7óra7

Akit az istenek szeretnek – Premier az Orlai Produkciónál

Akit az istenek szeretnek – Premier az Orlai Produkciónál

2014. 04. 10. | 7óra7

Akit az istenek szeretnek - Csákányi Eszter Az Orlai Produkciós Iroda nem először nyúl a koncertelőadás formájához. Vári Éva Edith Piaf zenés estje, vagy Kulka János Ez a hely! előadása több éve műsoron a Belvárosi Színházban. Idén március 31-én mutatták be a Micsoda útjaink című Cseh Tamás-estet, szintén a Belvárosi Színházban.

Csákányi Eszter zenés estje a Spinoza Színházban kerül színpadra, ahol ősz óta fut Vári Éva Rose című előadása. Akit az istenek szeretnek előadás témája örök: nők – végletes lelkiállapotban. Nők, akik alárendelik magukat a férfinak, akik hiába várakoznak a megbeszélt randevún, akik kiszellőztetik a lakásból a magányt és akik mégis mindig életben maradnak. Ahogy Csákányi Eszter fogalmaz: “Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben”.

A produkciót a budapesti bemutatót megelőzően láthatja a közönség Szegeden is a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában április 22-én.

Az előadás a bemutató után májusban további egy alkalommal látható a Spinozában: május 12-én, hétfőn este 7 órai kezdettel.

Kapcsolódó:

>>> Tavasz és nyár: hét premier az Orlai Produkciónál

>>> Indul a szegedi MASZK Egyesület tavaszi színházi programja

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr27995871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.