7óra7

POSZT-blog, 6. nap: Tanulni, tanulni, tanulni!

POSZT-blog, 6. nap: Tanulni, tanulni, tanulni!

2014. 06. 15. | 7óra7

Egy kép erejéig mindenképpen csatlakozom az előttem szólóhoz az emberek most már napok óta megzavarodott és/vagy mutáns napraforgókként a falakra tapadva keresik az árnyékot ebben az észak-trópusi hőségben. Nem ezért, és nem is a közismert szójáték oldalvízén felevezve, a hő keltette általános lassulás egyik hatásos ellenszerének hétfőn a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet bizonyult. Ugyanis az Utcaszínházi Alkotóközösség (UtcaSzak) a Színházat mindenkinek! gondolat jegyében a fiatalkorúak börtönébe vitte ki az egyik előadását. A helyzet több sztereotípiát is megtámogatott: a színházra érkező 15-21 éves fogvatartottak szinte kizárólag romák voltak, és a bezártságba való belelépésünk élménye az adóbevallásom azonnali korrigálásának reflexét váltotta ki belőlem. A Csodálatos Lajos élete a maga egy színészre és egy zenészre írt (és a nézőtéri interakciókkal folyamatosan íródó) keretes improvizációjával éppen a börtön felé gravitáló sorssablonok ellen dolgozik. A hirtelenharagú, iszákos, emberkedő, a maga megmagyarázásában mégis megejtően esendő apa utcára kerülésének története mind bennünk, külső megfigyelőkben, mind a fiatalokban jól érezhetően lobot vet. Simó Krisztián mind a megfeszüléseket, mind a nézőtérről érkező ellenállásokat jól követi le: Bárdos Lajosa ezek ritmusában hol a ki- és beszólások közvetlenségéig duzzad, hol egyet hátra lép a továbbmeséléshez. Az előadás után Lipka Péter által vezetett beszélgetés – minden leereszkedő allűr nélkül (és nehéz munkával) - partneri helyzetbe hozza a fiatalokat. A több éves kezdeményezés felelőssége és egyben legnagyobb kihívása, hogy a börtönbeli hierarchiák átírása az előadásokhoz kapcsolódó beszélgetésekkel, foglalkozásokkal mennyire tud maradandó nyomot hagyni azután is, hogy a létrehozói visszazsilipelnek az utcára.

Hajós Zsuzsa (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ), Tóth Zoltán (Escargo Hajója), Juhász Dóra (Frenák Pál Társulat), Simon Balázs (UtcaSzak, avagy hivatalosan Utcaszínházi Alkotóközösség),Takács Gábor (Káva Kulturális Műhely)

Ahogy az aznapi színházi-nevelési kerekasztal beszélgetésen Simon Balázsból, az UtcaSzak egyik oszlopos tagjából kiszakadt a tehetetlenség keserűsége, úgy tűnik, a hazai kultúrpolitikának (merthogy van egy ilyen szóösszetétel) nem igazán fontos ez a nyomvonal. Ugyanis az alkotóközösség TÁMOP-os támogatása felére csökkent, és minden más honi pályázatukat elutasították, köztük azt is, ami az EU-s forrásokat elnyerő, sikeres pályázatuk önrészét célozta. Ezzel pedig értelemszerűen a marginális csoportok, közösségek felé nyitó, beindított, hosszú távú kezdeményezéseik végveszélybe kerülnek. Ez az a pont, ahol kettőt – egészen múlt hét szombatig – nekünk is hátra kell lépnünk.

Úgy tűnik, annyi év peremkerületi lét után a színházi nevelés lassan polgárjogot nyer a színházi érában. Nem csak azért, mert az idei fesztiválba, annak – konszenzus közeli, mondjuk azért többek között a Pintér Béla és Társulatával vaskosan adós – versenyprogramjába bekerült egy komplex színházi nevelési program (A hosszabbik út hanem mert ez a diszciplína teret kapott, szerzett magának a POSZT-on előadásokkal, feldolgozó foglalkozásokkal és egy hatnapos kerekasztal-sorozattal.

Jelenet a Bányavirág című előadásból Ennek első napja, amelyik a színházi nevelés hazai helyzetét járta körül, június hatodika szombatjára esett.

A finanszírozás oldaláról (EMMI, Oktatáskutató és -Fejlesztő Intézet) az kiderült, hogy van pénz, de az nem, hogy miért nincsen. Ellenben az világossá vált, hogy a törvények szerint a dráma (és vele a színházi nevelés) vagylagosan kerülhet bele a helyi tantervekbe, amelynek előbb a honismeret, később az etika az alternatívája. Arra is választ kaptunk, hogy ahhoz, hogy a pedagógusképzésben kötelezően jelenjen meg a drámapedagógia és a színházi nevelés, ahhoz előbb a területnek magának kellene magasan kvalifikált (PhD, DLA), oktatni képes szakemberekkel gyarapodnia.

Az már önmagában érték, hogy a terület öt ernyőszervezetét (közöttük a Magyar Színházi Társaságot és a Magyar Teátrumi Társaságot) sikerült képletesen egy asztal, valóságosan egy beszélgetés mögé ültetni. A kifejtett felfogások egyik szélsőértéke a színházat a nevelés eszközének tekintette (színházzal nevelés), amelynek célja a megértés megváltoztatása a közösen megtalált tudással, a másik szerint a cél az, hogy bevonja, bevonzza a gyerekeket a színházba (színházra nevelés). Amíg a kettő alapvető különbözőségét Sándor L. István vázolta meggyőzően, egybeolvasásukra – azzal a maximával, hogy minél több gyerek jusson el színházba – Fekete Péter tett egy múló kísérletet. Ha ebben nem is, abban azonban született konszenzus, hogy – az NKA részéről érkező igényre reagálva – szükséges a szakmai kritériumok közös kidolgozása. Olyannyira, hogy Cziboly Ádám a beszélgetés moderátoraként meg is kínálta a forrásgazdák jelenlévő képviselőit azzal, hogy ha esetleg megszületik ez, azt ők hajlandóak lennének-e vezetőik felé támogatni. Erre három bővített, politikus igent kapott válaszul. A többi innen kezdve már szemantika kérdése. (Ha a politikusok nem vigyáznak, a végén még szavukon fogják őket, Czibolyék ugyanis komolyan gondolják a felvetést. Erről bővebben a NeCsakNézz konferenciáról szóló beszámolónkban már írtunk.)

A vasárnapi, kőszínházi kísérleteket és gyakorlatokat bemutató etaphoz annyit tennék hozzá egy hányattatott sorsú színházesztéta gondolataihoz hogy többször is felmerült a kérdés: milyen áthatás tud lenni a színházak „normális” előadásai és színházi nevelési szekciójának működése között. Hogy a finanszírozás témáját se ejtsük, Gyevi-Bíró Eszter említette fel a francia modellt, amelyben az önkormányzatok három éves időszakra adnak támogatást, az eredmények mérhetőek és átláthatóak, így önmagukban is nyomást gyakorolnak a következő három év döntnökeire.

Pünkösdhétfőn a függetlenek exponálták magukat. Takács Gábor a Káva Kulturális Műhely munkáját mutatta be. Ennek tengelyeként a társadalomba való kisebb és nagyobb léptékű beavatkozást emelte ki, amellyel hitük és akaratuk szerint megváltoztathatónak gondolják a kortárs tizenéveseink csendes, apolitikusan enervált bizalmatlanságát mindazzal szemben, amit ajánl nekik az általunk létrehozott világ.

Hajós Zsuzsa felvezetése szerint a Kerekasztal Színház(i Nevelési Központ) nagyon hasonló indíttatással, szerkezettel és nagyságrendekkel dolgozik. Kisebb és nagyobb társadalmi volumennel, a Frenák Pál Társulat a siketek felé nyitja ki a színházat, az említett UtcaSzak a szociális peremvidékeket kínálja meg az egyenrangúság és a közös gondolkodás valósságával. Tóth Zoltán a pécsi Escargo Hajója képviseletében az egyik alapkérdéshez – az iskolák és a színházi nevelés viszonyához – szólt hozzá a pedagógusok védelmében, akik gyakran a lepasszolás felszabadultságával azonmód hagyják el a színházi nevelési helyzeteket. Ahogy ezt egy jelenlévő pedagógus is megerősíti, nem maradiság vagy elemi igénytelenség az oka az ilyenkor tapasztalható érdektelenségnek, hanem az óraszámok és a leterheltség.

Ha már társadalmi behatás, akkor - minimum kétszázhúszas pulzussal pörögve - moderátorként Novák Péter mondta ki, hogy nagyjából-egészéből mi itt a részvételi demokráciáról, és az abban való részt nem vételünkről beszélgetünk.
Gondolom, intelligencia, szakmaiság és józanság az oka, hogy a beszélgetésekben sokkal kevesebb szó esik a pénzről, mint az írásban, azonban egy helyi hungarikum idekívánkozik. Miután mostanában kérdésessé vált, hogy a tervezett színházi nevelési internetes portál (szinhazineveles.hu) kaphat-e támogatást a kormányzattól független Norvég Alaptól, Novák Péter felajánlotta a saját tulajdonú kulturpart.hu motorját erre a célra, lévén ők sem kaptak sehonnan működési támogatást. Feltéve, ha jól értettem - és el tudom képzelni, hogy igen.

Végh Ildikó, Máté Gábor, Neudold Júlia

A keddi beszélgetés is a társadalmi hatás köré csoportosult. A Katona József Színház és az Örkény István Színház színházi nevelési programjaiba hallgathattunk bele, amelynek céljaként a programok gazdái (a német modell mintájára) a fiatalokkal való diskurzust, a színház fórummá tételét emelték ki. A fiatalok színházba vonása, illetve a civil apátia megpiszkálása a felelős állampolgárságra való érzékenyítéssel (azaz a színházzal és a színházra nevelés) legalábbis ebben az önmeghatározásban összeért.

A hallgatás után egy tizenhat évesekkel történő, a Katona József Színház Fényevők című előadásához kapcsolódó foglalkozást is megnézhetünk. Az egymás utáni rendezvények diktálta rohamtempó és az ebből eredő életszerűtlen tömörítés ellenére ízelítőt kaphattunk abból, miről is beszélgettünk eddig az előadásokra felkészítő és feldolgozó foglalkozások címszavai alatt.

Ibsent a nappalimba! (Hedda Gabler) - Ördög Tamás Ma a Zsolnay Negyed és a Pécsi Harmadik Színház között sikerült meghúznom a földrajzi értelemben kényelmes kiterjedésű fesztivál legnagyobb átlóját. Megérte. Az E78 nevű, kéménytéglás épületmonstrumok közé ékelt modernitás egyik kisebb termében a Dollár Papa Gyermekei engedtek be Ibsennel együtt a nappalijukba. A Hedda Gablerból átdolgozott játék test- és lélekközelből mutatja meg egy fiatal házaspár és barátjuk egymást és önmagukat romboló, drámai tragikomédiába torkolló világát. Láthatatlanná finomított színészi játékuk, improvizált pengeváltásaik egyszerre teszik természetessé ezt a közelséget, és kérdéssé a mellénk elevenített figurák önigazságát.

A Pécsi Harmadik Színház Székely Csaba Bányavirág című drámáját vitte színre, amelyet sokak egybehangzó (és persze túlzó) véleménye szerint nem lehet elrontani. Tény, hogy a reménytelenségben elrothadó emberi kapcsolatoknak és az elvárásnak megfelelően kifelé mutatott boldog egyszerűségnek ez az Erdélyből megcímzett fekete komédiája önerőből is messzire képes eljutni. Vincze János rendezése képes átmenteni ezt a lendületet, még akkor is, ha az előadás - valahol Hargita környékén maradva - nem mindig ér el Pécs városáig.

Ahogy az előadás után egy középkorú pécsi párral beszélgetve kiderült, a kilátástalanság és a munkanélküliség annál inkább megérkezett. Segítőkészségük, szomorúszemű nyíltságuk és útbaigazításom utáni önkéntelen összeölelkezésük azt mutatta, pontosan értették, amit láttak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267995231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.