7óra7

A Romok igaz menedék Kolozsváron és Bukarestben

A Romok igaz menedék Kolozsváron és Bukarestben

2014. 05. 20. | 7óra7

A díjat Szűcs Ervintől, a díj tavalyi kitüntetettjétől vehetik át az idei díjazottak.

Az évadban utoljára látható előadásra a kolozsvári színház Stúdiótermében kerül sor, este 8 órai kezdettel.

Romok igaz menedék

A Bukaresti Nemzeti Táncközpont és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közti többéves együttműködés keretében a Romok igaz menedék május 25-én Bukarestben vendégszerepel. A Samuel Beckett szellemében készült kollektív alkotás a Nemzeti Táncközpont Stere Popescu termében lesz látható május 25-én, vasárnap két alkalommal, este 6 és 8 órától.

Romok igaz menedék

„Három fiatal testművész, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc virtuóz tánca a Romok igaz menedék című előadás. Az eltűnt idő és nyelv nyomába szegődnek ők, hogy magát az emberi mivoltot építsék újra közösen. És ott van a negyedik előadó is, Dimény Kristóf, ez a tiszta arcú kisfiú, aki a saját múltunkat állítja helyre a képzelet szemünk előtt megszülető, tüneményesen szép és megrázóan igaz bábszínházában. Finom, felemelő humor, és a – nem utolsó sorban testi – kapcsolatok bonyolultsága és gazdagsága: mintha egyetlen nagy lélegzet volna mindez. Vagy inkább talán halk kiáltás, ami a félelem nélküli és felelős életre szólít fel” – írja Visky András az előadásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837995487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.