7óra7

Huszti Péter és Piros Ildikó, valamint a Madách Színház kapta a Tolnay Klári-emlékérmet

Huszti Péter és Piros Ildikó, valamint a Madách Színház kapta a Tolnay Klári-emlékérmet

2014. 06. 12. | 7óra7

A Csikai Márta szobrászművész által készített bronz plakettet Huszti Péter, az MMA tagja, az idei POSZT díszvendége és Piros Ildikó a színpadi művészet sokféleségét bemutató, több évtizedes értékkereső, alázattal végzett munkájával, a Madách Színház pedig a művésznő emlékét ápoló Tolnay Szalon működtetésével érdemelte ki.

Az ünnepi ülésen Tolnay Klári egykori pályatársai, köztük Piros Ildikó, Sunyovszky Sylvia, Tóth Enikő, Huszti Péter, Lukács Sándor és Szirtes Tamás kötetlen kerekasztal-beszélgetésen idézték fel a magyar színházművészet 1998-ban elhunyt kivételes egyéniségével végzett közös munkájuk élményeit.

Lukács Sándor felolvasta Márai Sándor Tolnay Klárihoz írt leveleit, verseit, Szabó András előadóművész Lengyel György rendezőnek, egyetemi tanárnak a művésznőt méltató sorait tolmácsolta a közönségnek. Lengyel György a magyar színjátszás emberként és művészként is kivételes, ritka, pótolhatatlan ajándékának nevezte Tolnay Klárit.

Tolnay Klári (1969) Tolnay Klári 1914. július 17-én Tolnay Rózsiként született Budapesten, de Mohorán nevelkedett. 1932-ben Debrecenben érettségizett, az első sikert 1934-ben a Meseautó című film hozta meg számára. Ettől kezdve csaknem száz filmben és tévéjátékban szerepelt, köztük a Dérynében, a Rokonokban vagy a Pacsirtában.

1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, a Három nővér Irinájaként és a Sirály Arkagyinájaként vagy Blanche-ként A vágy villamosában.

A kétszeres Kossuth-díjas színművész születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében alakját több mint 50, fővárosi, vidéki és határon túli rendezvénnyel, kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, színházi produkciókkal idézik meg. Az események közül kiemelkedik a Tolnay Klári születésnapján, július 17-én rendezendő centenáriumi gálaműsor és az őszi színháztörténeti konferencia.

Kapcsolódó:

>>> POSZT – Ünnepi ülésen emlékezik Tolnay Klárira az MMA

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr297995199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.