7óra7

Mohácsi János: Hétvégére hazajönnek a gyerekek

Mohácsi János: Hétvégére hazajönnek a gyerekek

2014. 04. 02. | 7óra7

A Belvárosi Színházban március 31-én 19 órakor Mohácsi János 2012-ben végzett kaposvári színészosztálya különleges esttel emlékezik Cseh Tamásra. Az előadásban az osztály tagjai mellett vendégként fellép Csákányi Eszter és Kulka János.

► Láttam az interneten a felújító próbákról készült képeket. Ön is részt vesz a munkában?

Egyszer élünk... KO - Mohácsi János *Mohácsi János*: Azok inkább zenei próbák, én csak technikai segítséget nyújtok, a bevilágításban segítek, meg esetleg abban, hogy a számok közti átállás gyors legyen. Egészen mezítlábas feladatokat fogok ellátni. Aki aktívan részt vesz ebben, az Rozs Tamás, aki az egész koncertet betanította és hangszerelte a gyerekekkel együtt.

► Milyen érzés újra az egykori osztályával együtt lenni?

*Mohácsi János*: Jó is, meg rossz is. Olyan kicsit, mint amikor elköltöznek a gyerekek, és a hétvégére hazajönnek. Nem olyan ez, mint egy osztálytalálkozó, mert ők viszonylag összetartanak a mai napig. Sokkal közülük én is szoktam találkozni ettől az esttől függetlenül is.

Nagyon örülök, hogy lesz újra ez a koncert, mert igazán jónak tartom. Már akkor is jó volt, amikor megszületett, aztán sokat is játszották, nagy sikerrel. Ebben a formában, hogy csatlakozik hozzá Csákányi Eszter és Kulka János, különösen izgalmas lesz. Orlai Tibor műsoron akarja tartani, annak is nagyon örülök, mert sok munkát fektetett bele mindenki, a gyerekek és Rozs Tamás is. Jó érzés, hogy nem tűnik el a semmibe.

A legnagyobb kaland nem is az amerikai út, persze, nagyon jó, hogy kint voltak, világot láttak, a miénktől egészen különböző kultúrát tapasztalhattak meg. Erről forgatták Tiszeker Daniék a Micsoda útjaink című filmet. De az igazi micsoda út főleg az, hogy jó pár éve húsz-huszonegy éves gyerekek egy borzasztóan hatásos koncertet tudtak összerakni, ez az igazán fontos. Miután elkészült, még két és fél évig az egyetemre jártak, én, mint osztályfőnökük kísértem őket majd mindenhová, de hozzáteszem: ez nem volt megterhelő feladat. Utána is többször megnéztem a Füst a szemében előadást. Komoly művészi esemény, ami sokszor végződött igazi standing ovation-nel. Így tudott átrepülni az óceánon a koncert.

► Megtalálták a helyüket a szakmában az egykori hallgatók?

*Mohácsi János*: Ki igen, ki nem. Ez szerencse kérdése is. Viszonylag jól el tudtak helyezkedni. Más hasonló osztályokhoz képest többen rendelkeznek munkahellyel, ami egészen nagy dolognak mondható manapság. Amikor tudok, megyek, megnézem őket, de viszonylag sok emberről van szó, sok helyen is játszanak, mindenhol nem tudok ott lenni.

► Van olyan, hogy otthon feltesz egy régi Cseh Tamás lemezt?

*Mohácsi János*: Hát hogyne lenne! Nagyon szeretem, és nagyon különlegesnek tartom azt, amit Cseh Tamás és Bereményi Géza csináltak. Gyakorta hallgatom. Nem csak otthon, hanem útközben is. A zenéjükkel utazom.

Mohácsi János ► Nagyon sok huszonéves is hallgatja a dalaikat. Mit gondol, hogyan tudnak a fiatalok számára is érvényesnek lenni?

*Mohácsi János*: A hogyanra soha nincs magyarázat. Egy dallam, egy verssor – ki tudja mivel hatnak. Örök érvényű dolgok nincsenek, de sokáig ható dolgok igen, ráadásul azt érzem, hogy történelem megint aláfut Cseh Tamás – Bereményi Géza daloknak, alighanem még az unokáim is hallgatni fogják.

► Emlékszik, hogy milyen volt az első találkozása Cseh Tamás dalaival?

*Mohácsi János*: Kristálytisztán. Másodikos gimnazista voltam az Apáczai gimnáziumban, és Budapest fölszabadulásáról szóló műsort hallgatta az egész iskola – ki tudja ma megmondani, hogy melyik nap volt ez? – és annak a műsornak az első dalát, azt nekem írta valaki. A következő szünetben mentem is megkérdezni a szerkesztőket, és hát a Budapest volt. Akkor jelent meg az első lemez, aznap megvettem, és évek alatt gyakorlatilag leesztergáltam a Supraphone deck-en, amit apám szerelt be egy maga által gyártott, gyönyörű textilbakelit dobozba.

► Cseh Tamás Archívum nyílt idén január 22-én a Magyar Kultúra napján, Cseh Tamás születésnapján a budai Várban. Fontosnak tartja, hogy a kulturális kormányzat szerepet vállal emlékének őrzésében?

*Mohácsi János*: Minden, a múlttal kapcsolatos megőrzési és feltárási szándékot fontosnak tartok, legyen az ügynöktörvény vagy Cseh Tamás Archívum.

Kapcsolódó:

>>> Egy film, egy koncert, meg egy színészosztály – Micsoda útjaink a Belvárosiba

>>> Cseh Tamás emlékest filmen és koncerten – Micsoda útjaink

>>> Tavasz és nyár: hét premier az Orlai Produkciónál

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr617996019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.