7óra7

SWOT-analízis az abszurditásban – tantermi ötletek a Tótékhoz

SWOT-analízis az abszurditásban – tantermi ötletek a Tótékhoz

2014. 05. 11. | 7óra7

A Magyartanárok Egyesületének tagjai tanítási segédleteket készítenek olyan előadásokhoz, amelyekre biztosan érdemes elmenni a diákokkal.|

*Mikor mondhatjuk, hogy „megáll az ész”? Egy rendezett világban minden indokolható? Ami ok-okozati síkon indokolható, az egyúttal rendezett világra vall? Felfogható-e értelemmel a világ működése? Mi a következménye annak, ha igennel vagy nemmel válaszolunk erre a kérdésre?*

A fenti – szándékoltan „költői”, tehát túl messzire vezető és megnyugtatóan nyilván nem megválaszolható – kérdések adnak kezdőlökést annak a tanórának, melynek során diákjainkkal együtt bemerészkedünk a logika és a rendezett világérzékelés kapcsolatát feltérképező feladatba. Amikor tarthatatlan állítások a logika álruhájában érvényesítik önmagukat, akkor hirtelen reménytelenné válhat a saját életünk megértésért folytatott küzdelem, és megvalósul az abszurd léttapasztalat. Az Örkény Színház-beli Tótékkal való találkozás során pedig épp erre az abszurdra kell nyitottá válnunk. A színházlátogatásra való felkészülés folytatása a beszélgetések mélyén rejlő előfeltevések kibontására irányuló gyakorlat, majd egy kis „szereposztó” dramaturgiai munka, amely – kicsiben – a döntési lehetőségek sokféleségével is szembesít.

Tóték - Csuja Imre, Takács Nóra Diána, Ficza István, Pogány Judit, Epres Attila

A színházlátogatás után a diákok először SWOT-analízis segítségével mérik fel a Tót család motivációit, célkitűzését és – sajnos nem létező – esélyeit, így újraélhetik a mű egészét meghatározó abszurditást: egy olyan feladat komplex felmérésében vesznek részt, amely eleve sikertelenségre ítéltetett –, a feszültségforrás nyilván nem megkerülhető. Az Örkény Színház IRAM programjának keretében készült tanári segédanyag javaslata alapján az elsődleges információk elrendezése után szakértői csoportokban folytatódik a munka. A valódi „színházolvasást” kívánó feladatban a diákoknak a jelmezek, a színpadkép, a kellékek és a színpadi mozgások, történések kapcsán kell tartalmas véleményt alkotniuk, hogy felkészültté váljanak az Örkény-műben egyre mélyebbre vezető kérdések átgondolására is. Az anyag végén megfogalmazott, továbbgondolásra serkentő kérdéseket jó szívvel ajánlunk azoknak a színházszeretőknek a figyelmébe is, akik már elhagyták az iskolapadot…

Az Örkény Színház Tóték előadásához kapcsolódó tanári segédanyag innen tölthető le.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577995657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.