7óra7

Urbi et orbi – HOPPart premier a Jurányiban

Urbi et orbi – HOPPart premier a Jurányiban

2014. 04. 15. | 7óra7

A HOPPart Társulat Pilinszky János szövegét, mint librettót használja, mégsem klasszikus értelemben vett operát hoznak létre, hiszen nem áriák és recitativók váltogatják egymást és mégis végig: zene. Végig zene és ének, szöveg, betűk, hangok és felhangok.

Két pápa, egy fekete és egy fehér. Az egyik az agonizáló, haldokló pápa, a másik az eljövendő. Az egyik fekete trónján, a másik fehér trónján ül. A szín: a Vatikánnak a Szent Péter térre nyíló ablaka. A tömeg a téren várakozik. Várják pápájuk halálát. Várják az áldást. „Urbi et orbi” a testi szenvedésről, „Urbi et orbi” azaz a városnak s földkerekségnek, vagyis az egész világnak szóló igét. Amit „kapnak” az valami egészen más. Csoda? Meglepetés? Váratlan fordulat? Isten fricskája? Valami – áll az előadás szinopszisában.

Pilinszky a történet nélküli színházat vágyta, erre voltak dámapróbálkozásai. Mélyen és gazdagon gondolkodott a világról és hitt – többek között – a szavak erejében.

Pilinszky így „beszélget” erről Sheryl Suttonnal:
„Kamaszkorom egyik legzavaróbb élménye volt, hogy a nagy regények unalmasak. Később – még mielőtt botfülemmel Bachot fölfedeztem volna – rájöttem, hogy a remekművek nem unalom előttiek, hanem unalmon túliak. A modern irodalomban ma már többnyire az zavar, hogy nem meri vállalni az unalom kockázatát. (…) A művek szinte kivétel nélkül unalmon inneniek, túl »csupaszok«, túl »merészek«, vagy egyszerűen túl »hangosak« és »meglepőek« ahhoz, hogy bemerészkedjenek abba a zónába, ahol Tolsztoj, Racine, Dosztojevszkij, de főként Bach oly természetesen elidőzött. És akkor tettek egy lépést, amire a monoton eső, az élő szív és annyi minden mellett legpéldásabban talán a tenger képes. Nincs szabadság, és nincs igazi nagyság az unalmon túli közlések nélkül.”

Urbi et orbi - próba

Az előadásban színpadra lép Szilágyi Katalin, Kiss Diána Magdolna, Keresztény Tamás és Herczeg Tamás. Kovács Márton, Murányi Márta, Némedi Árpád, Rozs Tamás és Szabó József zenészként szerepelnek az produkcióban. A díszletet Khell Zsolt, a jelmezt Török Adél és Csomor Katarina tervezte, zeneszerző Kovács Márton.

Az előadás a bemutató után áprilisban további egy alkalommal látható: április 12-én, szombaton este 7 órai kezdettel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr607995949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.