7óra7

Kabóciádé bábfesztivál június közepén Veszprémben

Kabóciádé bábfesztivál június közepén Veszprémben

2014. 06. 01. | 7óra7

Mint Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta, az immár huszonegyedik alkalommal megszervezett bábfesztivál az elmúlt évek alatt igazi összművészeti rendezvénnyé vált.

A megszokott és a gyerekek által szinte már elvárt programelemeken túl minden esztendőben meglepetésekkel és újdonságokkal készülnek - tette hozzá, kiemelve, hogy a Kolostorok és kertek rendezvényvölgyben idén Smaragdváros elevenedik meg, így mindenki végigsétálhat majd a Sárga úton.

Minden család Kabóciádé lakójává válik: kicsik és nagyok együtt piknikezhetnek a királyi párral, Borókával és Habakukkal, akikkel sötétedéskor éjszakai kalandtúrán is részt vehetnek. A kalandtúra különböző állomásain Smaragdváros lakóival találkozhat a mécsesekkel vonuló közönség. Lesz bátorságpróba, álomkór elleni küzdelem és végül találkozás a kelet-nyugati boszorkánnyal – sorolta a programokat Székely Andrea.

Elmondta, hogy június 14-én délelőtt a gyermekkönyvnap keretében meglepetéssel készülnek Veszprém belvárosában: közös éneklésre és táncra várják az érdeklődőket.

A fesztivál programjában szerepelnek egzotikus előadások: indonéz mesefeldolgozás tánccal, tradicionális jávai zenével és árnyjátékkal a Wayang Társulat előadásában, indiai bábjáték a Márkus Színház vendégjátékaként, valamint interaktív mese afrikai ritmusokra.

Vendégül látják többek között a pécsi Bóbita, a zalaegerszegi Griff és a budapesti Fabula Bábszínházat, de fellép Écsi Gyöngyi és a Tábita gyermek bábcsoport is – tette hozzá a Kabóca Bábszínház igazgatója.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr237995337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.