7óra7

Avignonban marad a színházi fesztivál

Avignonban marad a színházi fesztivál

2014. 03. 31. | 7óra7

Avignoni Fesztivál A szocialista Cécile Helle a szavazatok 47,2 százalékát gyűjtötte be, míg Philippe Lottiaux, az FN jelöltje 34,7 százalékkal a második helyre szorult, míg a várost eddig irányító jobbközép csak harmadik lett.

Olvier Py, az Avignoni Fesztivál igazgatója a két forduló között kilátásba helyezte, hogy a nemzetközi színházi találkozó elköltözik a városból, ha annak következő polgármesterét az FN adhatja. Az első fordulót egy héttel ezelőtt ugyanis alig 27 szavazattal szocialista riválisa előtt a szélsőjobboldali jelölt nyerte meg.

"Nem tudom, hogyan dolgoznék egy nemzeti frontos polgármesterrel. Ez számomra teljesen elképzelhetetlen. Azt gondolom tehát, hogy el kell akkor menni. Nem lesz más megoldás" - fogalmazott Py egy hete a France Info hírrádióban.

Az igazgató állásfoglalása hatalmas visszhangot keltett Franciaországban. Az ismert színházi rendező idén nyáron vezeti először a fesztivált. A városban több kulturális vezető csatlakozott hozzá, mások viszont úgy vélték, hogy "maradni kell és folytatni az ellenállást".

A július 4. és 27. között megrendezésre kerülő Avignoni Színházi Fesztivál a világ egyik legjelentősebb nemzetközi színházi találkozója, amelynek fő helyszíne a Pápák Palotájának híres díszudvara, de az óvárosban számos más helyszínen működnek játszóhelyek a fesztivál idején. A rendezvény több tízmillió euró bevételt jelent évente a városnak.

Az avignoni eredmény egyébként az egyik kivétel a francia helyhatósági választásokon. Az első becslések szerint ugyanis a kormányzó baloldal jelentős vereséget szenvedett a második fordulóban, és a jobboldali ellenzék visszahódította a hat évvel ezelőtt elvesztett települések jelentős részét.

Kapcsolódó:

>>> Marine Le Pen az Avignoni Fesztiválról: az igazgató lemondhat

>>> Ha a szélsőjobboldal győz, költözik az Avignoni Színházi Fesztivál

>>> Avignoni napló – Felfoghatatlanul laza

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677995967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.