7óra7

Shakespeare 450 fesztivál a Bethlen Téri Színházban

Shakespeare 450 fesztivál a Bethlen Téri Színházban

2014. 04. 15. | 7óra7

A szervezők célja a világhírű drámaíró, költő eleven jelenlétének bemutatása a mai színházi, kulturális életben.

A fesztivált április 24-én este fél nyolckor a Shakespeare Szonettek című előadás nyitja, Mándy Ildikó Társulatának előadásában. A szonettek feldolgozásában a szöveg mellett a vizualitás és a kiváló színésznő, Szalontay Tünde színészi játéka dominál.

Ezt követően április 25-én délután három órakor a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat mutatkozik be Zakkant című előadásukkal. A formális oktatást kiegészítő, saját élményen és közös gondolkodáson alapuló drámapedagógiai foglalkozásokon egy-egy, a fiatalokat érintő fontos kérdést vizsgálnak képzett drámatanáraik vezetésével. A fesztivál keretében a világhírű drámaíró, költő Hamletjének világába kalauzolják el a tantermi színházi előadásukon résztvevő gyerekeket.

Szentivánéji álom - Tóth József, Erdei Juli, Ruszina Szabolcs, Tisza Bea, Bodnár Zoltán, Megyes Melinda

A szervezők gondoltak a kisebb gyermekekre is, április 26-án szintén délután három órakor a Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház Szentivánéji álom című mesejátéka látható Novák János rendezésében. A csodás tündérmesében emberek és bábok, tündérek, királyok, királynők és szerelmesek kelnek életre a terepasztalon, a színpadon és a vetítővásznon. A játékban megszólal Mendelssohn Nászindulója és a kísérőzene, amit a Szentivánéji álomhoz írt.

Április 27-én délután hat órakor az idén 25. jubileumi évadát ünneplő Közép-Európa Táncszínház Shakespeare-mesék című produkciója zárja a fesztivált. Az alkotók ezúttal a fiatalokhoz is szólnak: szeretnék őket bevezetni Shakespeare világába prózai, tánc- és bábszínházi elemeket felvonultatva. Egy kiválasztott dráma elmesélése helyett a shakespeare-i univerzum jellegzetes motívumaiból és jól ismert karaktereiből szőnek egy „saját Shakespeare-mesét”, amely bevezeti a nézőket a szerzőóriás sokrétű világának rejtelmeibe.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637995817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.