7óra7

Budapestre költözik a Armel Operafesztivál

Budapestre költözik a Armel Operafesztivál

2014. 04. 24. | 7óra7

Mint azt Havas Ágnes, a fesztivál vezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, februárban a szegedi közgyűlés nem szavazta meg a fesztivál további megrendezését a Tisza-parti város nemzeti színházában, ezért hat év után költözni kényszerültek. "Végül sikerült új életet adni a fesztiválnak a fővárosban" - összegezte az elmúlt hetek intenzív szervezőmunkájának eredményét a fesztiváligazgató, aki szerint bár a költözést a szükség szülte, és a budapesti bemutatkozás nagy kihívás, a változás mindenképpen előrelépés a fesztivál életében.

Armel Operafesztivál Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója úgy fogalmazott: örül, hogy idén itt lesz az Armel, és ha rajta múlik, itt is marad. Úgy vélte, azzal együtt érdemes volt befogadni a fesztivál előadásait, hogy ezért át kellett rendezniük az Erkel Színház októberi programját.

Idén öt produkció verseng a fesztiválon, többségükben kortárs premierek. A plzeni J. K. Tyl Színház két kisoperát mutat be október 12-én, Jaroslav Krcek A császár új ruhája című művét, valamint Kerek Gábor Parody című operáját. Utóbbival a magyar zeneszerző megnyerte az Armel 2012 novemberében meghirdetett nemzetközi operaíró-pályázatát; a mű ősbemutatója június 28-án lesz a plzeni színházban. A bécsi Neue Oper Harrison Birtwistle Punch és Judy című operáját viszi színre október 14-én, míg a Tbiliszi Állami Operaház és Balett Mozart Mitridate, Pontus királya című művét mutatja be október 16-án. E három produkció az Erkel Színházban lesz látható.

Két kamaraoperát - Marco Tutino A parázs című operáját a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, valamint Christian Henking Figaro¿ című művét a svájci Théatre Orchestre Bienne Soleure előadásában - a Liszt Ferenc Zeneakadémia Solti György Kamaraterme fogad be október 9-én és 10-én, az idei Armel Operafesztivál díjátadó gáláját pedig a Thália Színházban tartják október 17-én.

Közben nyár elején kerül sor a 2015-ös fesztiválon bemutatandó produkciók főszereplőinek válogatására: a május eleji első fordulót a budapesti Francia Intézetben, valamint a párizsi Opéra Bastille-ban rendezik meg, míg a június eleji második fordulót - idén először - a Budapest Music Centerben tartják.

*Operaíró-pályázatot hirdetnek*

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy az Armel szervezői újabb operaíró-pályázatot hirdetnek meg a bécsi Neue Operrel együttműködésben. A Mátyás király-operapályázat különlegessége, hogy nem a teljes művel, hanem kidolgozott szinopszissal, zenei és librettórészlettel lehet pályázni a híres uralkodóhoz kapcsolódó tematikával; ezek alapján nyeri el a győztes a megbízást az opera megírására, valamint az ezzel járó 6 ezer eurót (1,85 millió forint).

A győztes operát 2017-ben mutatják be a bécsi Neue Operben, ezt követően pedig az abban az évben tizedik alkalommal megrendezendő Armel Operafesztiválon, Alföldi Róbert rendezésében, Walter Kobéra vezényletével. A rendező és a karmester mellett a kezdeményezés mellé állt Eötvös Péter zeneszerző, karmester is, aki a zsűrizésben is részt vesz.

Szó esett az Operaház és az Armel új együttműködéséről is, melynek keretében a vidéki operaelőadásokat Budapesten felvonultató, jelenleg folyó Primavera'14 Fesztivál előadásainak legjobbja az Armel szervezésében 2015-ben Európa kulturális fővárosában, Plzenben mutatkozhat be. A szakmai zsűri véleménye mellett a döntésben figyelembe veszik az Armel Facebook-oldalán folyó közönségszavazás eredményét is.

***

*Armel Operafesztivál 2014*

Október 9. | Liszt Ferenc Zeneakadémia | Marco Tutino: A parázs (Szegedi Nemzeti Színház)
Október 10. | Liszt Ferenc Zeneakadémia | Christian Henking: Figaro¿ (Theatre Orchestre Bienne Soleure, Svájc)
Október 12. | Erkel Színház | Jaroslav Krček: A császár új ruhája (Josef Kajetán Tyl Színház, Plzeň, Cseh Köztársaság)
Október 12. | Erkel Színház | Kerek Gábor: Parody (Josef Kajetán Tyl Színház, Plzeň, Cseh Köztársaság)
Október 14. | Erkel Színház | Harrison Birtwistle: Punch és Judy (Neue Oper Wien, Bécs, Ausztria)
Október 16. | Erkel Színház | Mozart: Mitridate, Pontus királya (Tbiliszi Állami Operaház és Balett, Grúzia)
Október 17. | Thália Színház | Armel Operafesztivál díjátadó gála

Kapcsolódó:

>>> Költözik az operafesztivál: a jobboldal leszavazta az Armelt Szegeden

>>> Magyar szerző nyerte az Armel Zeneszerző pályázatot

>>> Kiosztották az Armel bemutatóinak főszerepeit

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527995747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása