7óra7

Szikszai Rémusz: „Kirobbanó siker volt Temesváron”

Szikszai Rémusz: „Kirobbanó siker volt Temesváron”

2014. 06. 25. | 7óra7

A Parasztopera június 28-án, szombaton este 8 órától tekinthető meg a Városmajori Színházi Szemle keretében a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

► Bár nagyon sikeres, nem egy könnyű darab Pintér Béla Parasztoperája. Legalábbis nézőként megélni nem az. Miért dönt emellett egy rendező?

*Szikszai Rémusz (SZR):* Az az igazság, hogy nem én döntöttem így, hanem felkérésre készült az előadás. Balázs Attila, a temesvári színház igazgatója kérte tőlem, hogy ezt állítsam színpadra. Magamtól nem jutott volna eszembe, elsősorban azért, mert van egy nagyon erősen kialakult előkép az ember fejében erről a darabról, ami a Pintér Béla-féle eredeti előadás. Másrészt soha nem gondoltam másként rá, mint Pintér Béla előadására. Tehát egyáltalán nem azért nem jutott eszembe megrendezni, mert nem állná meg a helyét, hanem azért, mert annyira erősen Pintérékhez kötődik. Viszont nagyon jó dolog, hogy szépen lassan elkezd önálló életet élni egyik-másik darabja, így a Parasztopera is. Hiszen Mohácsi János is színpadra állította már, és most mi is. Nagyon nehéz, de nagyon szép munka volt.

Szikszai Rémusz

► Valóban nem látta az eredeti előadást? Direkt?

*SZR:* Nem. Addig valahogy elkerült: háromszor volt már rá jegyem, de mindig közbejött valami. Aztán amikor megtudtam, hogy csinálni fogom, nem is akartam a bemutatóig megnézni. De azóta sem sikerült: egyszer már volt rá jegyem, direkt kértem, de előtte való nap leestem egy létráról és összetörtem magam.

► Szinte sorsszerű.

*SZR:* Igen, teljesen.

► Sokkal nehezebb úgy rendezni, ha az ember fejében már ott van egy előkép a darabról?

*SZR:* Szerintem igen. Hiszen korlátoz, bezárja az ember fantáziáját. Az eredeti Parasztoperából néztem néhány fotót, Mohácsiéból is, hogy nagyjából lássam a világát, és ne ugyanarra haladjunk.

► A feldolgozásokat Pintér Béla megnézi?

*SZR:* A miénket látta tavaly a TESZT Fesztiválon.

Parasztopera ► Mi volt a véleménye?

*SZR:* Én nem voltam ott, de úgy tudom, hogy szerette. Hogy mit gondolt, azt tőle kellene megkérdezni, de nagyon kedvesen beszélt a résztvevőkkel. Szégyenkeznie nem volt miért, az biztos.

► Hogyan fogadta a közönség a darabot?

*SZR:* Kirobbanó siker volt Temesváron, nem véletlen, hogy a mai napig műsoron van. Ez az egyetlen olyan előadásuk, ami teltházas még ma is. Nagyon nehéz Temesváron közönséget verbuválni, hiszen kevés a magyar, viszont a szinkrontolmácsolás miatt nagyon sok román is megnézi az előadásokat.

► Mit változtattak meg az eredeti történeten, vagy magán az előadáson?

*SZR:* A történeten nem változtattunk semmit, a mi változatunk lényegében egy másik interpretációja a cselekménynek. Belekerült egy plusz szereplő a karvezető személyében, aki összeköti a zenekart a történettel, és mintegy néma mesélő van jelen. Próbáltam az opera felől közelíteni a darabhoz, aminek az egyik aranybányája az antik világ és az ókori tragédiákban szereplő kórus. Úgy próbáltam meg felfogni a zenekart, mint egy fura antik kórust. Egy fekete sereget, varjakat, akik leülnek egy diófára az udvaron, és ott megtörténik valami.

► Mi volt a cél a változtatásokkal?

*SZR:* Valamilyen módon a sorsot, a sors elkerülhetetlenségét szerettem volna jelezni velük. Ez a darab lényegében A félreértés című Camus-mű átirata: a hazatérő fiú tragédiája, akit a szülei meggyilkolnak a pénzéért, mert nem tudják, hogy ő az. Ez már a görög világ óta létező mítosz, legenda, ennek sorába tartozik ez a feldolgozás is.

► Június 28-án, szombaton a Városmajori Színházi Szemlén adják elő a darabot. Mennyiben lesz más a szabad tér miatt?

*SZR:* Nagyon-nagyon más lesz, egy tájelőadást fogunk belőle bemutatni. Hiszen a Városmajori Szabadtéri Színpadon nincs tréger, és az a lámpapark sem áll rendelkezésre, amely egy kőszínházban megtalálható. Ez biztosan megnehezíti majd valamelyest az életünket, és veszíteni fog a látványvilágából az előadás, de már sok helyen bemutattuk ezt a változatot, így is ki van találva, és szerencsére jól is működik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr817995087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.