7óra7

Kritikuscéh: nyilvánosságot a szabadkai pályázatoknak!

Kritikuscéh: nyilvánosságot a szabadkai pályázatoknak!

2014. 06. 15. | 7óra7

Körkörös kisugárzás meg a többi

Andrási Attila Andrási Attila a vajdasági Magyar Szónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: polgári színházat kell létrehozni, ahova "teljesen más réteg jár, mint a Kosztolányi színházba". Andrási – hasonlóan számos "polgári színházban" hívő kollegájához - elsősorban a műsorpolitikában látja a művészeti vezetőség lényegét: "magyar társulatnak nagyon jó drámai előadásokat kell színre vinnie, a világirodalom és a magyar drámairodalom kiváló alkotásait, és természetesen vígjátékokat, zenés előadásokat is műsorra tűzni" – ismertette programja lényegét minden esztétikai tartalom nélkül a lapban. Az új vezető azt várja, hogy a tájolás ünnep legyen a fogadó helység számára. "Egykoron, ha valamelyik faluba megérkezett a szabadkai Népszínház, az egész falu felbolydult, a vendégjáték, ahogy maga a szó is sugallja, valódi ünnep volt. Annak a községnek, amelybe visszajáró vendég egy színház, nő a lakosságmegtartó ereje." (Hogy a "vendégjáték" szónak hol az ünnepi sugallata, illetve hogy az egy helységbe évente többször visszatérő színházzal mi módon függ össze a lakosságmegtartás, nem fejtette ki bővebben.) Mindezen túl Szabadka körkörös kisugárzásáról beszélt, délvidéki blaskóbalázzsá alakítva ezzel önnönmagát. Ahogy további mondataival is az egri színházigazgatói széket elfoglaló színi munkás legszebb pillanatait idézte, felvállalva a nyíltan politikai szemléletet: "A vajdasági magyar közösség politikai akaratának a kifejeződése, a Magyar Nemzeti Tanács, ez ügyben a Kulturális Bizottság úgy döntött, elérkezett az ideje a változásnak. Én ennek a változásnak a szellemében érkezem."

„...jó lenne megismerni az indokaikat”

Mindeközben a Színházi Kritikusok Céhe közleményt adott ki, amelyből arra lehet következtetni, a kritikusok még naivan hisznek abban, hogy a szabadkai színházzal kapcsolatban bármi szakmai érv számít. A szervezet kéri: legyenek nyilvánosak a vezetői pályázatok.

"A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a délvidéki színjátszás egyik kiemelkedő jelentőségű műhelye, egyben az összmagyar színházművészet elválaszthatatlan és érdemdús alkotórésze. A színház jelenlegi korszaka, utóbbi évtizedei, azon belül is a Mezei Zoltán igazgatásával fémjelzett időszak folyamatos szakmai fejlődést és kiteljesedést hozott. Az új vezető kinevezése nem szolgálhat más célt, mint az eddigi eredmények és az elért szakmai színvonal megőrzését és továbbfejlesztését. Ebben meghatározó szerep hárul a szabadkai színházban mostanra kialakult, nívósan dolgozó, igen erős társulatra. Ezért úgy gondoltuk, hogy a négy igazgatójelölt közül azt a pályázót kell választani, aki bírja a színház bizalmát és támogatását. Ennek értelmében szakmai szervezetünk egyértelműen a társulatból pályázó színésznő, Körmöci Petronella mellett állt és áll. Mivel a döntnökök másképp határoztak, jó lenne megismerni az indokaikat. Kérjük, hogy az átláthatóság és a szakmai megítélhetőség érdekében tegyék nyilvánossá a pályázatokat" – áll a Színházi Kritikusok Céhének közleményében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637995167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.