7óra7

Összeállt a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának programja

Összeállt a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának programja

2014. 06. 05. | 7óra7

Stuber Andrea újságíró-színikritikus a 2013. március és 2014. február között bemutatott előadásokból válogatott.

Magyarországi színházak előadásai, illetve koprodukciók is meghívást kaptak az idei kisvárdai fesztiválra, ugyanis az idei találkozó nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a meghívott produkciókon keresztül képet kapjunk arról, miként működnek együtt, hogyan hatnak egymásra ma a színházművészet területén a határon inneni és a határon túli alkotók.

A zsűriben Gothár Péter, Láng Annamária és Koltai Tamás ül majd.

Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválja program

Június 21., szombat

19 óra: Sziveri János: Az ember komédiája | (1 h 15’) (versenyelőadás) | Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház | 7óra7-nézőpont helyszín: Művészetek Háza színházterme (stúdió)

21 óra: Megnyitóünnepség
Székely Csaba: Hogyne, drágám! | (versenyelőadás) | Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
helyszín: Várszínpad

Június 22., vasárnap

17 óra: Alkésztisz (Euripidész nyomán írta Székely Csaba) | (1 h 40’) (versenyelőadás) | Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
helyszín: Rákóczi-Stúdió

19 óra: Hauptmann: A patkányok | (2 h 20’) (versenyelőadás) | Újvidéki Színház | 7óra7-nézőpont helyszín: Művészetek Háza színházterme

21 óra: Blake: Római vakáció | (versenyen kívül) | Budapest, Orlai Produkciós Iroda | 7óra7-nézőpont helyszín: Várszínpad

22 óra: Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok! | (1 h 20’) (versenyen kívül) | Budapest, Katona József Színház | 7óra7-nézőpont helyszín: Művészetek Háza Pódiumterme

Június 23., hétfő

17 óra: Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? | (1 h 30’) (versenyelőadás) | Marosvásáhelyi Yorick Stúdió
helyszín: Művészetek Háza színházterme (stúdió)

19 óra: Brestyánszki B. R.: Vörös | (2 h) (versenyelőadás) | a budapesti Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciója | 7óra7-nézőpont helyszín: Rákóczi-Stúdió

22 óra: Slobodzianek: Ilja próféta | (1 h 15’) (versenyelőadás) | Vajdasági Tanyaszínház
helyszín: Várszínpad

Június 24., kedd

16 óra: Srbljanovic: A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) | (1 h 30’) (versenyelőadás) | Szabadkai Népszínház Magyar Társulata | 7óra7-nézőpont helyszín: Rákóczi-Stúdió

18 óra: Gogol: A revizor | (3 h) (versenyelőadás) | Csíkszeredai Csíki Játékszín
helyszín: Művészetek Háza színházterme

21 óra: Egressy Zoltán: Portugál | (2 h) (versenyelőadás) | Kassai Thália Színház
helyszín: Várszínpad

Június 25., szerda

17 óra: Koljada: Murlin Murlo | (2 h) (versenyelőadás) | Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
helyszín: Rákóczi-Stúdió

19.30: Harold Pinter: Árulás | (2 h) (versenyelőadás) | Komáromi Jókai Színház
helyszín: Művészetek Háza színházterem (stúdió)

21 óra: Dobozy-Verebes-Republic együttes: Hattyúdal | (2 h 30’) (versenyen kívül) | Budapest, József Attila Színház
helyszín: Várszínpad

22 óra: Szerbhorváth György: Van valami bejelentenivalója? | (1 h 20’) (versenyelőadás) | Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
helyszín: Művészetek Háza Pódiumterme

Június 26., csütörtök

16 óra: Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi | (1 h 20’) (versenyen kívül) | Kassai TeatRovás Műhely
helyszín: Művészetek Háza Pódiumterme

16 és 18 óra: Forgách András: A fiú | (1 h 40’) (versenyelőadás) | Nagyváradi Szigligeti Színház | 7óra7-nézőpont helyszín: Rákóczi-Stúdió

20 óra: Csipke (Máté Angi Mamó című regénye alapján) | (1 h 40’) (versenyelőadás) | Kolozsvári Állami Magyar Színház
helyszín: Művészetek Háza színházterme (stúdió)

22 óra: Tasnádi István: Tapasztalt asszony | (versenyelőadás) | Szabadkai Népszínház Magyar Társulata | 7óra7-nézőpont helyszín: Várszínpad (stúdió)

Június 27., péntek

10.30: Kormos István: Kormos képpel mutogat (bábelőadás) | (versenyen kívül) | Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata
helyszín: Művészetek Háza moziterme

16 óra: Kincses Réka: A Pentheszileia-program | (1 h 40’) (versenyelőadás) | Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház
helyszín: Rákóczi-Stúdió

18 óra: Shakespeare: Hamlet | (2 h 45’) (versenyelőadás) | Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház | 7óra7-nézőpont helyszín: Művészetek Háza

21 óra: Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig | (2 h 30’) (versenyen kívül) | Debrecen, Csokonai Nemzeti Színház
helyszín: Várszínpad

22 óra: A kolozsvári Loose Neckties Society zenekar koncertje
helyszín: Művészetek Háza Pódiumterme

Június 28., szombat

10.30: Kormos István: Kormos képpel mutogat (bábelőadás) | (versenyen kívül) | Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata
helyszín: Művészetek Háza moziterme

18 óra: Záróünnepség
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre | (versenyen kívül) | Budapest, Orlai Produkciós Iroda | 7óra7-nézőpont helyszín: Művészetek Háza

Kísérőprogramok

Június 20., péntek

20 óra: Az Irigy Hónaljmirigy, Kállay-Saunders András és Kasza Tibor koncertje.
helyszín: Főtéri Színpad

Június 20-28.

A magyar holokauszt színházi áldozatai kiállítás
Napról Napra fotókiállítás a fesztivál eseményeiről
Népművészeti és kézműves kirakodóvásár
Régi ízek szabadtűzön – gasztronómiai bemutató és ételkóstolás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547995547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása