7óra7

Trubadúr-bemutató a Kolozsvári Magyar Operában

Trubadúr-bemutató a Kolozsvári Magyar Operában

2014. 03. 25. | 7óra7

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a társulat repertoárjából régóta hiányzó klasszikus művet a közönség Szabó Jenő rendező és Kulcsár Szabolcs karmester kortárs olvasatában láthatja. Ezt hangsúlyozza a díszlet, melynek tervezésénél Venczel Attila a modern technológia elemeit is felhasználta, illetve a jelmezek, amelyek Ledenják Andrea divattervező egyedi stílusának jegyeit viselik magukon.

„Egy zátonyra futott társadalom fekete doboza. Persely a szó szoros és átvitt értelmében is, ahol az emberi értékeket aprópénzre cseréljük, akár saját indítékból, akár külső kényszer hatására. A sorsfonatból kiragadott egyetlen epizód kerül reflektorfénybe a színpadon” - állítja az előadásról Szabó Jenő rendező.

Giuseppe Verdi egyik leghíresebb operáját 1858-ban, az ősbemutató után alig öt évvel látta először a kolozsvári közönség – másfél évszázaddal később A trubadúr új, kortárs olvasatban kerül bemutatásra.

Mint írják, a rendező az előadás központi szimbólumaként Azucena hajfonatát választotta. Ahogy a tragédia kibontakozik, Azucena napról-napra őszül, míg végül a szürke hajfonat fogja béklyóba az asszonyt.

A kolozsvári előadásban Luna grófot Balla Sándor és Fülöp Márton, Leonórát Carmen Gurban, Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa és Egyed Apollónia, Azucenát Veress Orsolya és Molnár Mária, Manricót pedig Hector Lopez-Mendoza alakítja.

A társulat nagy feltűnést keltett azzal, hogy tagjai két héttel ezelőtt az egyik kolozsvári plázában adtak elő áriákat a készülő előadásból egy villámcsődület keretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr947996017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.