7óra7

Juronics Tamás kapta az idei Seregi-díjat

Juronics Tamás kapta az idei Seregi-díjat

2014. 05. 21. | 7óra7

Magyar Állami Operaház A Kossuth-díjas táncos, koreográfus, rendező az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt ötven év egyik legjelentősebb magyar koreográfusa, Seregi László nevét, szellemiségét megidéző díj a legrangosabb elismerések közé kell, hogy tartozzon.

Seregi László egyike volt az utolsó igazi polihisztoroknak, akinek rendkívüli műveltsége a táncművészet mellett a zenére és a képzőművészetre is kiterjedt. Balettjei az Operaházhoz kapcsolták, de munkássága érintette a musicalt és más műfajokat is – közölte a művész, hozzátéve: bízik benne, maga Seregi László is elégedett lenne az idei díj odaítéléséről hozott döntéssel.

A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője megtisztelőnek tartja, hogy kiérdemelte mindhárom díjat, amely a magyar táncművészetet más-más területén meghatározó koreográfusmester – Seregi László mellett, Imre Zoltán és Eck Imre – nevét viseli.

Juronics Tamás elárulta, bár hosszú évekkel ezelőtt egy alkalommal már dolgozott együtt a Nemzeti Balett társulatával, reméli, hogy lesz még alkalom rá.

A művész tavasszal rendezőként és koreográfusként összesen öt produkciót állított színpadra, így a következő napokat pihenéssel tölti. Nyár elején pedig indulnak a Szegedi Szabadtéri Játékokon Kodály Zoltán Háry János című daljátékának próbái, amelynek a koreográfiáját Juronics Tamás készíti, s a Dóm téren fellépnek a Szegedi Kortárs Balett művészei is.

A társulat már nyár végén elkezdi a felkészülést novemberi bemutatójára, amikor Richard Strauss József legendája című művét adják elő Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr987995461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.