7óra7

Fodor Tamás: A kétarcúság humora és ellentmondása

Fodor Tamás: A kétarcúság humora és ellentmondása

2014. 05. 23. | 7óra7

Apás szülés a próbafolyamat első időszaka. Kamarajellegű lesz az előadás nagy statisztéria nélkül, nem jelenik meg egy egész operaház, de erre talán nem is gondol senki. Ahogy Szikszai Rémusztól megszoktuk, és ahogy sok független színházban, itt is több szerepet játszik a színész. Rémusz a szereposztást úgy alkotta meg, hogy ezek a figurák vagy kiegészítői vagy ellentétei legyenek egymásnak. Három szerepem van, két karakter és egy olyan résztvevő, ami szintén ismerős lehet a független színházakból: itt venticellóknak hívják, ami szellőt, szellőcskét, fuvallatot jelent. Rémusszal nagy gyakorlatunk van a közös alkotásban, így alakul majd a venticellók szerepe, funkciója. A rendező meghatároz egy sor peremfeltételt, és abban elkezd az ember létezni. Ezért próbáról próbára alakulnak a helyzetek, a helyszínek, a karakterek és a cselekvések is..

Fodor Tamás Azért mondtam, hogy apás szülés, mert a munkafázisnak ez a része a szülésre hasonlít, amikor az embernek sejtései vannak csak, hogy milyen lesz a gyerek, amit az anya nő kihord. Az túlságosan szimpla lenne, hogy a leírt szöveg valamiféle illusztrációját valósítsuk meg: ha mérges a mondat, azt mérgesen mondjuk, amikor a figura fáradt, akkor fáradtan, ha őrült, akkor őrülten. Ennél a színház azért összetettebb ügy.

Egy bolondokházában indul az Amadeus története, azzal, hogy Salieri elvágja a torkát. Nem lehet pontosan tudni, hogy ez valóban így volt-e, de ezzel bevonul a zenetörténetbe. Sokan még ma is úgy tartják, hogy a saját jogán nem maradt volna fönn a neve. Pedig nagyon tisztes, jó zeneszerző volt, bár a korszakot nem ő határozta meg. De sokra vitte, magas álláshoz jutott. Élte a jómódú polgárok életét. Mozartnak nem adattak meg ezek a földi javak. Az ő élete, habitusa eléggé eltért a megszokottól. Deviáns magatartású fiatal zeneszerző, aki berobbant a zenei életbe és fel is robbantotta azt. Keresztes Tamás nagyon izgalmas, naiv és mégis sokszínű figurát épít belőle.

Ady az Elbocsátó, szép üzenetben azt vágja Léda arcába: „Általam vagy, mert meg én láttalak”. Peter Sheffer Salierije is ezzel az árny-szereppel küszködik. Így jut el a Mozart gyilkosának rögeszméjéhez. Ezek a venticellók az ő látomásai, vagy épp a lelkiismeretének testet öltött hangjai – az Istennel való harcában akadályozzák vagy buzdítják. Mindegyik színész venticello, aki épp nem karaktert, vagy szerepet játszik: vagyis Kaszás Gergő, Tamási Zoltán meg én, akik szinte követjük Rémuszt is egyik színházból a másikba. Mi hárman, időnként Egri Mártával és Murányi Mártával öten is, szinte mint egy kórus létezünk a színpadon. Hiszen a darab tele van zenei idézetekkel, ha szóba kerül egy opera, akkor azt a nézők hallhatják is. Egyfajta prózai opera jön létre attól, hogy négyen-öten mondunk szólamszerűen szöveget. Azzal a szóval kezdünk, hogy hihetetlen, ami beszédtechnikailag úgynevezett nehéz szó, de mégis hálás, mert szélszerű. Ebből a susogásból születik egy jól hallható madrigál vagy motetta. Salieri, a saját elmondása szerint, azzal van megverve, hogy hallja a zenét, de mégsem tudja olyan zseniálisan csinálni, mint Mozart. Ahogy azok a mai művészek, akik az úgymond udvari művészetet szolgálják, nem feltétlenül rosszak. Persze vannak köztük giccsfestők, szobrászok, akik parancsszóra ugranak, de sokan nagyon jól értik a mesterségüket, csak éppen a hivatalos ideológia a szolgálatába álltak.

Tamási Zoltán, Fodor Tamás

A második karakter, amit próbálok, Mozart apja, aki szintén nem volt utolsó zeneszerző, Leopold Mozart. Mint minden rakoncátlan gyerek, Wolfgang is meg volt róla győződve, hogy az apja nem jó szemmel nézi a ténykedését. Leopold Mozart váratlanul megjelenik fia bécsi albérletében, ahol semmit sem tart elfogadhatónak, sem a fiú házasságát Constanzéval, sem azt, hogy nincs elég tanítványa, hisz a „komponálásból nem lehet megélni, fiam”. Azt próbáltam álmodni – és ez találkozott Rémusz és Keresztes Tamás elképzelésével –, hogy egy furcsa, Az ügynök halálára emlékeztető módon érkezik meg az apa két bőrönddel, és a bőröndökkel ügyetlenkedik, így másnapos fiával és menyével egy farce-ot láthatunk. A jelenet tehát nem a tipikusan szigorú apáról szól, hanem a lehetetlen helyzetről, amiben a két generáció találkozik, ez az ambivalencia, ami egyszerre szól a szeretetről, a szigorúságról, a normális élet látszatának a fenntartásáról. Ez most a próbafolyamatnak olyan fázisa, aminek eredménye lehet, hogy nem így jelenik meg az előadásban, de jó értelemben lök az emberen, és ennek az inspirációnak segítségével egy epizódfigurából tartalmas figurát tud alkotni. A néző nem feltétlenül lineáris mesét akar látni, hanem meglepetéseket tartogató emberekkel akar találkozni, felfedezésre váró kapcsolatokkal, karakterekkel. Ha ezt nem kapja meg, olyan társasutazás résztvevőjének érzi magát, aki csak autóbuszból nézi az elsuhanó tájat. Arra kell törekednünk, hogy emlékezetes momentumokat teremtsünk a színpadon. Élményt kell adnunk a nézőknek, amin gondolkozhatnak. Aki sokszor jár színházba, annak több ilyen momentum van a fejében, a színésznek pedig az a jó, hogy ilyen momentumokat segíthet a világra egy-egy előadásban.

Amadeus - plakát A másik figuráról nem tapasztaltam még ennyit, mint Leopold Mozartról, de már nagyon izgat. A tekintély és a szigorúság ellentéte, ma talán úgy mondanánk, liberális gondolkodó, valójában szabadkőműves. Van Swieten báró a császári könyvtár vezetője volt, aki Mozartot és Salierit is beszervezte a szabadkőművesekhez. Mozart itt látta meg a szabadkőművesek rítusaiban rejlő lehetőséget, és beemelte ezt a Varázsfuvolába. Aztán a báró, a bécsi páholy mestere kétségbeesetten látta, hogy Mozart visszaélt ezzel a lehetőséggel, elárulta a szervezet titkait. A szabadkőművesek elveit Voltaire-re szokták visszavezetni, hiszen a társaság alapvető jelszava a szabadság, egyenlőség, testvériség. Teljesen politikamentes, és a tagok vallási meggyőződést nem számon kérő szervezet. Az individuumra, a személyiségre épít. A figura ellentmondásossága abból a szempontból jelent kihívást, hogy bár ennek az általam játszott bárónak nagyon magas pozíciója van az udvarnál – ma is vannak ilyenek, akik tökéletesen alkalmazkodnak a rendszerhez –, és az éppen hatalmon lévő politikai elithez körhöz igazodik, eközben egy „ellenzéki” titkos társaság vezetője. Azt hiszem, úgy lenne érdekes a figura, akit el kell játszanom, ha megmutathatnám, hogyan működik ez a kétarcúság, az, hogy valaki egyszerre a rendszer ellenzője és haszonélvezője is. Roppant izgalmas kérdés, hogy lehetek kívülálló, miközben azért elfogadok a rendszertől bizonyos kedvezményeket. A kérdés Mozartban is ott van. Ezt kellene vizsgálnunk egyfajta távolságtartással, ami egyébként a humor forrása is. Ebben a korban, amiben élünk, nem szabad túl komolyan venni az abszurditásokat, különben belepusztulunk a kilátástalanságba.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547995435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.