7óra7

Nevelni a színház eszközeivel – Terminál Színházművészeti Program

Nevelni a színház eszközeivel – Terminál Színházművészeti Program

2014. 04. 03. | 7óra7

MU Színház Az Európai Unió az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával 29 819 972 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Terminál a Mozgásművészetek Oktatásáért Alapítvány TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0338 „Terminál Színházművészeti Program” című projektjét, mely 2013. június 30. és 2014. június 29. között valósul meg.

A projekt célja nevelési-oktatási intézmények számára olyan tartalmas tanórán kívüli tevékenység megszervezése, mely a szabadidő kulturált eltöltésén túl a tehetséggondozás alapjait is megteremti, lehetőséget nyújtva a gyermekekben rejlő potenciál felfedezésére. 12 Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézmény iskolásai és óvodásai művészeti heti szakkörökön és versenyeken, valamint 36 komplex színházi nevelési foglalkozáson vehetnek részt.

Az általános iskolás tanulók a szakmai megvalósítók és a szakköri oktatók által összeállított program szerint, hétről hétre jövőből érkező kutatóknak segítenek egy, különböző témaköröket - így például lakóhely, család, munka - felölelő szubjektív lexikon összeállításában. Az óvodások diafilmek feldolgozásán keresztül, játékos formában foglalkoznak a megnevezett fogalmakkal. A versenyek is hasonló, változatos témákat ölelnek fel.

A szakkörök és a versenyek mellett az érintett települések diákjai a MU Színház osztálytermi előadásain, egy a Káva-MU együttműködésében készült színházi nevelési előadáson, és a Tünet Együttes óvodás közönségnek készült interaktív mesejátékán is részt vesznek.

A program legfőbb értéke a nevelés mellett, hogy a diákok a megszokott kommunikációs forma helyett interaktív színházi játék keretében szólalnak meg, fejezik ki véleményüket, aktivizálják magukat egy közösségben, osztályban. Ezáltal egy olyan fórum válik számukra elérhetővé, amelyben a szabad véleménynyilvánítást, az önkifejezést, egymás megismerését gyakorolhatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577995951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása