7óra7

Idén is megrendezik a kisvárdai fesztivált

Idén is megrendezik a kisvárdai fesztivált

2014. 06. 05. | 7óra7

A 2013. március és 2014. február között bemutatott előadásokból Stuber Andrea válogat és állítja össze a programot a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljára. Az erdélyi színházak repertoárjának áttekintésében Köllő Katalin nyújt segítséget. A versenyprogram összeállításánál fő szempont, hogy a meghívott produkciókon keresztül képet kapjunk arról, miként működnek együtt, hogyan hatnak egymásra ma a színházművészet területén a határon inneni és a határon túli alkotók. Így magyarországi színházak előadásai, illetve koprodukciók is meghívást kaphatnak az idei kisvárdai fesztiválra.

Kisvárda

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza 1989 óta minden évben megszervezi a színházi találkozót, melyen a határon túl élő és működő magyar nyelvű színtársulatok vesznek részt. Hatalmas utat járt be a rendezvény, „kelet-magyar színházi fesztivál”-ból valódi egyedülálló európai fesztiválműhellyé vált. Ezzel együtt a résztvevő társulatok is nagy átalakuláson mentek keresztül. Az első találkozón három színház vett részt összesen alig 100 fővel. Kezdetekben a más-más országokban működő színházak alig ismerték egymás munkáját, a magyarországi közönség ritkán találkozhatott a határon túl működő társulatokkal, s ezzel együtt az általuk létrehozott művészi értékekkel. Az utóbbi évek rendezvényein már harminc romániai, szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és mellettük magyarországi társulat vett részt, közel kilencszáz főnyi közreműködővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527996537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.