7óra7

Kevesebb, mint ami benne van
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Kevesebb, mint ami benne van

2014. 05. 06. | 7óra7

Pillangó

Már csak azért is hendikep az óriási tér (ami inkább csak óriásinak tűnik), mert Horváth Csaba rendezése érezhetően építene a színészek apró gesztusaira, mimikáira, tekinteteire, a közöttük meghúzódó intim viszonyokra, egyszóval minden bensőséges dologra, de ha valamit lehetetlen kijátszani nagyszínpadon, akkor ez az. Egyedül Horváth össznépi, részletgazdagon, ötletesen, egyszerűen, de egyszerűségében mégis lendületes és energikus koreográfiái képesek kitölteni a teret, erőt sugározni a nézőtér felé. Ez az erő remek támasztékként szolgálhatna a prózai jelenetekhez, hiszen itt a tánc munkával azonosítódik, amit a szereplők, a hol gazdag, hol szegény közemberek végeznek, akiknek minden mozdulata és tette az ellen irányul, hogy Jóska és Zsuzsa szerelme beteljesedhessék. De az egyéni indítékok, okok, viszonyok nem jutnak el a nézőtérre, így meg az energia – legyen bármily impozáns is – céltalan és kihasználatlan marad.

Pillangó

Pedig lenne miről beszélni, még ha Jóska és Zsuzsa szerelmi története mégoly közhelyesnek tűnik is: a szülők nem támogatják a fiatalok vágyait, mindkét fél gazdag párt szeretne szegény sorsú gyermekének, már a kérők is ki vannak szemelve. A szerelmesek képtelen szembeszállni a szülői akarattal, leginkább mert egymásban sem bíznak, képtelenek dűlőre jutni érzelmeikkel, megzabolázni viszonyukat. Tegyük hozzá: ez utóbbi sokkal egészségesebb problémának tűnik – hiszen a szerelmeseknek valahol az a dolguk, hogy tényleg megtanulják szeretni egymást –, mint az előbbi – nehéz elfogadni a helyzetet, hogy a közeg csak arra teremtetett, hogy keresztbe tegyen az embernek. A lényeg, ahogyan bármely más szerelmi kaland esetében is: lehet beszélni előítéletekről, társadalmi fekete lyukakról, elvárásokról, érzékenység és figyelemhiányról, szokásokról – egyszóval minden földi jóról.

Pillangó - Kádas József, Blaskó Borbála

Hiába törekednek a színészek az értelmes és értelmezett szövegmondásra, ha az előadás elején alig hallhatóak – idő kell, mire a néző füle hozzászokik a visszafogott beszédhez, és ezt kétségkívül ismét a hatalmas érzetű tér okozza. Pedig határozottan felfedezhetőek karakterjegyek az alakításokban: Kádas József játékában egy egyszerű gondolkodású, értetlen Jóska, Törőcsik Franciskáéban pedig egy lelkes és sodródó Zsuzsika rajzolódik ki. Varga Mária Darabosnéja eltökélt és hideg anya, Krisztik Csaba Hitves Pálja törődő, józan paraszti ésszel megáldott, ritmusosan működtetett apa, Varga Gabriella Hitves Pálnéja akadékoskodó, a szokásoknak megfelelni akaró anya, Ostorházi Bernadett Marótinéja a nála rangban lejjebb lévőket zsigerből lenéző, irányítani vágyó, zsugori nő, Hegymegi Máté Mátyáskájának ártatlansága jó dramaturgiai érzékkel van adagolva, ami által a második felvonásban némi izgalom azért csempésződik a történetvezetésbe.

Pillangó - Kádas József, Törőcsik Franciska

Találni még bőséggel alapvető karakterjegyeket a kisebb figurákban is, de sem azok, sem az egész előadáson átívelő szerepek nem képesek árnyalódni, valódi téttel, közérdekű kérdésekkel megtöltődni, ami lehet a tér hibája is, de valószínűleg a dramaturg hiánya sem válik előnyére a produkciónak. Leginkább azért sem ártott volna gatyába rázni a viszonyokat és szándékokat, mert Gyökössy Zsolt színpadi átirata egy szituációk és árnyalt viszonyok nélküli történet, amit valahogyan, valamivel meg kell tölteni – arról nem is beszélve, hogy a sztori tetőpontja, a szerelmesek egymásra találása tulajdonképpen egy "enyém vagy" szintű felkiáltással van megoldva (ha ez ennyi, akkor érthetetlen, mi szükség volt az előző bő két és fél órára). Mögöttes nélkül viszont Horváth koreográfiái is az elhangzott történések illusztrálására vannak kárhoztatva, ami exponenciálisan növeli a produkció időtartamérzetét, miközben nincs mit nyújtani – és láthatóan nem is ez a szándék.

Közben meg abszolút profi, kitalált, átgondolt és mindenekelőtt kortárs színházi produkcióról beszélünk. Benedek Mari színekben gazdag jelmezei könnyedén teremtik meg a vörös ruhás, dolgozó tömeget és az egyes karaktereket is, Horváth Csaba színpadképének letisztultsága valószínűleg kifejező lehetne és jól állna az előadásnak, ha nem veszne el belőle szinte minden a térben. Dresch Mihály, Lukács Miklós és Balogh Kálmán népdalokból építkező zenéje ötletes és sodró, nem kevés kortárs, vagy legalábbis kortársnak ható fordulattal.

Pillangó

Mindezt egy vidéki kőszínház nagyszínpadán bemutatni nem kis vállalás. Sőt elismerésre méltó. Azonban a vállalás jóval a produkció fölé kerekedik és elfojtja az izgalmat, ami benne rejlik. Bár még így is kapunk valamicskét belőle, a lehetőnél jóval kevesebbet.

(2014. április 30.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr528005917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.