7óra7

Musical ünnepli II. János Pál szentté avatását

Musical ünnepli II. János Pál szentté avatását

2014. 04. 12. | 7óra7

Karol Wojtyla (II. János Pál pápa) A Ne féljetek! című musical három estén át ingyenesen lesz látható a Szent Péter térhez közeli színházteremben, amely egykor a Santa Cecilia Zeneakadémia koncertterme volt.

A darab címe II. János Pálnak (1978-2005) azt a mondatát idézi, amelyet a pápa a megválasztása utáni napokban hangoztatott a hívőknek 1978 októberében.

A 2007-ben írt musical Karol Wojtyla, majd II. János Pál életének jelentősebb pillanatait idézi fel gyermekkorától az egyházfő halálának pillanatáig a lengyel pápa április 27-i szentté avatása előtti napokban.

A nézőtérre elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik a kanonizációra az egész világból Rómába és a Vatikánba érkeznek.

A darabot Giuseppe Spedicato atya, a dél-olasz Lecce plébánosa írta. Ez a II. János Pálról szóló egyetlen színmű, amely a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával kerül színpadra.

II. János Pál szerepét Danilo Brugia olasz színész játssza és a musicalban a színpadon felelevenedik Stefan Wyszynski lengyel bíboros, az egyházfőt oltalmazó Szűz Mária és Ali Agca volt török terrorista is, aki fegyverét 1981 májusában II. János Pálra emelte.

A Ne féljetek! májustól bejárja az olaszországi egyházmegyéket, 2015-ben és 2016-ban pedig Európában is be akarják mutatni a musicalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr197995863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.