7óra7

Új tagok felvételéről döntött a Magyar Teátrumi Társaság

Új tagok felvételéről döntött a Magyar Teátrumi Társaság

2014. 05. 12. | 7óra7

Szabó László, a szervezet titkára az MTI-nek elmondta: a két új tag felvétele mellett elfogadták a tavalyi pénzügyi, szakmai beszámolót és az ez évi tervezett költségvetést. Az egyesület mintegy 15 millió forinttal számol 2014-ben.

Tájékoztatása szerint a közgyűlésen hosszú vita zajlott a szervezet ötéves, középtávú stratégiájáról. A Magyar Teátrumi Társaság előadóművészeti szakmai programja 2014-2019 című dokumentumban 11 pontban foglalták össze azokat a célokat, amelyek érdekében tevékenykedni kívánnak.

Magyar Teátrumi Társaság Mint mondta, a stratégia egyaránt vonatkozik a finanszírozásra, a jogszabályi háttérre és a képzésre, az előadóművészeti szakma teljes spektrumára. Hozzátette: az elnökség által most vitaanyagként a közgyűlés elé terjesztett programon még a továbbiakban is dolgoznak, de ez fogja meghatározni a társaság elkövetkező öt évét.

Szabó László a stratégia részleteit ismertetve elmondta, hogy szükségesnek tartják az előadóművészek életpályamodelljének kidolgozását és bevezetését, a dokumentum szerint meg kell vitatni a színészkamara létrehozásának gondolatát is, és ha abban egyetértés mutatkozik, akkor fel kell állítani.

Az anyagban szó van a szabadtéri színházak képviselte érték megbecsültségének növeléséről, és arról is, hogy minél több nemzetiségi színháznak állandó játszóhelyet kellene biztosítani - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az MTT tagjai között immár négy határon túli színház van. A stratégiában szerepel, hogy a külhoni, magyar nyelven játszó színházak működési támogatását növelni kell. Szükségesnek tartják az előadóművészek és a fiatalok közötti kapcsolat erősítését, bevonzásukat a színházba, a szobaszínházak, a drámapedagógia, a beavatószínházak, a diák és egyetemi előadóművészeti csoportok támogatását is.

A stratégia szerint szükség van az előadóművészet finanszírozásának megújítására, elengedhetetlen a TAO-támogatás rendszerének újító szándékú átgondolása. Mint Szabó László hozzátette, a TAO-ról a szervezeten belül is vita zajlott, van, aki szerint el kell törölni, más azt mondja, hogy a működésén változtatni kell. Szabó László szavai szerint kiforrott álláspont még egyelőre nincs, de azzal szembesültek, hogy 2015-től más helyzet lesz az ügyben, mivel az Európai Bizottság öt évre engedélyezte a rendszert.

Az MTT titkára arról is beszélt, hogy szükségesnek tartják az előadóművész-képzés megújítását. A közgyűlés elé került dokumentum szerint elmaradottnak és megkopottnak látják a hazai előadóművész-képzés világát, friss erőket, szemléletet, modern módszereket, külföldi behatásokat, új tanárokat akarnak. Megjegyezte: felmerült a kérdés, hogy kell-e ennyi végzett színész, nem jelenti-e a szakma felhígulását, ha ennyi végzett színész jön ki egy évben a két egyetemről.

A hétfői közgyűlésen a stratégia mellett szó volt az MTT - már harmadszor megrendezett - szarvasi nyári fesztiváljáról, a Magyar Teátrum újságról, valamint az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóról (POSZT) folytatott egyeztetésekről. Mint Szabó László az utóbbi kapcsán elmondta, az MTT megvizsgálja az elvi lehetőségét egy POSZT-hoz hasonló másik színházi fesztivál létrehozásának.

Az eseményen Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke és a Magyar Teátrumi Társaság 53 tagszínházának képviselői vettek részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707995567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása