7óra7

Závada Pál is felolvas a KékSzobaHallban

Závada Pál is felolvas a KékSzobaHallban

2014. 04. 07. | 7óra7

Vasárnaponként este 7-től továbbra is a Budapest Jazz Clubban várja látogatóit a KékSzobaHall színházzal, zenével, irodalommal és rendhagyó beszélgetésekkel.

A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani.

A KékSzobaHallban új sorozat indul Duóhéjban címmel. A sorozat hat részből áll. Müller Péter Sziámi különböző duó-formációkban lép egy-egy koncerttel a közönség elé: április 13-án a virtuóz színházi zeneszerzővel, Darvas Ferenccel zenél, énekel és versel a Péntek & Robinson nevű formációban.

„Az egyes előadótársakkal ezeket a saját dalokat kiegészítjük az ő kedvenceikkel, közös kedvenceinkkel – Gershwintől Piafig, a Cigányhimnusztól a francia-breton középkori dalokig vagy épp a kuplétól a népdalig. Legtöbbjükkel közös szerzeményeink is vannak. És minden est repertoárján szerepel néhány vers a készülő kötetből, valamint a partner instrumentális megmutatkozásai” – Müller Péter Sziámi a Duóhéjban programról.

Folytatódik Veiszer Alinda Felcserélt életek című beszélgetéssorozata. Április 27-én Cserhalmi György Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, egykor első osztályú vívó és Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó lesz Veiszer Alinda vendége. Május 4-én az est pedig két nagyszerű színésznőről szól, akik tulajdonképpen akár cserélhetnének is, hiszen mindketten mindig is színésznők szerettek volna lenni: Molnár Piroska és Lázár Kati. Színes, gazdag pályájuk közös pontjairól és az eltérő utakról beszélgetnek.

Május 11-én Szólt az ember címmel, Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban. Ez az előadás – ahogy Jordán Tamás a bevezetőjében el szokta mondani – tulajdonképpen beszélgetés a hallgatóság és az előadók között – még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit.

Május 18-án a Természetes fény című Závada Pál zenés felolvasóestje vetítéssel várja az érdeklődőket. A regény döntően a II. világháborúban meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók – ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek – és vannak, akik nem térnek vissza többé.
Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötetről Szüts Miklós festőművész, a könyv tipográfusa beszélget a szerzővel. Zenél: Szokolay Dongó Balázs.

Május 25-én délelőtt 11 órától Királylányok és királyfiak címmel gyereknapot tartanak a KékSzobaHallban Kovács Patríciával.

„Imádom a meséket, még így felnőtt fejjel is. Játszottam korábban is gyerekeknek, nagyon szeretem ezt a közönséget, látni a tekinteteken, mennyire magával tudja ragadni a kicsiket egy jó történet. A mostani előadás is izgalmasnak ígérkezik, az alapját két, számomra különösen fontos mese adja. Ezek a mesék Boldizsár Ildikó meseterapeuta tollából és Szegedi Katalin rajzaiból születtek, külön kötetben a királyfiaknak és külön a királylányoknak. Olyan könyvek ezek, ami után egyszerűen muszáj beszélgetni arról, mi a jóság, a szépség, az állhatatosság, és az összes többi olyan tulajdonság, amit a kisgyerekek szíve rejt, és amit érdemes a felnőtteknek is feleleveníteni olykor-olykor” – mondja Kovács Patrícia a programról.

A program zeneszerzője Nyitrai László, rendezője Bíró Kriszta.

A KékSzobaHall esti programjai 7 órakor kezdődnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147995905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása