7óra7

Tornácon csokrot kötni versekből
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Tornácon csokrot kötni versekből

2014. 04. 29. | 7óra7

Nem csupán versek egymásutánját halljuk, hanem kisebb-nagyobb íveket bejáró, drámában, humorban és témában széles spektrumon mozgó produkció született. Hiába a kötött versforma, a különböző korok nyelvezeti és hangulatbeli eltérése, mégis természetesen alakul a füzér a parasztház kortalanul fehérre meszelt tornácán – Izsák Lili díszlete és jelmezei nem akarnak beleszólni az értelmezésbe, vagy érzésbe, ezek inkább csak otthonosan megtámogatják a minden vers mögött megbúvó tényt: hogy ez az egész szépirodalmi csomag, annak mindennemű tartalmával együtt közös és érvényes. A tornácon akár egyedül, akár mindnyájan egyszerre megjelenő színészek valódi szerepeket játszanak, tucatnyi drámát élnek meg, miközben figyelnek egymásra és ránk is. Velünk nevetnek, ha mindnyájunkon nevetünk, és velük könnyezünk, amikor múltat könnyeznek. Mesélnek nekünk. Történeteik egymásra épülnek vagy egymásra reflektálnak. Tükröt tartanak, ellentéteket láttatnak, bemutatják az egykori, így mindenkori embert, a gyarlót, a hőst, a szerelmest, az élőt s a holtat.

Anyám tyúkja - Epres Attila, Debreczeny Csaba, Znamenák István, Vajda Milán, Mácsai Pál, Takács Nóra Diána, Für Anikó, Máthé Zsolt, Kerekes Viktória, Kerekes Éva, Bíró Kriszta, Polgár Csaba, Ficza István, Szandtner Anna, Pogány Judit, Csuja Imre, Kákonyi Árpád

Weöres Sándor Varázsének ("Csiribiri...") és Rongyszőnyeg 99 ("Őszi éjjel…") című versei (zene: Kákonyi Árpád, Matkó Tamás) adnak keretet az első felvonásnak. Összefognak szerelmet, elmúlást, gyermeki gondolatvilágokat, hazaszeretetet. Könnyedebb és fájó témák váltakoznak, egymástól nem zavaróan elkülönülve. Takács Nóra Diána pimaszul kiábrándulva bújtatja új hangszínbe Csokonai Reményhez című versét. Együttérzünk lemondásával, mégis mulattat. Juhász Gyula Annája még nekem is örök és hiányozni kezd, annyira kedves mosollyal mondja távolba révedve Epres Attila. Az előadás egyik emlékezetes újraértelmezése a Ficza István által háborgó féltékenységgel előadott Petőfi-klasszikus, a Szeptember végén. Ha már ősz, akkor ugyan beszökött Párisba Kerekes Viktória hangján, de kevésbé meghatározó élményt nyújtva. Ahogy Für Anikó József Attila Altatóját játssza, még sokáig megnevettet. Mert valóban játssza, méghozzá mint a végkimerülés szélén támaszkodó anya, aki néhol elbóbiskolva, mintegy esti mesét mond félannyira sem fáradt kisfiának. Ahogy belekezd, egész lénye ólmosan kezd nehezedni. Még a hangját is húzza a gravitáció. Nem gondoltam volna, hogy ezt az agyonhallott és agyonmondott verset így is lehet – de talán ez a gyakorlat.

Anyám tyúkja - Polgár Csaba, Znamenák István, Csuja Imre

A derű sorfolyamának újabb (és ebben a gondolatsorban utolsó) alakítása ismét Ficza Istváné. Szép Ernő-verset mond. A Gyermekjátékot, amelyben határtalanul szeretnivaló gyermek és játék. Szandtner Anna először Babits Esti kérdésével érint meg, aztán pedig valahányszor hallom és látom, ahogy fájdalomtól csillogó szemmel és szomorúan összefont ujjakkal ácsorog, nagyon mélyre megy, amiről szól. Vajda Milán a felvonás második felében sziporkázik egy hosszabb szerelem-témában, alkatából adódóan látványosan víg lendülettel használva a teret, majd Debreczeny Csaba képes igazi Adyvá válni egy Elbocsátó, szép üzenet erejéig. A walesi bárdok meglepően aktuálissá válik Pogány Judit, Für Anikó, Kerekes Viktória, Szandtner Anna és Takács Nóra Diána előadásában.

Anyám tyúkja - Kerekes Viktória, Máthé Zsolt, Bíró Kriszta, Epres Attila, Szandtner Anna, Kerekes Éva

A második felvonásban előkerülnek sötétebb és nehezebb témák, érzelmi hullámvasutunkat kicsit lassítva ugyan, de egyáltalán nem az élmény rovására. A ráhangoló zenés kezdés itt elmarad, helyette Csuja Imre teremt azonnal pisszenéstelenséget Jónás imájával (Babits Mihály). Össznépi szívbemarkolás, ahogy Radnóti Miklós Töredék című versét Kerekes Éva megszólaltatja. Aztán ez a marok szorít még jó néhány versen keresztül. Csuja Imre pedig Kerekes Éva kezét szorítja, amíg a Szózatot mondja. Talán inkább kapaszkodik, mindannyiunk helyett. Bíró Kriszta Razglednicákkal (Radnóti Miklós), Szandtner Anna a Francia fogollyal (Pilinszky János) viszi tovább a téma fájdalmát, majd Pogány Judit A vén cigány című Vörösmarty-verssel ránt magával mélyre.

Anyám tyúkja - Für Anikó, Mácsai Pál

És a sokszor túlságosan negatívnak titulált Himnuszunkat végre hallhatjuk úgy, ahogyan nem gyakran szoktuk, pedig ez volna a méltó – Mácsai Pál úgy mondja el, hogy mindannyian büszkén húzzuk ki magunkat miatta. Muszáj valami, ami kicsit leveszi rólunk a múlt terheit, és ezt meg is kapjuk egy már-már bohózat-jelleggel bíró Betlehemi királyok performanszban. Végre nevethetünk a három esetlen és egyszerűcske királyon (Csuja Imre, Gálffi László és Znamenák István). Az érzékeny anya-témát (József Attila, Petőfi Sándor) a humorral jól bánó Csuja Imre teszi könnyedebbé, de cseppet sem kitakarva az előtte megszólalókat. Arany János Fülemile című verse nem idegen vagy ritka történetet mesél. Viszont kell a könnyed irónia ahhoz, hogy a benne rejlő valóságot ne keserű szájízzel szemléljük. Für Anikó és Kerekes Éva remek hangon és gesztusokkal teszik emészthetővé ezt a meseszerű témát. S hogy a végére a múltat bevallva ismét kereknek érezhessük a világot, illetve hogy a keret újból összeérjen, a társulat elénekli Weöres Sándor Tündér című versét, ráadásként pedig Pogány Judit és Gálffi László Az éjszaka csodáit meséli egymást ölelve és tényleg azt az érzést keltve, hogy ezt az egész estét ketten láttuk: ők meg mi.

Anyám tyúkja - Szandtner Anna, Ficza István, Kákonyi Árpád, Máthé Zsolt

Ennyi volna az összes lényeges? Ez lenne a kötelező összes? Szerencsére nem. Utal erre a cím és a nagyszerű befejezés is – és reméljük, lesz még folytatás, mert van ott még bőven, ahonnan ez jött.

_(2014. április 11.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448001487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása