7óra7

Nemzeti dokumentumfilm – más nézőpontok

Nemzeti dokumentumfilm – más nézőpontok

2014. 06. 24. | 7óra7

Salamon András számára egyértelmű volt, hogy az utolsó négy hónapot meg kell örökíteni: „Ez egyszerűen egy jó téma, amiről érdemes filmet készíteni!” - mondta Salamon. A Nemzeti dokumentumfilmet a Magyar Filmalap támogatta - amely a rendező szerint nem áll politikai befolyás alatt –, és kétségtelen, hogy ő is kapott hideget-meleget a filmje miatt, de azt mondta: könnyebben ment át a dokumentumfilm a Filmalap rostáján, mint gondolta. A forgatás négy hónap alatt, egy-két kamerával történt. Beállított, előre eltervezett háromkamerás felvételek csak néhány darabról készültek. Sokak kedvencéről, az Egyszer élünkről is van a dobozban egy teljes, tévében leadható anyag. Reménykedjünk: hátha egyszer valamelyik tévétársaság megveszi és műsorra tűzi. Ez nem az én kívánságom, hanem a nézők között ülő vörös hajú, középkorú hölgyé.

Salamon azt is bevallotta, hogy nem elégedett a dokumentumfilmmel, de idáig egyik filmjével sem volt az. Elmondta, hogy a négy hónap alatt sajnos nem tudott annyit ott lenni a színházban, amennyi elég lett volna ahhoz, hogy elkaphassa az igazi, bensőséges, lopott pillanatokat. Úgy véli, ha ez sikerült volna, a film koncepciója is más lenne.

A rendező arra a kritikára is válaszolt, hogy valóban elértékteleníti-e az alkotását az, hogy csak egy évvel Alföldi leköszönése után mutatták be. Salamon András erre igen egyszerű magyarázatot adott: ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy kiválasszák a filmhez az interjúkat, mit akarnak a felvett darabokból felhasználni a felvett, több mint 40 órás anyag közül. Nem volt egyszerű eldöntenie, hogy milyen tematikát akarnak a dokumentumfilmben követni, ki és mi köré épüljön. Kétségtelen: hogy kinek melyik színész, rendező, író interjúja, és melyik darab mondanivalója érdekesebb, szubjektív. A nézők között volt, aki úgy érezte, a másfél óra alatt túl sokat tűnik fel Törőcsik Mari. Salamon András erre azt felelte, úgy érezte, neki helyet kell adni a filmben, és egyébként is jó gondolatai vannak. Valóban, ő többször is kifejtette, hogy mennyire szereti Alföldi színházát, azt ahogyan Stohl Andrást rendezte a Mephistóban és ő volt az is, aki kimondta, hogy vannak más színészek is, akik megérdemlik, hogy a Nemzetiben játszhassanak. Okos, fontos dolgokat mond, véli Salamon. Törőcsik szavai azért is kiemelkedően érdekesek, mert amikor idén januárban elvesztette férjét, úgy döntött, nem nyilatkozik többet.

Mephisto - Martinovics Dorina, Mészáros Piroska, Bánfalvi Eszter, Murányi Tünde, Radnay Csilla, Makranczi Zalán, Nagy Zsolt, Gáspár Sándor, Szatory Dávid, Stohl András, Söptei Andrea

Szóba került, hogy igen sok neves, különleges színész interjúja kimaradt a dokumentumfilmből, nekem például Sinkó László ugrott be, de érdekelt volna Udvaros Dorottya véleménye is. Persze van, akit úgy körbebástyáztak már az újságírók a „marad-megy” kérdéssel, hogy nem is tudott volna mit mondani – Szabó Kimmel Tamásra gondolok. Bár nem igaz, hogy nem szerepel benne, hiszen a darabokból összevágott rövid blokkban többször is mutatják. A színpadi játéka pedig mindent elmondott a Nemzeti Színházban eltöltött éveiről.

Nemzeti Színház Szó esett még a Nemzeti rajongói csoportról, felvetődött a kérdés, róluk miért nincsen szó, hiszen ők azt támasztják alá, hogy Alföldi közönségépítő tevékenysége is jól működött: fiatal és idős csoportok is alakultak az évek során, akik hosszú-hosszú órákig, vagy ha szükséges, akár napokig is képesek sorban állni a hőn áhított jegyért. Salamon úgy vélte, ez is jó téma, de külön film lenne már. A nézőszám bemutatására pedig ott vannak a tömött sorokban lassan, emberről emberre cikázó felvételek, és az ováció, amikor Alföldi kijön a Nemzetiből az erkélyre, és boldogan integet a nézőknek. Igazán lélekemelő pillanatok ezek. Így nem csoda, hogy amikor a színészek visszajelzésről mesélt Salamon, az jutott elsőnek eszébe, hogy sok színész a rengeteg sorban álló ember láttán egyszerűen elsírta magát a meghatódottságtól. Hevér Gábornak is tetszett a film, bár sokallta a Mephisto jeleneteit, ám Salamon számára a darab mondanivalója igen jelentős, ezért kapott ilyen nagy helyet.

A Nemzeti leköszönt igazgatója is tökéletesen elégedett volt a dokumentumfilmmel, mert véleménye szerint igazán mértéktartóra sikeredett. Nincs benne túl sok panasz, nem vádaskodó, és csak annyira szentimentális, amennyire, öt évét búcsúztató színházhoz illik. A nézők az „Ez az öt év munkája, és eredménye a miénk! Ezt már senki nem veheti el tőlünk!” mondatát szavazták meg a film legfelemelőbb pillanatának, a legmegrázóbb pillanatnak pedig azt mondanám, amikor Alföldi az utolsó előadás után, a nézői „Köszönjük!” lapokat nézve megkönnyezte a nézői szeretet.

Voltak, akik szerint az előbb idézett Alföldi-mondattal kellett volna zárni a filmet, ám Salamonnak erről más volt a véleménye. Szerinte amint Alföldi elhagyja az irodáját – másnap már csak a kulcsátadás volt hátra, ezt nem rögzíthette a kamera, mert Vidnyánszky nem akart a filmben szerepelni –, és kutyája kiszalad a Nemzeti ajtaján, majd közelről látjuk a kutyus pofiját, amint optimistán tekint a világba, sokkal jobb befejezés. Vidnyánszky egyébként interjút sem kívánt adni Salamonnak, mert félt, hogy meghamisítaná a szavait. A nézők ezután egyöntetűen, a film rendezőjével összhangban megszavazták, hogy jobb ez így, nem kellett Vidnyánszky a Nemzeti dokumentumfilmbe.

Nemzeti dokumentumfilm – előzetes

Kapcsolódó:

>>> Egy eltörölt színház végnapjai

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr517995115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.