7óra7

Havazik a Magyar Színházban

Havazik a Magyar Színházban

2014. 04. 30. | 7óra7

Magyar Színház A koprodukciós előadásról, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pesti Magyar Színház hozott létre, Őze Áron ezt nyilatkozta: Ez a Tél rendkívül meleg, ugyanis két ember találkozásáról, egymásra találásáról szól. Kapcsolatról, amely egy férfi és egy nő között születik meg csupán azzal, hogy összetalálkoznak. Majd hozzátette: Tömény költészet a darab, tele érzelemmel, érzéssel és humorral. Előkerülnek a csiki-csuki játékok férfi és nő között. Néha elbeszélnek egymás mellett, hol gyávák, hol bátrak, váltakozik, hogy mikor ki a gyenge, és ki az erős. Kavarognak az érzések, akár a hópelyhek, s ha ez a forgatag megáll, megáll az élet.

Bérczes László a darab rendezője, pedig ekként mesélt a műről: Alaptéma: egy férfi és egy nő találkozása. A történet úgymond banális. Amilyen az életünk. Pont mint bárkié.
Fosse műveiben a lényeg: egy-egy emberi élet nem ragadható meg a történések által. Pontosabban a történések és a nem-történések által ragadható meg egy-egy pillanatra. Hogy arra az egyetlen pillanatra azt érezzük: ismerjük azt az embert, értjük őt. És a következő pillanatban már újra nem ismerjük, és nem értjük. És hogy az életben végtelenül egyszerű és mégis megfejthetetlen minden. 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr307995689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.