7óra7

Pelsőczy Réka: Más szerelem, mint a filmekben

Pelsőczy Réka: Más szerelem, mint a filmekben

2014. 05. 19. | 7óra7

A Manna Produkció gondozásában futó Szeret…lek című előadás rendezője és a Szentivánéj szereplője, Pelsőczy Réka beszélt a produkciókról. Előbbi egy dokumentarista ihletettségű hoppartos rendezése a szerelemről. Utóbbiban egy nőt alakít, akit egy nem szokványos találkozás indít el a szerelem felé.

*Pelsőczy Réka:* Nagyon más a két előadás, de tényleg mindkettőben ott a szerelem. A Szentivánéj egy modern, nem klasszikus felfogású szerelmi történet. Sok benne a narráció, az ebből adódó humor, az önreflexió. Egy pár meséli el saját szerelmének történetét. Egy elvetélt művész, aki az alvilág peremvidékén kétes melókból él és egy ügyvédnő találkoznak. A Szeret…lek pedig kilenc történetet tartalmaz nagyon sok zenével. Számomra igazán fontos, hogy ezek valódi történetek. Nem kitalált, megírt és idealizált sztorik. Valódi emberekkel ültem le beszélgetni, ők elmondták nekem diktafonra egy szerelmük történetét. Nem is csak addig mesélték általában, amíg kíváncsi voltam. Érdekelt, mennyire részletesen emlékszünk arra, hogy valakivel hogyan ismerkedtünk meg, minden momentumra: hogy milyen ruhában volt, hogy mikor nézett rá a másikra, mikor küldött valamit. Aztán minden ember tovább mesélte a történetet, és valahogy rendre nem szép véget értek.

► Az történetmesélők aztán megnézték az előadást?

*Pelsőczy Réka:* Igen, majdnem mindenki eljött megnézni. Néhányan mondták, azt hitték, jobban szét fogom szedni a történetüket, mert egy korábbi előadásomban eléggé szétvagdostam a szövegeket. Ebben nem. Így tartottam őket erősnek. Volt, aki azt mondta, hogy szerinte így túl felismerhető, és kérte, hogy vegyünk ki belőle bizonyos részeket. Azokat ki is szedtük.

► És utána is tovább mesélték, hogy mi történt velük?

SZERET...lek - Kiss Diána Magdolna, Barabás Richárd *Pelsőczy Réka:* Volt olyan, aki azt mondta, hogy az óta sem volt együtt olyan jól senkivel, mint azzal a fiúval, akiről az előadáshoz mesélt. Általában ott van vége a történeteknek, ahol tényleg vége van. Rálátással meséltek, amiket elmondtak, nem akkor történet velük, már lezárt ügy ez az életükben.

► Mennyire tudunk beszélni a szerelemről? Mennyire könnyű a klisék helyett igazi mondatokat mondani róla színpadon?

*Pelsőczy Réka:* Hogy mennyire szeretjük a másikat, mennyire magunkat, mennyire önző a viszonyunk – ezek nehéz kérdések. Lehet, hogy mi azt hisszük, szeretünk valakit, ami a másiknak nem is azt jelenti. Neki az nem szeretet. Vagy nem ilyen szeretetre van szüksége, hanem olyanra, amivel békében hagyom. Nekem a színházban mindig az a jó, ha a szituációkból és nem célzatos mondatokból kell nyilvánvalóvá válnia a nézőnek, hogy itt két ember szereti egymást, és hogy ez milyen minőségű szeretet. Nem jó, ha egy az egyben ki van mondva. A jó regényekben is azt szeretem, hogy nem a számba van rágva a viszony, hanem a szereplők leírásából, a mondataikból, a narrációból jövök rá, hogy mi feszül, mi kavarog kettejük között.

► A csöndekkel lehetett szépeket mondani a Szeret…lekben és a Szentivánéjben?

*Pelsőczy Réka:* A Szeret…leket azért csináltam, hogy beszéljek arról a problémáról, hogy a szerelem, a férfi-női kapcsolat mennyire különbözik attól, amit én elképzeltem, vagy attól, amit a filmek sugallnak. Valódi történeteket szerettem volna formailag ütköztetni a régi filmek csillogós zenés-táncos világával. Hogy mennyivel bonyolultabb, összetettebb, nehezebb, mint ahogy elképzeljük. Hogy mennyire nem tanítanak minket arra, hogyan kellene ezt csinálni. A Szentivánéjben az a jó, hogy szerelemes szerepet játszom, amit imádok. Szeretem ezt az érzést, jó ezt az állapotot megkeresni magamban. Szeretek azzal játszani, hogy hogyan vagyok zavarban, fölidézni ezeket a pillanatokat, az esendőségeket, akár a bénaságokat egy megismerkedésben. Fontos, hogyan van csendben valaki ilyenkor. Hiszen nem tud megszólalni, mert próbál felülviselkedni valamit. Próbálja másnak mutatni magát. Ezeket jó játszani, és a néző is magára ismer közben.

Szentivánéj - Pelsőczy Réka, Kocsis Gergő

► Volt valamelyik előadás életében nagy változás?

*Pelsőczy Réka:* A Szeret…leknél történt. Azt a Szikrában mutattuk be, ami egy nagy táncterem volt, egy óriási hodály. Oda találtuk ki az estélyi ruhákat. Utána elkezdtük a Thália Mikroszínpadon játszani, ami tulajdonképpen egy pódium. A színpad mélysége körülbelül két méter. Hangulatos, a néző és a színész közelebb vannak egymáshoz. Intimebb tér, ahol nagyon vicces lett volna, ha estélyiben lettek volna a szereplők. Finomítottam a dolgon: nem egy táncterem, hanem egy bár lett a helyszín, ahová lemennek emberek és mesélnek, mindenkiről megtudunk valamit. Most legutóbb, amikor próbáltuk, úgy gondoltam, hogy ennek a központi figurája a Kiss Diána Magdolna játszotta pincérnő.

Ritkán játsszuk, ezért előtte mindig próbáljuk. Változik, ahogy az emberekkel, akik csinálják, változik az élet. Amikor új térbe került, azóta igénylem, hogy amikor valamilyen hiányérzeteim vannak, akkor arra megoldásokat találjak. Olyankor történik ez, amikor felújítjuk az előadást, vagy egy próba előtt odamegyek, és együtt vagyunk a csapattal egy ideig. Természetesen mindenki maximálisan teszi a dolgát, de van, amikor kicsit elhalványul, hogy mi a lényeg, hogy miért rendeztem meg az előadást. Azt fel kell néha frissíteni. Próbálok új feladatokat adni a színészeknek, frissen tartani a játékkedvüket.

Hodászi Ádám

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr197995563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.