7óra7

100% fölötti nézettséggel zárt a Kolibri

100% fölötti nézettséggel zárt a Kolibri

2014. 06. 22. | 7óra7

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Novák János igazgató arról is beszámolt, hogy a teátrum három játszóhelyén összesen 487 előadást játszott, közel 48 ezer néző előtt, így 100,7%-os nézettséget produkált.

A Kolibri színházpedagógiai programja idén több mint 7000 gyerekhez jutott el, ugyanis a színészek részvételével tizenkét előadáshoz 104 drámafoglalkozást kapcsoltak, és 82 drámaórát tartottak különböző iskolákban. Az Emlékezz rám illetve a Kampókemp című produkciókhoz kapcsolódva nyílt próbát és tanárműhelyet is szerveztek, ahol az érdeklődőknek lehetősége volt az alkotókkal való találkozásra, beszélgetésre.

Novák János felidézte, hogy a 7. Gyermek-és Ifjúsági Színházi Szemle díszvendégeként szerepelt a Kolibri Színház, és a sikerek között említette, hogy három előadásuk: a Pont, pont, vesszőcske című új csecsemőszínházi előadás, Kiss Márton Csöngő című darabja, és a Thomas Mann művéből készült Márió és a varázsló Üveghegy-díjat nyert a VII. Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén. A Csöngő a Poszt Off programjában is sikerrel szerepelt júniusban, a Pont, pont vesszőcske pedig négy előadásos turnén járt Németországban.

Novák János elmondta, hogy a teátrum augusztustól újra játszik, hiszen a Kippkopp és Tipptopp a Kövek és a Klamm háborúja című előadásokkal jelen lesz Kapolcson.

A következő évadról szólva elárulta, szeptemberben sor kerül a 23. Kolibri Évadnyitó Fesztiválra, amelyre ismét gazdag programmal készülnek, és megnyílik a Bors néni kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban, amelyet a Molnár Piroska főszereplésével játszott emblematikus előadásának szentelnek.

A Kolibri Színház jövőre három bemutatót tervez. Novemberben Selma Lagerlöf A Trollgyerek című művéből készül zenés előadás Novák János rendezésében, 2015 februárjában a színház művésze, Tóth József rendezi Oláh-Horváth Sári írásából a Háromnegyed című produkciót, márciusban Kuthy Ágnes viszi színre A medve, akit Vasárnapnak hívtak címmel Axel Hacke művét.

„A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház legfőbb művészi jellegzetessége a nagy repertoár - 33 darabot tartunk műsoron-, mely 0-18 éves korig minden korcsoportnak szellemi és érzelmi fejlődésének megfelelő darabokat kínál. Ennek életben tartása, megújítása legfőbb művészi feladatunk. Ezt szolgálják az új bemutatók, a sokoldalú nemzetközi kapcsolatok: a négyéves Platform 11+, valamint az idén záruló öt éves Small Size, Big Citizen együttműködés is. Célunk, hogy a legkisebbek, a gyerekek, az ifjak és a szüleik, nevelőik is úgy érezzék, minden nézőt komolyan veszünk, minden korosztály gondjait emberi problémaként állítjuk színpadra, és szórakoztatva, elgondolkodtatva nevelünk” – fogalmazott Novák János.

Arról is szót ejtett, hogy 2015 januárjában lejár igazgatói mandátuma. „Újra fogok indulni a Kolibriért. Az igazgatói pályázat kiírásának időpontja azonban még nem ismert” – közölte a direktor.

A Kolibri Színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet, egy Kolibri Urat, egy Kolibri Háttér Hölgyet és egy Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. Idén Alexics Rita és Szanitter Dávid, illetve Koronczai Ágota sminkes, fodrász és Beke Ferenc díszítő érdemelte ki a kollégák elismerését.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr157995111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.