7óra7

Visszaélés
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Visszaélés

2014. 03. 25. | 7óra7

Nagyon faramuci, de a diákok ellenállása valami hasonlónak szól – nyilván teljesen más eszközökkel, ostoba és meggondolatlan módon –, amit a színpadon látható előadás is kritizál. Tarnóczi Jakab rendezése a szűklátókörű hatalom rövid távú, antihumánus, rideg és érzéketlen volta ellen emel szót, vagyis az előadásnak határozottan van morális fedezete. Valamiért úgy érzem, sokkal jobban állt volna ennek az Antigonénak egy kisebb tér – pedig a rendező képes használni a nagy teret, világítással és térhasználattal be tudja játszani az igen nagyméretű színpadot is. Ám az előadás hangütése nem kortárs, nem korszerű. Sajnos a színlap nem tünteti fel, kinek a fordítását használták, ám hogy a szöveg nem mai nyelven van írva – és a fiatalok számára jószerével érthetetlen –, az bizonyos. Nagyon kitűnik, amikor Horváth Eszter dramaturg hozzátold különböző mondatokat a dráma szövegéhez: annyira elüt a nyelvi regiszter, hogy az már zavaró, ugyanis a régies és mai hangzású szövegek nem valamiféle szervezőelv mentén, hanem esetlegesen szerepelnek az előadásban.

Antigoné

A finoman szólva nem éppen kimunkált színészi játék pedig ellentétben áll a formai natúrsággal. Tarnóczi földdel beterített térben, javarészt minden díszlet nélkül, mindössze néhány hangszer, mikrofon és egyéb kellék segítségével meséli el a történetet. A színészi játék ehhez túlzóan cikornyás, túldíszített (egyszerűen szólva sok): súlyos pátosz, nagyon átélt érzelmek, emelt deklamáció. Ez az ellentét nem kontrasztot, hanem zavart alkot. Tarnóczi sok – kortárs színházi – helyről vesz kölcsön elemeket, de ezek nem alkotnak markáns egységet és minőséget, hanem ötleteket jeleznek, amelyek közül több is érvényes lehetne, de nem egymás mellett. A legjobb példa erre az előadás csúcspontja: a Zsarnokság-dal (Kojnok Dávid szerzeménye), amely intonálja a darab központi problémáját, de elszakad teljesen nemcsak a darabtól (az még nem lenne baj), hanem az előadástól is. Ha ez a pont másfajta fogalmazást, stílusváltást jelentene, működhetne a dolog, ám a dal befejeztével visszatérünk a korábbi mesélés folytatásához (sőt, még csak ezután következik Teiresziász megjelenése, ami a legklasszikusabb színházi színjátszás paródiája lehetne, de sajnos láthatóan nem annak van szánva).

Antigoné

Mintha ezt az előadást ketten rendezték volna: egy formabontó, sőt -alkotó igénnyel fellépő, a kortárs színház irányaival tisztában levő, érvényes olvasattal rendelkező fiatalember, aki azonban a színészvezetést és a szövegalkotást egy, a hetvenes évek színházi vonulataiban tapasztalt, magabiztosan ásatag ízlésű fáradt bácsira bízta. Drukkolunk a fiatalembernek a továbbiakhoz. A salgótarjániaknak pedig ahhoz, hogy értsék és az ifjabbakkal is megértessék: a színház nem csupán gesztus kell legyen, hanem valódi kommunikációs forma. Nem csak a szándék fontos, hanem a valódi részvétel. Adó, vevő oldaláról egyaránt. Mert ha nem így lesz, olyan veszéllyel kell szembenézni, ami szabad utat nyit a hatalommal visszaélőknek: a tisztesség és kultúra nélküli csőcselék győzedelmeskedik.

_(2014. március 11.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78001523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása