tanítóképzős hallgatók és a szatmári bábosok a bábtagozat legutóbbi bemutatóját, a Mesék a nyúlról és a rókáról című Chandler-mese dramatizált változatát viszik közösen színre a világnapi program keretében.

A szatmári Brighella Bábtagozat művészei a Budapest Bábszínház felhívására bekapcsolódtak abba a nemzetközi programba, amely égisze alatt 30-nál több társulat és bábos 20-nál több helyszínen szervez valamilyen bábszínházzal, bábozással kapcsolatos programot. 2014-ben a magyar nyelvű bábosok első alkalommal, hagyományteremtő módon a műfaj sokszínűségét szokatlan körülmények között mutatják be. Az eseménysorozat célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepévé válhat.

Mesék a nyúlról és a rókáról

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott programsorozat – a figyelemfelkeltés mellett – arra is törekszik, hogy megerősítse a bábszínházak helyét, fontosságát a közvélemény szemében, növelje az adott település lakóinak a helyi intézmény iránti elkötelezettséget, új nézőket nyerjen meg a műfajnak. Mivel ehhez a váratlanság és a szokatlanság a legjobb eszköz, ezen a napon a bábszínházak falain kívül, közterületeken (az időjárástól függően külső vagy belső helyszínen, utcán, tömegközlekedési eszközön, bevásárlóközpontban stb.) mutatják meg magukat a bábosok.

Az egyes produkciók vállaltan happeningszerűek, utcaszínházi jellegűek lesznek, ezeket a kezdeményezéshez csatlakozók maguk találják ki, alakítják saját városukhoz, míg a teljes eseménysorozat koordinációját és kommunikációját a világnapi ünnepet kezdeményező Budapest Bábszínház vállalja.

Kapcsolódó:

>>> Bábszínházi világnap márciusban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr567996063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.