7óra7

Ibsen-klasszikust mutat be a szatmári társulat

Ibsen-klasszikust mutat be a szatmári társulat

2014. 04. 25. | 7óra7

A nép ellensége plakát A norvég drámaíró önéletrajzi ihletésű művét magyarországi rendező, Lendvai Zoltán vitte színre. Lendvai neve nem ismeretlen a szatmári közönség számára, hiszen korábban már rendezett a Harag György Társulatnál. Egressy Zoltán Portugálja, melyet 2003-ban vitt színre, igazi közönségsiker volt, sőt Háy János Senák című darabját, illetve Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című művét is ő állította színpadra korábban.

Került már olyan helyzetbe, amikor a puszta igazság kimondása miatt konfrontálódott másokkal? Volt-e már úgy, hogy a kimondott tények veszélybe sodorták, hogy döntenie kellett, kitart-e az igaza mellett, még akkor is, ha azzal veszélyezteti saját és családja egzisztenciáját? Milyen érvekkel a tarsolyában szállhat szembe egy fürdőváros orvosa a tömeg akaratával? Meggyőzheti-e, legyőzheti-e azt a többséget, amely a korrupció mocsarában fuldokolva próbál megélni, és akár még saját magának is képes hazudni? – Az előadás, amelynek alapja Ibsen valós eseményekből táplálkozó drámája, ezekre és sok más, hasonló kérdésre keresi a lehetséges válaszokat. Válaszokat, amelyek nem tetszenek, nem tetszhetnek mindenkinek, de a korabeli példák ürügyén olyan mély sebeket piszkálnak, amelyek képesek a mai társadalom elevenjéből is vért fakasztani.

Az Ibsen-darabban színpadra lép Bodea Tibor, Kovács Nikolett, Tóth Jess, Budizsa Dávid, Szejke Máté, Varga Örs, Zilahi-Kató Péter, Rappert-Vencz Gábor (Kovács György-díjas), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díjas), Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Nagy Orbán, Bessenyei István, Bándi Johanna, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Gaál Gyula és Marosszéki Tamás.

A produkció díszleteit Cristian Gătina tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik. A drámát Kúnos László fordította magyar nyelvre.

A bemutató előadásra április 25-én, pénteken este 7 órai kezdettel kerül sor a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Háza nagytermében.

Az előadást román felirattal játssza a társulat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr807995771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.