7óra7

Vörösmarty Színház: A padlás, Hamlet és Amadeus a jövő évad programjában

Vörösmarty Színház: A padlás, Hamlet és Amadeus a jövő évad programjában

2014. 04. 28. | 7óra7

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója elmondta, hogy 2013. szeptember 1. óta 282 előadásukra összesen 74 ezer 139 néző volt kíváncsi. Látogatottságuk 94,65 százalékos volt, bérleteseik száma emelkedő tendenciát mutat.

Vörösmarty Színház A teátrumvezető szerint tartalmas, népszerű évadot zártak és ugyanilyet szeretnének megvalósítani jövőre is. A műsortervet a műfaji sokszínűség jellemzi, hiszen zenés vígjáték, musical, tragédia és táncjáték is szerepel a tervek között - tette hozzá.

A következő évadban Bagó Bertalan rendezésében a nagyszínpadon bemutatják a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot. Szintén Bagó Bertalan rendezi Bulgakov Őfelsége komédiása című művét Gáspár Sándor és Cserhalmi György főszereplésével.

Lendvai Zoltán állítja színpadra Presser Gábor és Sztevanovity Dusán A padlás című musicaljét, míg Szikora János Shakespeare Hamletjét rendezi meg. Horváth Csaba Szolzsenyicin Gulag című alkotásából készít táncjátékot, Hargitai Iván pedig Peter Schaffer Amadeusát viszi színre.

A Kozák András Stúdióban szintén Hargitai Iván rendezi A félkegyelműt, míg a Tizenkét dühös ember Cserhalmi György rendezésében elevenedik meg. A Pelikán Kamaraszínház műsorára tűzik az Edith és Marlene, illetve a Momo című zenés játékokat, A három kismalac című marionett-játékot és a Versengő Zenebónia mesejátékot.

Az idei évadból műsoron marad a My Fair Lady az Indul a bakterház a Lear király a Koldus és királyfi A Mester és Margarita a Mesterkurzus valamint a Furcsa pár női változata A társulat néhány hetes szünet után próbálni kezd a jövő évad első bemutatóira, illetve Gyula, Szeged, Budapest és Siófok vendégei lesznek különböző produkciókkal.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a Vörösmarty Színház alkalmas arra, hogy az egyik legerősebb színház legyen az országban. A teátrum elindult az úton és nem áll rosszul – hangoztatta.

Közölte, hogy az ország egyik legjobb társulatához az egyik legjobb infrastruktúra szükséges, ezért a következő évadban színészlakásokat alakítanak ki a színház épületében. Erre a források rendelkezésre állnak a város költségvetésében – tette hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr57995723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.