7óra7

Vasárnap avatják a Halhatatlanok új tagjainak lábnyomát

Vasárnap avatják a Halhatatlanok új tagjainak lábnyomát

2014. 03. 25. | 7óra7

Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Mácsai Pál, Sinkó László színművészek, Lukács Gyöngyi, Ötvös Csaba operaénekesek, valamint Aleszja Popova és Bajári Levente táncművészek kerültek a Halhatatlanok Társulatába 2013-ban

Sinkó László, Mácsai Pál, Eszenyi Enikő, Ötvös Csaba, Lukács Gyöngyi, Kútvölgyi Erzsébet, Bajári Levente

A kezdeményezés 1996-ban indult útjára, azóta – öt év kihagyással (2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2011-ben és 2012-ben nem volt) – tizenkét éven keresztül láthatták évente a nézők a televízió képernyőjén a díjátadó gálát és a díjazottak portréműsorait. Tavaly a Klubrádió vállalta, hogy a korábbi hagyományt folytatva teret ad a szavazásnak, a díjátadó gálának, valamint a nyertesekről készülő portréknak.

A tavalyi díjazottak kőbe öntött lábnyomának ünnepélyes felavatására március 23-án délelőtt 11 órai kezdettel kerül sor a pesti Broadway-n, a Budapesti Operettszínház épülete előtt. A művészeket Szinetár Miklós, a kuratórium elnöke köszönti.

Az idei jelölteket 14 tagú, közéleti személyiségekből és művészekből álló kuratórium állította színművésznő, színművész, operaénekes és táncművész kategóriában. A négy-négy jelöltre a telefonos szavazatokat november végéig várták. A jelöltek közül a közönség választott ki kategóriánként kettőt-kettőt, akik örökös tagként átvehették a gyűrűt, lábnyomuk pedig a Pesti Broadway-re kerül fémbe öntve.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr357996083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.